LizaGazdija

Ma annyira jó volt, hogy az nem is igaz: a névnapomra kapott bécsi kirándulásra ma mentünk el anyuval. Most nincs hosszabb bejegyzés, mert egyelőre csak az én képeim vannak itthon, a többi anyu gépén, de holnap ezen változtatunk, és akkor rengeteg képpel illusztrált élménybeszámolót kap, aki kíváncsi rá :)

Tavaly annyira sokat olvastam, hogy nem tudtam vele lépést tartani a blogon, ezért az olvasmányok kb. kétharmadáról csak a molyon van értékelésem, itt nem emlékeztem meg róluk, csak év végén a borítókkal. Idén megpróbálok visszazökkenni a régi kerékvágásba, és megint írni mindenről, amit elolvasok. (A szakkönyvek nem számítanak.) A molyos kívánságlistámra egy nyereményjáték keretében került fel a könyv, és amikor nem nyertem meg, nem vettem le róla, mert nagyon érdekesnek találtam a fülszövege alapján. A molyos karácsonyon pedig éppen ezt a könyvet kaptam meg a molyangyalomtól. Mivel tavaly bejött az a szisztéma, hogy az év első könyve a molykarácsonyra kapott kötet, idén is így jártam el, úgyhogy ez volt az első olvasmányom 2013-ban. A regény alapkérdése, hogy mi lenne, ha a szerencse, a balszerencse a szerelem, a halál, az emlékezés, az ihlet, a végzet és a sors nem fogalmak lennének, hanem emberek, vagy még inkább állások, amiket emberek töltenek be. Nagyon érdekes felvet...

Nagyon ritkán álmodom rosszat, hála az égnek. Most éjszaka azonban sikerült. Éjfél körül feküdtem le, fél 1 körül aludtam el azzal, hogy fél 10-kor kell csak kelnem, tehát pontosan 9 órám van aludni, ami szintén elég ritkán jön össze. Aztán álmodtam. Valami táborban voltam, vagy ilyesmi helyen, ahol nem a szobánkban tartottuk a holminkat, hanem lakattal zárható szekrényekben, pont, mint edzésen. Mindent oda kellett berakni, a ruhát, a táskát, a laptopot, mindent. Minden nap feltörtek legalább egy szekrényt, ami eléggé kiakasztott, de egy idő után azt gondoltam, velem ez úgysem fordul elő, végül is eddig még senki nem nyúlt a szekrényemhez. Egy napon, amikor mentem a szerkényemhez, azt láttam, hogy vagy négy-öt másikkal együtt azon sincs lakat, sőt teljesen üres. Mindenem eltűnt: a táborba magammal hurcolt nyári ruháim, a laptopom. A ruhákon kicsit kiakadtam, de a laptop miatt zokogtam, mert egy csomó fontos dolog van rajta, ami másnak értéktelen és érdektelen, nekem meg nagyon kell. ...

1. A fenyőfa árának felét, kétezer forintot le lehetett vásárolni, miután átvették tőlünk a fát, és én ezt a kétezer forintot az alábbi kompozícióra és egy Titokra fordítottam. Az van odaírva az aljára, hogy holland növényösszeült., viszont szép. 2. Amióta egyedül vagyok, sokkal bátrabban főzök, mert nincs, aki kritikai véleményt fogalmazzon meg az eredménnyel kapcsolatban. Így például főztem rizses-karfiolos-brokkolis-kétsajtos rakott valamit, tegnap este kilenckor (!) meg sütöttem perecet. A recept ígérete szerint nosztalgiaperecet kaptam volna, olyat, amilyet a Városligetben lehet venni. Na most két dolog lehetséges. Vagy nem a recept beküldője mellékelte a fényképet, és a szerkesztők nem tudták, mi az a nosztalgiaperec, ezért a városligeti perecet rakták oda illusztrációnak, vagy nálam nem alakult úgy minden, ahogy kellett volna. Mindkét esetet könnyen el tudom képzelni. Mindenesetre az én perecem olyasmi lett, mint amit egyszer Ópusztaszeren ettem. Kinézetre és ízre is. Sz...

1. Voltam vizsgázni mindenféle tárgyakból, és mindenre ötöst kaptam. Már csak egy fordítás és egy tanulmány kéne január végéig, hurrá! 2. Visszavittük a fenyőfát az Oázisba. Szó nélkül visszavették, tehát a fa túlélte a kalandot, hurrá! 3. Marci átjött meglátogatni, és egészen holnapig itt marad, és kezdetben örült nekem, aztán elfáradt, és most alszik. Hurrá! (A látogatásra és a holnapig maradásra meg az örülésre.)

Bizony. Az éj leple alatt. És ilyenből több is volt. Amúgy miközben néztem, ahogy elviszik a karácsonyi hangulatot, nagyon kellett küzdenem, hogy ne telepedjen rám a karácsony utáni depi, ami minden évben elkap, és eddig nagyon büszke voltam magamra, mert bár általában december 26-án már megérkezik, és akár két hétig is eltart, idén elkerült. Végül is azt hiszem, sikerül végleg távol tartani, mert még a karácsonyfa leszedése és a karácsonyi díszek elpakolása közben sem sírtam, csak kicsit sírhatnékom volt. De mondogattam magamnak bőszen, hogy már csak 11 hónap, és megint kirakhatom a díszeket, aztán nemsokára megint díszíthetem a fát. Ez segített. Miért szeretem ennyire a karácsonyt? A leszedés előtt még lefényképeztem a fát. Minden irányból. Így képen annyira nem szép, de nekem nagyon tetszett, és jólesett ránézni az elmúlt két hét minden napján. És a családi hagyományhoz igazodva ez a fa is ferde volt. Pedig ezt nem is kellett fatalpba fabrikálni. Ez már az ültetésk...

Amikor benyitottam a lakásba, még csak örült. Amikor észrevette, hogy én vagyok az... Az nagyon aranyos volt, és nagyon jól is esett. Úgy csóválódott az egész kutya, hogy alig bírt lépni közben. Nem tudta, mihez kapjon hirtelen, melyik játékát nyomja a kezembe. Hol ugrált, hol odabújt, hol lefeküdt elém. És közben nyüszített, vagy mondhatnám, sírt örömében. Hú, nagyon odavolt :) Séta után még játszottam vele kicsit meg simogattam, meg ő is simogatott engem, csak ő ebben nem olyan ügyes, ezért egy ponton lekevert egy akkorát, hogy könnybe lábadt a szemem, de azért értékelem a jó szándékot. Amikor felálltam, nagy lelkesen indult ő is velem, azt hihette, hazahozom magamhoz. Kicsit elszomorodott, amikor mondtam neki, hogy ő ott lakik, ezért ott fog maradni, és csak én jövök el. De, gondolom, nem nagyon sokáig szomorkodhatott, mert hamarosan hazaértek a gazdái, ha minden igaz. A hangulattuning listára felveszem ezt is: találkozni Marcival. Sorozat címe: Marci alszik