Michael Seed: Sinners and Saints

Michael Seed könyve, a Nobody's Child volt az első fordításom. Eléggé megrázó történet, arról szól, milyen pokoli gyerekkora volt az írónak, mennyit bántották, kínozták többet is. Az elolvasása után arra gondoltam, kész csoda, hogy ezek után pap lett belőle, nem tömeggyilkos. Az a történet is eszembe jutott, amikor Németországban egy tizenéves srác, aki éjjel-nappal horrort nézett, minden előzmény és látható ok nélkül különös kegyetlenséggel megölt egy ötéves kislányt, aztán az anyja azzal mentegette, hogy hát szegénynek négy éve meghalt az apja, attól lett ilyen. Azért jutott eszembe, mert amit Michael Seed megélt, szerintem sokkal megterhelőbb lelkileg, mint az apa halála, mégis ember lett belőle. (Mielőtt bárki furán nézne: Michael Seedet verte és szexuálisan zaklatta az apja, az anyja öngyilkos lett, a nagyapja szintén verte, a nagyanyja lelki terror alatt tartotta, és az iskolatársai is ott ütötték, ahol érték.)

Amikor megjelent ez az új könyv, megkaptam anyuéktól születésnapomra, hogy olvassam el, mi történt azóta ezzel az emberrel. Ez nem mostanában volt, de most került rá sor. Pontosabban pár éve már elkezdtem egyszer, de az első fejezetbe beletört a bicskám, és félretettem. Most a legelejéről kezdtem újra, és simán ment a dolog.

Az írás folyamata úgy történik, hogy Michael Seed diktál, Noel Botham meg gépel. Ez minden könyvnél így van, az oka pedig az, hogy az ideálisnak közel sem nevezhető gyerekkor eredményeként Seed diszlexiás és diszgráfiás, így stresszhelyzetben, például ha határidőre kell írnia, nem megy neki az írás. Így aztán az egyik barátja segíti ki ilyenkor.

A könyvben huszonegy fejezet van, ha jól emlékszem, mindegyikben néhány rövidebb-hosszabb anekdotát mesél el a szerző életének 1987-től 2009-ig terjedő időszakából, amikor is a westminsteri apátságban dolgozott tanácsadóként. A történetekből megtudjuk, milyen humoros, megdöbbentő, néha szomorú események történtek az apátság falain belül és kívül az apátságban dolgozó személyekkel. Kiderül, hogy a pap is ember, és néha nehéz eldönteni, ez pozitív vagy negatív. Bár lehet, hogy csak nekem, akinek egyetlen egyházi személlyel kapcsolatos élménye, hogy Patrik atya járt a Jedlikbe mindenféle előadásokat tartani, és mindig iszonyú türelmetlen volt mindenkivel. De ami a legfontosabb, hogy a könyvből jól látszik, az élet bőségesen kárpótolja Michael Seedet azért a gyerekkorért, ami jutott neki. Az országa egyik legismertebb és legelismertebb egyházi személye lett belőle. Gyakorlatilag mindenkit ismer, akit Nagy-Britanniában ismerni érdemes, számtalan politikust, művészt, egyházi vezetőt és királyi családtagot tart számon a barátai között. Örülök neki, hogy így alakult az élete, nagyon igazságtalannak érezném, ha azok után, amin átment az első éveiben, most is valami borzalmat kéne élnie.

Tetszettek a történetek, örültem, hogy ilyen jó élete van az írónak, de a végén mégis csak négy csillagot kapott a könyv. Ennek oka, hogy nem mindig volt logikus számomra, miért kerültek egyes anekdoták egy fejezetbe, mi bennük a közös; ha nem ismertem a történet főszereplőit, néha bizony unatkoztam; az egy fejezeten belül előforduló különböző anekdoták között sokszor nincs rendes átkötés, emiatt sokszor nagyon élesek a váltások.

Azért aki szereti a briteket, a humoros történeteket, és kicsit érdekli a bulvár, kockáztassa meg nyugodtan, szerintem nem fog csalódni.