Ujjé, a Ligetben nagyszerű!

Úgy alakult, hogy gyakorlatilag a teljes szombatot a Városligetben töltöttem. A beszámoló hosszú, elnézést, de most nagyon boldog vagyok, muszáj kiírni magamból, különben sosem fogok elaludni.

Reggel azért még elmentem a postára, ahol most nem volt sor, ellenben se a könyvem, se a nyakláncom nincs meg, ami eléggé letaglózott. Nem tudom, mi legyen, de írtam annak a nőnek, akitől a láncot vettem, és ő azt válaszolta, várjunk még pár napot, és ha nem érkezik meg, csinál másikat, és elküldi megint. Olyan rendes! Azért remélem, hogy megjön az eredeti. A könyvvel kapcsolatban még nem zaklattam az érintett eladót, de majd arra is sor kerül.

Egész délelőtt rettenetes hányingerem volt, szédültem is, még gondoltam is rá, hogy ilyennek képzelem a terhességgel járó reggeli rosszullétet, na de én nem vagyok terhes, szóval akkor nem értem, miért vagyok időnként ilyen rosszul ébredés után órákig. Amikor kicsit jobban lettem, elmentem kakaózni, majd tovább az Oktogonra, ahol találkoztam Gyöngyvérrel, aki hozott magával három kutyát, egy sajátot meg kettőt, akiket bébiszittel pár hétig. Kisétáltunk a Ligetbe, kóvályogtunk, üldögéltünk, piknikeztünk, szóval szuper volt. Szuper kép is készült rólam, amint úgy teszek, mintha három kutyát sétáltatnék egyszerre.

Amúgy tényleg volt olyan is, hogy én vittem a három kutyát, és tök könnyű volt, mert olyanok, mint a kisangyalok. Gyöngyvérrel nem lehet packázni, mellette szépen megtanultak sétálni mindhárman.

Borús Városliget. Annyira szép! (De azért a Margitsziget marad a szívem csücske.)

Úgy volt, hogy 3-ig ott sétálgatunk, aztán a többiek hazamennek, én meg csatlakozom az akkor kezdődő molypiknikhez. Igen ám, de olyan erősen rám tört a hányinger negyed 3 táján, hogy 3-kor úgy döntöttem, én is hazajövök inkább, eszem, pihenek egy kicsit, aztán meglátom, hogy vagyok, el tudok-e menni piknikezni.

Itthon Eszti, kedves blogismerősöm üzenete várt: megyek-e a piknikre, és ha igen, mikor. Megebédeltem, leültem, jobban lettem, úgyhogy megírtam, hogy megyek, és akkor megbeszéltük, hogy megyünk együtt. Így is tettünk, és még jött a kutyusa, Lucky is, aki egy tündér. Egy csomót beszélgettünk, egészségtelen dolgokat fogyasztottunk, például pattogatott kukoricát meg ropit, és tök jó volt. Én nagyon jól éreztem magamat. Eszti nagyon szép képet kattintott az eseményről, nézzétek:

K. Andival is találkoztunk volna a terv szerint, de aztán ő nem akkor ért oda, amikor eredetileg akart, nekem viszont korlátozottan állt rendelkezésemre idő, mert 7-kor kezdődött a Cirkuszok Éjszakája, amire mindenképp oda akartam érni, ha már vettem rá jegyet. Úgyhogy Esztivel eljöttünk a piknikről 3/4 7 körül, elsétáltunk a Cirkuszhoz, ahol ő meg Lucky buszra szálltak, én meg bementem az előadásra. 

Vajdahunyadvár. Mint egy mesebeli kastély.

A kiírás szerint 7-től éjfélig tartott volna a program, valójában 3/4 1-kor lett vége. Első körben 11-ig a Circus Maximus, az aktuális műsor "különkiadása" volt porondon, majd fél 12-től varieté mindenféle jósággal: artistákkal, táncosokkal, Maksa Zoltánnal meg Somló Tamással, bizony. Meg az igazgató is ott volt, de ő nem szerepelt, nem feltűnősködött, elvegyült, és ez nekem nagyon szimpatikus volt.

Egyetlen szabad ülés sem volt, annyira sokan jöttek el, tele volt a Cirkusz. Tehették, 2000 Ft volt a belépő, ami konkrétan a gyerekbelépő ára egy átlagos napon. Döbbenetes műsorszámok voltak, csodálatos volt az egész. Komolyan, nem túlzok. Az azért jót jelent, hogy a négy órát, ami az első részre elment, kb. másfélnek érzékeltem. A szünetek kivételesen tényleg 15 percesek voltak, nem úgy, mint általában, amikor legalább 30 percesre nyúlnak. Most kígyóval lehetett fényképezkedni (ősszel fókával, tavasszal elefánttal lehetett), de kivételesen ez egy fityingbe sem került (általában egy-két ezrest azért legombolnak a fényképre vágyóról a belépő árán felül). Meg kellett állapítanom, hogy továbbra is iszonyodom a kígyótól, de ha nem lett volna akkora tömeg, hajlandó lettem volna a nyakamba tetetni nyomorult állatot, aki egyébként nem volt túl lelkes tőle, hogy ezren összetapizzák. Átéreztem a felháborodását.

A szünetben régi plakátokat fényképeztem. Ez a műsor ment akkor, amikor születtem.

 

Ez meg csak nagyon szép.

Az egyik páros (fiú-lány) trapézszámnál volt nagy ijedtség: az artistalány leesett a trapézról. A trapéz nem volt alacsonyan. Igaz, volt alatta egy jó vastag tornaszőnyeg, de úgy esett, hogy csak a felsőteste érkezett arra, a lába a padlóba csapódott. El is indult befelé az egyik pasi, aki a műsor körül segédkezik, de a lány felpattant, széles mosollyal az arcán meghajolt, visszament a trapézra, majd egy percen belül megint lezuhant, ezúttal teljesen a szőnyeg mellé. Rohadt nagyot esett, eléggé megütötte magát, nem is tudott mindjárt felkelni, de a végén azért mégis sikerült neki, és saját lábán hagyta el a porondot. Kicsit aggódtam, vajon megsérült-e, de úgy tűnik, nem volt olyan komoly a dolog, mert a varieté részben is fellépett, és tök jól volt. Vagy a műsor utánra tartogatta az összeomlást, mint az amerikai tornászlány az atlantai olimpián. 

Ez meg a műsor. Nem rossz, nem rossz, ugye?

A bohócokat továbbra sem szeretem, mert nem viccesek, hanem idétlenek, és engem az idétlenkedés zavar. Főleg a közönségszívatás nincs ínyemre, ráadásul gyerekkorom óta valahogy megváltozott ez is: akkor még gyerekeket emeltek ki a közönségből, most már kizárólag felnőtteket. Ma este mindegyik bohócszámnál ugyanazt a pasit. A Circus Maximus előadásán és a varieténél is. Szegény. A barátnője mondjuk nagyon élvezte a dolgot, sikítva röhögött, csak a pasi égett, mert elég ügyetlen volt. Arra gyanakodnék, hogy beépített ember volt, csak ahhoz túlságosan zavarba jött minden alkalommal, amikor kihívták a porondra.

Voltak hírességek is, nyilván. Az első mindjárt az Ének iskolájának győztese, egy kisfiú, akinek nem bírtam megjegyezni a nevét (pedig tök bonyolult, ilyen Kovács Jóska jellegű). Énekelt. Aztán a porondmester is valami híresség, amire abból következtetek, hogy amikor a műsor végén elárulta, hogy ő a Valamilyen Gyuszi, akkor a mellettem ülő nő felkiáltott, hogy "Jaj, hát ez a Valamilyen Gyuszi!", és lefényképezte. A varietében fellépő hírességeket már egyedül is felismertem: ott volt Maksa Zoltán egy adag Maksa Híradóval (ami még mindig vicces), valamint Somló Tamás néhány LGT-s számmal, például ezzel:

A varieté előtt egyébként el akartam jönni haza, mert 23:27-kor ment el az utolsó troli, és nem tudtam, utána hogyan lehet hazajutni a Cirkusztól. Végül maradtam, mondván, kizárt, hogy egy egész cirkusznyi ember mindegyike kocsival érkezett, csak én nem, tehát lesz kihez csapódni hazafelé, nem kell majd egyedül bóklászni az éjszakai Budapesten. A műsor végén eléggé szedtem a lábamat, gyorsan be is értem a Hősök terére, ahol azt tapasztaltam, hogy jár ugyan arra éjszakai busz, de majd csak 25 perccel később érkezik. Nem szándékoztam annyit álldogálni, mert már majdnem 1 óra volt, és nagyon vágytam haza. Többen elindultak gyalog az Andrássyn, ezért én is. Az első 100 méteren olyan tempót vett fel a lábam, hogy mindenkit lehagytam. A Bajza utcától, ami az első megálló a négyből, ami az Oktogonig van kismetróval, futottam. Így 10 perc alatt érkeztem meg a Hősökről az Oktogonra, a Cirkusztól meg kb. 15 alatt. Jó tempót mentem, úgy érzem. Bizonyossá vált közben, hogy el kell majd menni orvoshoz. Sajnos a keddi kalandparkos farönkrugdosás után maradt sérülés nem felületi, nem a seb fáj, hanem érzésre a csont, de nem kicsit. Sajnos a futásokat is bukom most egy darabig, azt gyanítom. Mindenesetre amikor odaértem az Oktogonhoz, pont jött az éjszakai hatos vili, ami busz, úgyhogy onnan már hat-hét perc alatt itthon voltam. Az éjszakai busz megállója mellett elhaladva kiderült számomra, hogy a Hősökről eljön idáig az éjszakai busz, de nem bánom, hogy nem vártam meg: a menetrend szerint akkor ért a Hősökre, amikor én haza. Én nyertem :) Negyed órát. Az nem tűnik kevésnek jelen állapotomban. Blogot írni is csak azért álltam neki, hogy kicsit megnyugodjak, mert nagyon fel vagyok spannolva, és nem tudok aludni. Hátha most már megy majd. Azért még mutatok képeket, de nem teszem őket kronologikus sorrendbe, ahogy esik, úgy puffan, a lényeg a csodálatos élmény, ami örök emlék marad:

Cicák

Fánik: Karla és Rany, akik május 1-jén sétáltak a Ligetben. Még mindig úristen, de gyönyörűek.

Gúla

A jövő reménységei: az artistaképző növendékei

Trapéz. Vagy valami olyasmi.

Gianluca kalóz és papagájai

Az első részben a tengeren kalandoztunk, elárasztott porondon, és voltak tengeri herkentyűk is.

Közönségszívatás. Mindig mindenki a kockás inges pasit szúrta ki. Többet se megy cirkuszba, gondolom :D

Mongol artisták, tavaly Monte Carlóban bronzérmet nyertek a cirkuszfesztiválon. Az nem kis elismerés.

Az első rész fináléja az összes fellépővel

"Míg a törpe ordibál, mert az óriás vállán áll, míg az óriás félreáll, mert a törpe ordibál, míg az őrült körbejár, miénk ez a cirkusz." Gólyalábon, mert ha nem énekes lett volna, akkor ma artista lenne. Nem tudom, szomjas volt-e még, de óriási előadást rittyentett. Szeretem Somló Tamást. Meg az LGT úgy általában.

Hát, ilyen volt az én szombatom. Rengeteg csodálatos élményt szereztem. Igazam volt: meg kell adni magamnak, amire csak vágyom, és akkor jó lesz minden. Varázsnap volt.