LizaGazdija

Voltam ma vásárolni, akartam venni olyan fehérjeport is, amit szoktam inni esténként. Ahogy beléptem az üzletbe, láttam, hogy gáz van: az eddigi ciklámenszínű doboz helyén új dobozt láttam, ami fehérben és Barbie rózsaszínben pompázott. Kérdeztem az eladósrácot, hogy akkor ez most ugyanaz a cucc-e más csomagolásban. - Igen, és az összetétele is jobb lett. Gyorsan a nyelvembe haraptam, mielőtt még kicsúszhatott volna a kérdés: "És az ára is sokat emelkedett?" És igen. 500 Ft-ot, az 10%. Nem örültem, de kifizettem, mert eddig is ezt ittam, akkor továbbra is ezt fogom inni. Most, hogy este lett, el is készítettem a shake-et, meg is ittam, el is szomorodtam. Ez valami undorító. Émelyítően édes. Erős hányingert okozott. Ezt az adagot most még megiszogatom, aztán jó eséllyel leszokom róla. Felmerül a kérdés: Miért kell elrontani azt, ami jó volt? Nelly Furtado - All Good Things Come To An End

Ma elmentünk kirándulni. Vagy inkább túrázni, az a helyes kifejezés. Kivel? Endrével. Új szereplő, néhány hete kereszteztük egymás útját, amikor Danival Ausztriába mentünk kirándulni. Hogy ki ő? Azt nem tudom megmondani. Mindenesetre szeretek vele lenni, vele voltam a második ausztriai túrán is két hete. Ami biztos: sokat túrázik, és jóval kreatívabb útvonalak kiötlésében, mint én. Szóval nála a kirándulás nem azt jelenti, hogy fél 10-es kezdettel Hűvösvölgyből felmászunk az Erzsébet-kilátóhoz, onnan meg átsétálunk a Normafához, hanem például azt, hogy hajnali 5-kor elmegyünk kocsival Szentendrére, átbuszozunk Visegrádra, és reggel 7-es kezdettel visszasétálunk a kocsihoz. Kitalálta ezt, megkérdezte, van-e kedvem vele tartani (mert amúgy simán túrázgat egyedül is), én meg mondtam, hogy van. És bírtam. Sőt jól bírtam. Igaz, a vége felé már nagyon nyomta a lábamat a bakancs, és már nem esett annyira jól lefelé baktatni, de meg tudtam csinálni a túrát. Eddig 25 km-re voltam hitelesítve,...

Elég kellemetlen, amikor azt hiszed, megtaláltad, akit kerestél, és aztán úgy tűnik, mégsem, és az egész nagyon-nagyon kicsin múlik. Ez annyira igazságtalan, hogy arra igazából nincsenek is szavak.

Szobotka Tiborról eddig csak annyit tudtam, hogy ő volt Szabó Magda férje, és hogy ő tette élvezhetetlenné Kosztolányi Alice-fordítását. Ez utóbbi miatt komoly ellenszenvet is éreztem vele szemben. Ugyanakkor nem járja, hogy egy írót csak mint valaki férjét és mint egy nem jól sikerült fordítás elkövetőjét tartsak számon, ezért már régóta terveztem, hogy elolvasom valamelyik könyvét. Kapóra jött, hogy jelentkeztem egy kihívásra, amelynek keretében a születési évemben kiadott könyveket kell olvasnom, és az Igitur egész véletlenül éppen 1987-es. Némi rossz előérzettel vágtam bele, mert hát ez a Szobotka Tibor, aki így elrontotta az Alice-t, ejnye. Aztán nagyon kellemesen csalódtam. Három férfi vág neki a gyönyörű Itáliának az 1930-as években: báró Kohl Jacques, aki fogadást kötött, hogy ezer lírából el lehet lenni Olaszországban három héten át, gróf Tölgyessy Tivadar, akit Kohl tanúnak visz magával, valamint Haturka Sebestyén szerkesztő, aki azért részesül abban a szerencsében, hogy...

Az érzés, amikor nagyon rákészülsz, nagyon akarod, hogy nagyon jó legyen, és nagyon rossz lesz. Ja, semmi komoly, egy sütiről beszélünk, amit azzal sikerült elrontani, hogy azt hittem, 2-es fokozaton van a sütő, miközben 3-ason volt, és ez csak 20 perc után tűnt fel, amikor meg már mindegy volt. Na mindegy, azért nem dobom ki, hátha van, akinek ízlik.

Most van az, amikor képtelen vagyok beülni a Cserpesbe, mert idegesít a tömeg és a hangos zene. Azért néhány naponta betérek egy kakaóra, amit mindig elvitelre kérek, de ma már az a két perc is nehezen kibírhatónak tűnt, amíg vártam a papírpoharas kakaómat, mert két fiú pont akkor szólalkozott össze a pultban. A szituáció: mindkét kasszához tartoznak fiókok, ahol a pultosok pl. a kakaót tartják - az egyik srác fiókjából kifogyott a kakaó, mire elballagott a másik srác fiókjához, és kivett belőle két üveggel, mire a másik srác megkérdezte, mégis mi a francot művel, és meddig tartott volna lépni még ötöt, és odamenni a hűtőig, ahonnan olyan kakaót vehetett volna el, amit a kollégája nem használ. Szóval jogos volt a felháborodás, és elég kulturáltan ment a vita (ja, indok: mert a fiók volt közelebb), mégis úgy éreztem, hogy ez nekem most megterhelő. Ennek fényében érdekes nap vár rám, mert más sem csinálok ma, mint emberekkel kerülök interakcióba. Na de holnap! Már alig várom a holnapot...

csak kár, hogy nem ismerem fel a filmet.