LizaGazdija

Amikor egy társkeresős srác, akinek egyébként már többször elmondtam, hogy nem szeretnék vele találkozni, megkérdezi tőlem, hogy hányadik randin szoktam lefeküdni a másikkal, mire én azt válaszolom, hogy ez talán nem az a téma, amiről beszélgetnünk kéne, mire közli, hogy úgy látja, "pröd" vagyok. Jól látjátok. Pröd. Kész, erre nem is lehet már mit mondani. Talán annyit, hogy OMG. Meg hogy hol vannak a normális pasik.

Múlt csütörtökön nem volt edzés, mert K. vidéken dolgozott. Az a pasi helyettesített, akinek egyszer voltam csak az óráján, de többet se mentem, mert egyrészt irritált a hangja, a mozgása, meg úgy általában az egész ember, másrészt nem volt szimpatikus, hogy gyakorlatilag nullás nehézségi fokú stepet tartott, mert a hat vagy nyolc lány közül kettő új volt. (Úgy értem, mondta is, hogy emiatt "nem lesz nagy koreográfia".) A csoportunkból többen lemerészkedtek a csütörtöki helyettesítésre, aztán ma elmesélték, mik a tapasztalatok. Összességében f*s volt szerintük. De az az igazi döbbenet, hogy a pasi állítólag úgy kezdte az órát, hogy könnyű koreográfiával készült, mivel tudja, hogy ez K. csoportja. WTF? Sosem felejtem el, amikor egy helyettesítés után megjött K., és kérdezte, mi volt a helyettesítésen, mert a vezetőség beszólt neki, hogy kezdjen velünk valamit, mert az ő vendégei kimentek a helyettes órájáról, mivel túl nehéz volt nekik. Mi meg néztünk nagy, kerek szemekkel, ...

hogy teljesen elszállt a gép, kétpercenként kikapcsolt, úgyhogy hazavittem apunak, aki újratelepítette, és akkor már ott is aludtam. Így nem voltam egyedül egész este, bár ettől nem lett nekem jobb. De ma beszélgettem valakivel, akitől kaptam jó nagy lecseszést, hogy ettől az élménytől hogy lehet így kiborulni, meg kaptam mantrát is (ráérek, van még 8-10 évem, nincs veszve semmi, ráérek, van még 8-10 évem, nincs veszve semmi). Meg tanácsokat és útmutatásokat. Nagyjából talán összeszedtem magam, bár most úgy érzem, gyenge lábakon áll ez még azért. De igyekszem. Nagyon igyekszem. És most a gépem sem szívat. (Ezt lekopogom.)

Nagyon-nagyon nyomasztó ez az egész. A gépem nagyon gáz állapotban van, képtelenség így dolgozni is, ezért nem haladok úgy, ahogy szeretnék. A Facebookon most nem ír senki, ami általában így szokott lenni, csak hozzászoktam az elmúlt hetekben, hogy akármikor mentem, három-négy levél várt, ezek egyike T-től. Most meg nagyjából semmi. Ez azt jelenti, hogy össze vagyok zárva a gondolataimmal, és ez nagyon nem tesz jót nekem, egész konkrétan azt érzem, hogy összezúznak az érzéseim. Igen, bepánikoltam. Igen, megint. Igen, csak erre tudok gondolni. És igen, én is unom, nekem is fárasztó. És ma már az sem segített, hogy reggel mentem egy új csoporthoz tanítani (elvileg csak helyettesítek pár hétig), aztán jött egy tanítvány, aztán még apu is, de semmi hatás. Nagyon rossz most magammal kettesben lenni, és az az igazán elcseszett dolog ebben, hogy közben semmi kedvem menni. Sehová. Így meg mondjuk nehéz. Úgyhogy itt nyomorgok meg sírok felváltva, meg közben persze fordítok, és ma egész jól is...

amikor nagyon sokan mentek férjhez körülöttem, én meg kiborultam, hogy ehhez képest én itt toporgok a nullán, kilátásom sincs rá, hogy valaha párt találjak, olyat, akivel szóba jöhet a házasság meg a gyerek. Akkor egy okos ember azt mondta, ne essek kétségbe, én akkorra találom meg a boldogságot, amikorra ezek az emberek elválnak. A mondás maga nem tetszett, mert nekem nem azzal volt bajom, hogy ők boldogok, hanem azzal, hogy én nem, és ezen nyilván nem segít, ha ők sem azok. De most komolyan elgondolkodtam, mit jelenthet, hogy ők már elváltak, én meg továbbra is a nullán toporgok, sehol egy pasi, nemhogy esküvő meg gyerek. Valamiért azt gyanítom, semmi jót. Majd ha kicsit magamhoz térek, akkor biztos lesznek vidám posztok, meg biztos fogok írni a mostanában könyvekről, meg ilyesmi. De egyelőre ott tartok, hogy ki vagyok bukva és el vagyok keseredve. Elnézést kérek attól, akit ezzel zavarok.

Nem értem, mi volt a baj, nem tudom, hogy ami elhangzott, az csak bullshit, vagy kellene tudnom kezdeni vele valamit, és ha utóbbi, akkor miért nem tudok vele kezdeni semmit. Utálok mindent, elegem van mindenből, senki sem beszélget velem, teljesen egyedül vagyok, nem értek semmit, nincs kedvem semmihez. És most már nagyon hamarosan eljön a pillanat, amikor tényleg, konkrétan hányni fogok a választásoktól, gyűlölöm, hogy mindenhonnan ömlik a politika a képembe, a sok undorító párt sok undorító jelöltje, és ezt úgy, hogy be sem kapcsolom a tévét, egyszerűen hányás az egész, nincs is kire szavazni, mégis alig várom, hogy végre vasárnap legyen, szavazzunk, meglegyen a győztes, aztán elkussoljon mindenki a picsába. Fúj, mennyire undorodom most az egész világtól...

Nem nagyon tudom, mit csináljak, aminek talán az is lehet az oka, hogy nem kaptam egyértelmű indokot arra, miért nem kellek. Csak ilyen bullshitet, amivel nem tudok mit kezdeni. Hogy ő boldogtalan Magyarországon meg az életében, és azt hitte, ezen egy párkapcsolat segíthet, de most kiderült, hogy nem, mert arra ő alkalmatlan, és ezen csak az segíthet, ha jövőre elmegy a cége új irodájába dolgozni, mégpedig Vietnámba, és ezt ő rontotta el, és ne haragudjak, és nem gondolta, hogy ilyen rövid idő alatt is ekkora nagy fájdalmat tud okozni, és nem akarta, és nekem különben sincs okom sírásra, mert én egy tök boldog lány vagyok, tök jó életem van, ez is köztünk a nagy különbség, ami miatt nem illünk össze. És itt azért elgondolkodtam, vajon szerinte miért vagyok társkeresőn, miért van odaírva az adatlapomra, hogy komoly kapcsolatot keresek, vajon mennyire nagy boldogságra utal, hogy párt keresek, és akkor most azért dobott-e, mert nem vagyok elég depis, illetve mert a fájdalmaimat ügyesen mo...