Benyák Zoltán: Ars Fatalis - A végzet játszmája

Tavaly annyira sokat olvastam, hogy nem tudtam vele lépést tartani a blogon, ezért az olvasmányok kb. kétharmadáról csak a molyon van értékelésem, itt nem emlékeztem meg róluk, csak év végén a borítókkal. Idén megpróbálok visszazökkenni a régi kerékvágásba, és megint írni mindenről, amit elolvasok. (A szakkönyvek nem számítanak.)

A molyos kívánságlistámra egy nyereményjáték keretében került fel a könyv, és amikor nem nyertem meg, nem vettem le róla, mert nagyon érdekesnek találtam a fülszövege alapján. A molyos karácsonyon pedig éppen ezt a könyvet kaptam meg a molyangyalomtól. Mivel tavaly bejött az a szisztéma, hogy az év első könyve a molykarácsonyra kapott kötet, idén is így jártam el, úgyhogy ez volt az első olvasmányom 2013-ban.

A regény alapkérdése, hogy mi lenne, ha a szerencse, a balszerencse a szerelem, a halál, az emlékezés, az ihlet, a végzet és a sors nem fogalmak lennének, hanem emberek, vagy még inkább állások, amiket emberek töltenek be. Nagyon érdekes felvetés, és igazán misztikus alaphangulatot kölcsönöz a történetnek. Ez a fő probléma, így a cselekmény tulajdonképpen nem is olyan nagyon összetett, nem áll igazán sok lépcsőből, végül is csak néhány dolog történik néhány nap alatt. Amitől mégis különleges ez a könyv, az az, hogy amint megjelenik a színen egy új szereplő, azonnal megnézzük az élettörténetét a születésétől napjainkig. Bizony nagyon izgalmas életutakat ismerhetünk így meg. A kedvencem Mortimer gyerekkora, abból például nagyon jó kis különálló regényt lehetne írni. Egyetlen olyan személy van, aki zavart: Isten. Ő valamiért semmiképp nem fér bele a világképembe, és nem örültem, hogy itt megjelenik, de nyilván nem várhatom el, hogy mindenki 100%-ig az én elképzelésemnek megfelelő történeteket alkosson, meg aztán biztos egy csomó olvasó éppenséggel örül, hogy Isten is megjelenik, mint szereplő, még ha nem is nevezi nevén senki.

Ebben a könyvben a gonoszt is szerettem. Kegyetlen és könyörtelen, ez tény, az útját egy halom hulla jelzi, de nem a világuralomra törés motiválja, és nem is csak egy elmebeteg, akinek az a heppje, hogy mindenkit legyilkol, akivel csak összefut. Az ő gyerekkorát is bemutatja az elbeszélő, így kiderül az olvasó számára, hogy nagyon is jó oka van arra, hogy gyűlöljön mindent: nem alakult valami jól az élete, ezért mindenből kiábrándult, és mindent ki akar iktatni a világból, ami nem kézzel fogható és racionális. Persze nem tudja, pontosan hogyan működnek ezek a dolgok, ami garantálja, hogy nem sikerül teljesen sivár világot teremtenie.

Egy dolog zavart csak olvasás közben: a rengeteg hiba. Tényleg rengeteg. Elírások, nyelvtani hibák tömkelege található a könyvben, amiket egy esetleges második kiadásban jó lenne kijavítani. Mindezek ellenére öt csillagot kapott az ötből, és nagyon remélem, valaki megfilmesíti egyszer ezt a történetet. Az lenne igazán jó, ha nem átlagos akciófilmet csinálnának belőle, hanem olyasmit, mint ami az én fejemben pergett olvasás közben, az pedig Amelie csodálatos életére hasonlított legjobban.