LizaGazdija

Amikor már nem azon gondolkodom, mit főzzek, hanem azon, főzzek-e egyáltalán, mert úgysincs idő megenni, amit főzök, annak meg van-e értelme, hogy főzök, aztán rám rohad a kaja.

Mondom én, hogy az emberek nem változnak. Semennyit. Soha.

Abban a házban élek, amelyikben Kosztolányi Dezső eltöltött egy évet egyetemista korában, ráadásul ugyanazon az emeleten. Tényleg kicsi a világ.

kb. két hétig azt játszotta, hogy egész éjjeli töltés után estére lemerült, pedig előtte négy évig négy-öt napot bírt, a legelső évben meg egy hetet. Most három napja jelez teljes feltöltöttséget. Hmm.

Nagyon vicces hatásai is vannak a múlt hétvégi edzőtábornak. Eddig tök mindegy volt nekem, ki van lent edzésen és ki nincs, én magam miatt mentem, a többi nem érdekelt. Ha szóltak hozzám, válaszoltam, igyekeztem kedves lenni, de ennyi. Most viszont, amikor csütörtökön észleltem, hogy a táboros lányok közül csak én jelentem meg az edzésen, átfutott az agyamon a gondolat, hogy visszaöltözöm és hazamegyek, aztán megdöbbentem, mekkora változás ez az eddigi hozzáállásomhoz képest*. Egyébként a többieknél is megvan ez a változás, ugyanis eddig sosem fordult elő, hogy kiírták volna a facebookos csoportba, hogy nem jönnek, de csütörtökön így tettek, mind egy szálig, csak én azt már nem láttam, mert addigra már régen nem voltam otthon. Ez akár azt is jelentheti, hogy közösséggé formálódtunk. Erről eszembe jutott, mennyire furcsa nekem, amikor edzés közben egyesek kifecsegik a magánügyeiket. Igaz, K. előszeretettel mesél el a stand-up részben mindenféle, szexszel kapcsolatos új felfedezéseket,...

Van ez az összeállítás az elmúlt száz évből, amin állatok láthatók emberi szerepekben. Az első reakcióm az volt, hogy jaj, de aranyosak, milyen viccesek. Csak később támadt bennem némi rossz érzés azzal kapcsolatban, hogy vajon jó volt-e ez nekik, és egyébként is, jó-e, ha hülyét csinálunk egy állatból csak azért, mert nem tud védekezni. Például a motorozó és dodzsemező medvéknél határozottan erős volt ez az érzés.

Gyerekkoromban megszámlálhatatlanul sokszor láttam A muzsika hangja című filmet, egy időben simán előmondtam a szereplők szövegét. Azt hiszem, az a kedvenc jelenetem, amikor kint vihar van, és Mária a My Favourite Things című dallal próbálja megnyugtatni a gyerekeket: A minősége elég gáz, meg egyáltalán, ahogy felvették, az is elég amatőr, de legalább feltöltötte végre valaki :) Annyira szerettem ezt a számot, hogy arra gondoltam, ha tudnék rajzolni, megrajzolnám a benne megjelenő képeket, és kitenném őket a szobám falára, hátha segítenének, amikor rossz a kedvem. De nem tudok rajzolni, úgyhogy ez a terv itt hamvába is holt. Később, amikor megtanultam hímezni, felmerült bennem, hogy egy nagy képet lehetne csinálni ezekből a kis képekből, de én csak leszámolható mintát tudok követni, magamtól ilyet készíteni nem, mivel, ugye, nem tudok rajzolni. Lehet, hogy egyszer nekidurálom magam, megpróbálom fellelni a neten ezeknek a képeknek a megfelelőit leszámolható minta formájában, é...