LizaGazdija

- Olyan álmos vagyok, hogy bárhol és bármikor el tudnék aludni. Ha akad szabad 20 percem, lefekszem. Teljes sztorikat álmodom ennyi idő alatt. - Találkoztunk K. Andival, a Kopaszin ültünk, beszélgettünk, meg néztem a felhőket. - Sétálni vittem Marcit, aki körbesétálta a Nehrut, majd le akart menni a hajóállomásra a Borároson, ott ült jó tíz percet, nézte a vizet, majd mondta, hogy mehetünk haza. Itt még nem ül, de később kényelembe helyezte magát.

Valamikor 12 és 14 éves korom között kaptam meg Ibolya néniéktől a szülinapomra vagy a névnapomra a Stanley, a szerencse fia című könyvet. Szkeptikus voltam vele szemben, mert azelőtt sosem hallottam még a szerző nevét, nem hallottam a történetről, teljesen ismeretlen volt számomra ez az egész. Aztán elolvastam, és kiderült, hogy nagyon-nagyon jó. Annyira jó, hogy kb. 13 évvel később megvettem a filmet DVD-n (azóta sem néztem végig, mert egyszer megakadt 45 percnél, és nem kezdtem újra), meg tavaly (?) lecsaptam egy kiárusításon a szerző David nem hagyja magát című művére. Megérte. Kifejezetten jó gyerekkönyv, nagyon tetszett. Olyan problémákat jár körül, ami valóban érintheti a célközönséget (10-14 éves gyerekek): az iskolai szekálást, a klikkeket, a barátkozás nehézségeit. Teszi mindezt sok humorral, élvezhetően. Felüdülés volt olvasni, nagyon sokat nevettem, és biztos vagyok benne, hogy ha megfelelő korban olvastam volna, amikor én is perifériás gyerek voltam, vigaszt nyúj...

amikor valaki a Molyon vagy a Facebookon vezet blogot. Nem értem, miért jó napi 8-10 posztban tájékoztatni a könyvek iránt érdeklődőket, illetve a néhány száz ismerőst, hogy most éppen reggelizem, most levittem a szemetet, most olvastam öt oldalt, most megebédeltem, most megyek futni, stb. Vajon az illető nagyon magányos, és azért csinálja ezt?

Nem vagyok túl közlékeny hangulatban, de azért három dolgot is mondok. 1. Ma először megállás nélkül futottam körbe a Margitszigetet, és erre igen büszke vagyok. Igaz, így is 33 perc (egész pontosan 33:26) lett, mint a legutóbbi két alkalommal egy megállással, de számítottam rá, hogy ha nem nyújtok közben, akkor egy ponton le fogok lassulni, és ugyanott leszek időben, mintha fél percet nyújtottam volna, és tényleg így történt. A nem felületi sérült lábam egész szépen bírta, csak a végén kezdett tiltakozni, de akkor már csak kb. 100 méter volt hátra, azt már kibírta. 2. A TBBT-nek végére értem, hüpp-hüpp. Tök jól lehetett reggeli közben szórakozni rajta, mert csak 20 perc egy rész, és annyi amúgy is kell a reggelihez meg a magamhoz téréshez. De mivel elfogytak a részek, átálltam a Castle-re, amit viszont csak este tudok nézni, mert ott 45 perc egy epizód. És ma belefutottam a történelmi mélypontba. Ennyire gáz részt még nem forgattak szerintem, iszonyú volt, bár tény, hogy kínomban ...

Úgy alakult, hogy gyakorlatilag a teljes szombatot a Városligetben töltöttem. A beszámoló hosszú, elnézést, de most nagyon boldog vagyok, muszáj kiírni magamból, különben sosem fogok elaludni. Reggel azért még elmentem a postára, ahol most nem volt sor, ellenben se a könyvem, se a nyakláncom nincs meg, ami eléggé letaglózott. Nem tudom, mi legyen, de írtam annak a nőnek, akitől a láncot vettem, és ő azt válaszolta, várjunk még pár napot, és ha nem érkezik meg, csinál másikat, és elküldi megint. Olyan rendes! Azért remélem, hogy megjön az eredeti. A könyvvel kapcsolatban még nem zaklattam az érintett eladót, de majd arra is sor kerül. Egész délelőtt rettenetes hányingerem volt, szédültem is, még gondoltam is rá, hogy ilyennek képzelem a terhességgel járó reggeli rosszullétet, na de én nem vagyok terhes, szóval akkor nem értem, miért vagyok időnként ilyen rosszul ébredés után órákig. Amikor kicsit jobban lettem, elmentem kakaózni, majd tovább az Oktogonra, ahol találkoztam Gyöngyvérr...

"Es gibt einfachere Sachen im Leben als einen guten Mann zu finden - Wackelpudding an einen Baum zu nageln zum Beispiel." (Vannak az életben egyszerűbb dolgok, mint megtalálni a megfelelő férfit. Mondjuk gyümölcszselét fához szögelni.) Jó, jó, ez tök gonosz, de én azért nevettem rajta.

- Délelőtt a hekkes sztori. Az erősen wtf. - A diák, akinek déltől egyig lett volna németórája, ha ideér, felhívott negyed 5-kor, hogy ne haragudjak, ő elfelejtette, hogy ma jönnie kell*. Persze, nem haragszom, de azért wtf. - Az elmúlt egy hónapban két dolgot rendeltem külföldről, mindkettőnek postán kell érkeznie, mindkettőt előre kifizettem, nyilván. Egy könyvről meg egy nyakláncról beszélünk. Egyik sem érkezett meg, legalábbis nem volt értesítés a postaládában. Gondoltam, mivel pont most költözött el a posta, biztos elkeveredett egy csomó minden, mert ez nem az az univerzum, ahol az ilyen költözős történetek flottul mennek, hátha megjöttek azok a csomagok, csak kiértesíteni nem sikerült erről engem. El is mentem ma a Corvinba áthelyezett postára, ahol csodát láttam. A postát a régi épületből egy korszerű, modern lyukba költöztették, ennél fogva a sor a fél emeleten át kígyózik. Meg annál fogva is, hogy nem az van ám, hogy odaállunk az ablakhoz, amelyiknél ügyet szeretnénk intézni...