LizaGazdija

Hát, ilyenből van néhány. Nem túl sok azért, mert alapvetően nem szeretek könyveket újraolvasni, ahhoz túl rövid az élet. De Mikszáth Kálmántól a Beszterce ostromát négyszer olvastam egy hét alatt Horvátországban, Premanturán, napozás közben. Ez máig az egyetlen könyv, amit anyu kivett a kezemből, mondván, többször már nem olvashatom el.

Nehéz kérdés. A múlt évben szinte kizárólag jó könyveket olvastam. Legyen mondjuk az Extremely Loud and Incredibly Close (Rém hangosan és irtó közel) Jonathan Safran Foertől. Izgalmas volt, érdekes szemszögből mutatott be eseményeket, megfogott.

Vagy van erre valami logikus magyarázat? Vagy ez egy egyszerű médiahack? Vagy valami vicc, csak én nem értem? Segítsen ki valaki!

Ez tiszta sor. Az viszont szerintem kicsit durva, amikor fél óra utazás után leszállok a buszról, és akkor még fél percig kifejezetten fázom. Ehhez hány foknak kell lennie a buszon, ha kint 40 fok van? Amúgy még az is furcsa, amikor ásványvizet osztogatnak a Moszkván, és valaki elveszi a felé nyújtott palackot, majd négy lépéssel később kidobja, csak előtte látványosan kiönti belőle a fél liter vizet a földre. El tudom képzelni, hogy a lehető legolcsóbb vizet osztogatják, és az pont nem ízlik, de azért ne legyünk már ekkora bunkók...

hogy utálom a hangyákat? A hangyák sokan vannak, mindent megszállnak, főleg a vizes helyiségeket meg a szennyestartó kosarat. A hangyacsípés fájdalmas, tíz hangyacsípés meg olyan érzés, mint mikor az embert véletlenül beülteti egy csalánmező közepébe az édesanyja. Egészen konkrétan a lábamat csípték végig, és még az agyam is lezsibbadt pár percre, annyira fájt. Ráadásul ezek valami mutánsok, mert akármit találunk ki a kiirtásukra, csak nem döglenek meg, sőt egyre többen lesznek. Egy ideális világban nem lennének hangyák. Egyetlen darab sem. Legalábbis nem lehetne őket látni, mert sosem bújnának aló a föld alól. Hülye hangyák.

Michael Seed könyve, a Nobody's Child volt az első fordításom. Eléggé megrázó történet, arról szól, milyen pokoli gyerekkora volt az írónak, mennyit bántották, kínozták többet is. Az elolvasása után arra gondoltam, kész csoda, hogy ezek után pap lett belőle, nem tömeggyilkos. Az a történet is eszembe jutott, amikor Németországban egy tizenéves srác, aki éjjel-nappal horrort nézett, minden előzmény és látható ok nélkül különös kegyetlenséggel megölt egy ötéves kislányt, aztán az anyja azzal mentegette, hogy hát szegénynek négy éve meghalt az apja, attól lett ilyen. Azért jutott eszembe, mert amit Michael Seed megélt, szerintem sokkal megterhelőbb lelkileg, mint az apa halála, mégis ember lett belőle. (Mielőtt bárki furán nézne: Michael Seedet verte és szexuálisan zaklatta az apja, az anyja öngyilkos lett, a nagyapja szintén verte, a nagyanyja lelki terror alatt tartotta, és az iskolatársai is ott ütötték, ahol érték.) Amikor megjelent ez az új könyv, megkaptam anyuéktól szü...

A könyvmolypárbaj miatt olvastam el néhány hónapja, de egyébként is gondolkodtam már rajta néhány éve, hogy újra elő kéne venni. Kíváncsi voltam, most mennyire tetszik, és mennyire értek meg többet (mást?) belőle, mint alsóban. Miután ez a módszer A kis hercegnél már bejött, ideje volt egy másik klasszikusnál is kipróbálni. Bejegyzést azért kap soron kívül, mert a párbajnak jó lenne már a végére érni, és a bejegyzés linkelése a feltétel. (A kb. 20-30 könyvre rúgó lemaradásomat nem tudom, mikor hozom be, meg hogy érdemes-e egyáltalán, vagy elég a molyos értékelés. Majd még kitalálom.) Nagyon tetszett. Humoros, nyelvileg zseniális kis történetek, amelyek mindig valami fontos tanulsággal zárulnak. A kedvencem a beképzeltségről szóló mese, a Bruckner Szigfridről, a fájós fogú oroszlánról szóló. Az annyira tökéletes minden elemében, hogy kedvem lett volna még egyszer elolvasni, mikor a végére értem. Azt hiszem, ezeket a történeteket érdemes három-négyéves gyereknek is felolvasni, ...