LizaGazdija

Remixelve is. Amikor először hallottam edzésen, nagyon furcsa volt, de most már mindig várom, hátha sorra kerül. Az tetszik benne a legjobban, hogy az "I got my red dress on tonight"-tal indul.

Amikor az egyik szomszédom, aki gyerekkora óta a házban él, és nekem gyerekkorom óta idős néninek tűnik, és valahol 60-70 között járhat, talán 70-hez közelebb, Eta néninek szólítja, csókolomozza és magázza a másik szomszédomat, aki szintén gyerekkora óta a házban él, és szintén idős néninek tűnik nekem gyerekkorom óta. (Kiegészítés: Ez a néni láthatólag nem túl szívesen diskurál Eta nénivel, mert Eta néni nagyon hangosan beszél, mindent elmond négyszer-ötször gyors egymásutánban, és mindent jobban tud. Nekem például most elmondta, hogy én négyéves voltam, amikor innen elköltöztünk, én gyanútlanul kijavítottam, hogy hét vagy nyolc voltam már, mire megismételte, hogy igenis négyéves voltam, mert ő emlékszik rá. Szerencsére ma mosolygós/szedált vagyok, ezért ráhagytam. Van valós jelentősége annak, hogy négy- vagy hétéves voltam, amikor Erzsébetre költöztünk? Ugye, hogy nincs? Akkor meg nem tökmindegy? Mondjuk arra is rá akart beszélni, hogy férjnél vagyok, de azért ott neki is gyanús vo...

Szituáció: Egy pasi, akit amúgy nem különösebben kedvelek, ül a padon a parkban, és sört önt a kutyája elé. A kutya belenyal a sörtócsába, majd sértett tekintettel néz a gazdira. Én: Igazad van, én sem innám meg. Gazdi: Nem szereted a sört? Én: Nem. Gazdi: Akkor mit szeretsz? A bort? Én: Azt sem. Gazdi: A pálinkát? Én: Nem. Semmilyen alkoholt nem iszom meg. Gazdi: De dohányzol? Én: Nem. Gazdi: Drogok? Én: Pláne nem. Gazdi: Bulizni sem jársz? Én: Nem. Gazdi: Honnan származol? Hol születtél? Én: Itt, Pesten. Gazdi: És milyen vallású vagy? Én: Semmilyen. Gazdi: Hát, ez nagyon furcsa. Ez olyan... "jókislányos". Én: Abszolút "jókislány" vagyok, voltam mindig is, ez tény. Gazdi: De hát így egy csomó dologból kimaradsz! Nekem ez mind megvolt, ebből van a legtöbb élményem! Mondjuk a legtöbb betegségem is. Hmm, hmm... Akkor most mi is éri meg jobban?

Ismét felbukkant az a bölcsesség (ráadásul egy nő tollából!), amit először Poppernél olvastam, és már akkor is kiakasztott: ne az egyetlen lány akarj lenni a pasi életében, hanem az, akihez mindig visszatér. Meg egy ... na, azt. Nem bírom elképzelni, hogy ez normális dolog legyen. Vannak emberek, akik úgy élik az életüket, hogy azt mondogatják: "Igaz, hogy fűvel-fával megcsal, de hozzám jön haza, én moshatom a koszos alsógatyáit, én főzhetek rá, én nevelhetem a gyerekét", és el is hiszik, hogy akkor ez így rendben van? Annyira hihetetlen ez számomra. Meg kicsit ijesztő is, mert amennyiben ez tényleg így normális, lehet, hogy én tényleg egyedül fogok maradni, mert én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni senkitől. Ez nem megalkuvás, beletörődés, tanult tehetetlenség? Nekem nem kell olyan pasi, aki ágyról ágyra jár, de azért én megtisztelve érezhetem magam mellette, mert mindig hozzám jön haza. OMG, de durva, a gondolattól is kiráz a hideg :O

Azért az se mindegy, hogyan indul egy nap. Nekem az idei augusztus 20. azzal kezdődött, hogy álmomban meghalt az egyik Moly-felhasználó, aki hónapok óta nem volt már fent, pedig szeretem olvasni a tartalmait, meg a legjobb barátnőm. Aranyos, nem?

Ma délelőtt tanítottam egyet, aztán sütöttem pizzát, ami iszonyú rossz lett, úgyhogy a végén csak a feltétet ettem le róla, aztán elmentem Marciért. Az Oktogonig villamosoztunk, onnan meg elsétáltunk a Széchenyi Fürdőig. Ott már várt minket Gyöngyvér és Astor kutya, akikkel bejártuk a Ligetet keresztül-kasul, kicsit ültünk is, meg bosszankodtam Marci miatt, aki valami elképesztően idétlenül viselkedett, de rájöttem később, hogy azért volt ez, mert tüzelnek a lányok, és ettől ő megbolondult. Amikor néhány órája már sétáltunk, hívott Blanka, hogy hamarosan a Hősök terére ér, úgyhogy elbúcsúztunk Gyöngyvéréktől, akik amúgy is akartak már indulni hazafelé, Marcival odamentünk a Hősökre, aztán Blankával elsétáltunk a Deákra, ott ültünk egy kicsit, de olyan szél meg por volt, hogy nem lehetett megmaradni, úgyhogy átsétáltunk az Astoriára, ahol elbúcsúztunk. Közben meg beszélgettünk, meg akartam enni ország tortáját, de nem találtam szimpatikus cukrászdát, úgyhogy túrós rétessel akartam vigas...

Már tavaly is mondtam, hogy nincs nyár strand nélkül, és nincs strand hullámos medence nélkül. Mivel rajtam kívül mások is egyetértenek a tételnek legalább az egyik felével, megbeszéltük Brigivel, aki az egyik volt osztálytársam, hogy a hosszú hétvégén hétfőn kimegyünk a Palatinusra. Jól indítottam a közös programot, laza 25 perc késéssel, mert a fél 6-os fekvés után nem ébredtem fel fél 9-kor az ébresztőre, csak fél 10-kor, amikor meg már mindegy volt. Marhára utálok késni, pláne ennyit, nagyon nem örültem, hogy most sikerült. A strandon lepakoltuk a holminkat az árnyékba, aztán elindultunk: egész nap alig voltunk kint a vízből, medencéről medencére jártunk, tök jó volt. Na jó, azért egy ebéd belefért, persze hekket ettünk :) A büfénél voltak érdekes dolgok, ki vannak írva a kaják angolul is, vagy valami ahhoz hasonló nyelven. Például a túrós palacsinta így szerepel: "szkáticscheese", amivel nem tudom, mit kezd valaki, aki nem beszél magyarul, de jó eséllyel marha furcsán ...