LizaGazdija

Nagyon jól éreztem ott magam, megszerettem Londont és Dovert is. Az időjárás elég fura, de talán augusztusban nem éri minden nap eső az embert, és akkor láthatunk egy kis napsütést is. Az emberek kedvesek, segítőkészek, egyáltalán nem olyan karót nyeltek, mint a sztereotípia alapján gondolják sokan. Egyetlen helyen sem volt semmi "Good afternoon" meg "Good evening", csak "Hello", "Hi" meg "Hiya", ami szerintem sokat elárul róluk. Az utcáikat és a tömegközlekedési eszközeiket tisztán tartják. Igaz, az utazás költsége igen magas, de hozzá kell tenni, hogy az ő fizetéseikhez képest nincs olyan drága, mint a budapesti közlekedés a mi fizetéseinkhez képest. Érdemes Oyster Carddal utazgatni, sokkal jobban megéri, mint a napijegy, és ha az ember fel akarja fedezni a várost, közben be szeretne menni helyekre, nagyon megéri London Passt vásárolni, már amennyiben az érintett látványosságok listája egybeesik az általunk megtekinteni kívántak l...

Reggel fél 8-kor keltünk, összeszedtük magunkat meg a holminkat, a bőröndöt is beleértve, és nekivágtunk a városnak. Kerestünk egy már nyitva tartó pubot, hogy kipróbálhassuk a Full English Breakfast névre hallgató reggelit, amit minden angol tankönyv úgy reklámoz. Mondjuk úgy, ízelítőt kaptunk belőle, de nagyon finom ízelítőt, ráadásul pont abba a pubba sikerült betérnünk, amelynek a lépcsőjén a regény szerint Dickens Copperfield Dávidja is megpihent nagynénje keresése közben. Full English Breakfast A bizonyító erejű részlet. Mondjuk Dover neve pont nem szerepel az adott oldalon, de ez nem számít. Az épület kívülről. Értelmet nyer a név is, miszerint Dickens Corner. Reggeli után felmásztunk a várhoz. A bőrönddel, igen. Jó volt. Nagyon kicentiztük a vagyonunkat, úgyhogy erősen reménykedtünk, hogy elfogadják a belépő vásárlásakor a magyar diákigazolványt, különben már nem lett volna pénzünk a reptéri transzferre, és vehettünk volna ki pénzt. Elfogadták a diákunkat. Első...

Reggel összecihelődtünk, a konyhában összeütköztünk a cseh fiúval, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy beszélgetni kezdjünk, elköszöntem a csapatuktól, biztos jó hülyének néztek, aztán kijelentkeztünk és elindultunk a pályaudvarra Danival. Most simán ment a Charing Cross fellelése, mert már tudtuk, hogy nagyon kell nézni a táblákat. A szobánk az utolsó napon, amikor mindenki kiköltözött. Mi a lezárt ajtónál lévő ágyon aludtunk, a helyes cseh fiú meg az ablak alattin :) Dover azért fontos nekem, mert két-három éve egyszer azt találtam ki, hogy Doverbe fogunk költözni Tomival, és ott fogunk dolgozni: ő szakácskodik, én meg a helyi iskolában tanítok társadalomismeretet, mert éppen olyan álláslehetőséget hirdettek. Az egészből persze nem lett semmi, de én azóta nagyon erős vágyat éreztem arra, hogy elmenjek Doverbe, és lássam a fehér sziklákat élőben. Ezért nagy öröm nekem, hogy ez sikerült. Londonból Doverbe két óra lehet eljutni. Szép, tiszta vonatok járnak, nem úgy, mint ittho...

Ma megint úgy érzem, hogy vagy beleestem a nyúl üregébe, vagy átkerültem a tükör másik oldalára, de hogy valami alternatív valóság jött létre körülöttem, az egészen valószínűnek látszik. Adott egy oldal, amit én naponta látogatok, ahol az emberek könyvekről beszélgetnek, könyveket értékelnek. Meg még egy csomó más dolgot is csinálnak, de ez a kettő a fő csapásirány. Én ezt az oldalt szeretem, mert jól lehet rendszerezni a segítségével az olvasásaimat, számon tudom tartani, mit olvastam, mikor olvastam, melyik évben hány könyvet olvastam, kiírhatom a legjobb idézeteket könyvekből, és aztán nem vesznek el, mint a papírcetli vagy a vonalas füzet. Történt néhány napja, hogy egy tag nem ezen az oldalon, hanem a saját blogján, ami viszont elérhető az oldalról, azt merte mondani, hogy neki a kedvenc funkciója az oldalon, hogy meg tudja ott jeleníteni a blogját. Erre kapott egy figyelmeztetést, hogy ha nem viselkedik jól, törlik. Megkérdezte, miért, nem kapott választ. Ezek után még egy ig...

Az utolsó londoni napunkon eléggé későn indultunk, és nekem kicsit sajgott a szívem a cseh fiú miatt. Egyébként az a csapat is aznap ment haza, eléggé együtt mozogtunk, úgy látszik, mert szerintem ugyanakkor is érkeztek, mint mi. Mivel a harmadik napba már nem fért bele a British Museum, áttettük erre, a negyedikre. Annyira eltévedtünk odafelé menet, hogy talán ez volt a rekord a héten. Egyszerűen képtelenek voltunk megtalálni a múzeumot, pedig többször is kértünk útbaigazítást. Végül azért csak megoldottuk, de hát... Az útikönyvünk javasolta, hogy ne akarjunk mindent megnézni, mert akkor napokig bent leszünk, inkább válasszunk ki egy tárlatot, vagy esetleg az általuk javasolt top 10 látnivalót keressük fel. A múzeum bejáratánál szerzett térkép is javasolt egy top 10-et, ami nem esik egybe teljesen az útikönyv listájával, de mi azért a múzeumnak hittünk. Így aztán bejártuk a teljes épületet, minden kiállításon voltunk, csak nagyon kevés helyen álltunk meg, és nagyon keveset olvastunk...