LizaGazdija

 

Tomi reggel fél tízkor halkrémes pirítóssal ébresztett. Reggeli előtt/közben/után megajándékoztuk egymást Valentin-nap alkalmából: én egy szál gyönyörű rózsát, egy Kinder tojást, valamint egy marcipánszeletet kaptam, ő pedig egy verses merített papíros képeslapot és egy doboz bonbont. Ezek után elment a délelőtt azzal, hogy mit is vegyek fel szánkózáshoz. Néha tényleg akár egy fél napot is el tudok szúrni ilyen hülyeségekkel. Tomi a végén már azzal vádolt, hogy nem is akarok szánkózni. Végül kitaláltam, melyik nadrág, póló és pulcsi elég "játszós" a csúszkáláshoz, Lizát átvittük megőrzésre a Bakátsra, majd elindultunk. Csak a parkolással fél óra telt el. Végül leraktuk az autót a Normafa úton, amire Tomi mondta, hogy onnan még 40 perc séta a Normafa, és nem megyünk-e ki inkább Pátyra az erdőbe csúszkálni, az már csak 20-30 percre van innen, és ott parkolni is lehet. Kis habozás után úgy döntöttem, nem. Erre Tomi: "Hát jó, de innen még 30 perc séta." Erre én: "H...

Nagyon aranyos mese. Az első kb. tíz percben nincs szöveg, illetve alig, inkább képek mesélik el a történetet. Nagyon tetszett, nagyon-nagyon-nagyon jó. Egyetlen megjegyzésem, hogy a kutyák helyett talán érdemesebb lett volna más negatív szereplőt keresni, de ettől még tündéri marad a film. Nekem viszonylag sokáig volt utána rossz a kedvem, mert nagyon sajnáltam szegény Fredrickssen bácsit, hiába próbálta Tomi megmagyarázni, hogy az alkotóknak éppen az volt a célja, hogy ne sajnáljam, hanem örüljek, hogy de jó neki. A film előtt levetítettek egy Pixar rövidfilmet is, azonnal beágyazom. A mozi három teremmel nyílt meg, legalábbis úgy láttam, jegyet a büfében kell venni, és nem adnak jegyet, így aztán nem is határozza meg senki, hova ülj: oda ülsz, ahova csak akarsz. A filmen kb. nyolcan voltunk, így ebből nem is volt semmi kellemetlenség :) Mivel a mozi most nem tartozik lánchoz (Cinema City Csepel Plaza helyett most Cinema Csepel), egyetlen reklám vagy ajánló sem ment le a film előtt...

Miután tegnap reggel gondoltam rá, hogy küldeni kell Livinek sms-t vagy e-mailt, nem küldtem, csak ma délelőtt. Ez már elég súlyos. A helyzet komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tegnap névnapja volt. Én, az ünnepmániás, elfelejtettem felköszönteni a barátnőmet a névnapját, habár a névnapja előtt kb. háőromszor mondtam neki, hogy majd a névnapját meg kell ünnepelni. Ez már tényleg a vég kezdete lehet. Ne haragudj!

A hó ugyan nem olvadt el, viszont nem jutottunk el szánkózni, miután reggel elöntötte a lakást a víz - ismét, és az egész nap a helyzet megoldásával telt. Így aztán most előrehozzuk a holnapi (Valentin-napi) mozizást, és 17:00-kor megtekintjük a Fel!-t a Cinema Csepelben. Hát igen, nosztalgiázunk egyez. Kíváncsi vagyok, mi lett a Cinema City Csepel Plaza helyén, hány teremmel üzemel a mozi, mi lett a többi hellyel, stb. Holnap pedig elmegyünk szánkózni. Muszáj. Akarok.

Mármint az, amelyik szeretett volna lelőni 22 embert, mert volt 22 rossz éve. Aztán vannak emberek, akik röhögnek rajta, és viccesnek találják az egészet. És vagyok én is, aki nem tudom eldönteni, sajnálni kéne vagy haragudni rá. Nevetni rajta biztosan nem. Az egyik blogger, akit olvasok, kikereste őt az iwiw-en, és a fényképe alapján én leginkább sajnálom ezt a srácot. Normális, jóravaló srácnak tűnik. (Megfigyelhetjük a holdudvar-hatás mechanizmusát, ugyebár.) Azért is sajnálom többek között, mert ha eddig volt 22 rossz éve, hát most jön 3-4-5 sokkal rosszabb, amíg majd ül, aztán ki tudja, még mennyi, mire visszailleszkedik a társadalomba, és esetleg visszaalakul emberré. Szerencsétlen.

Van a marcipánbéka, mint a családi legenda egyik főbb szereplője. Nem tudom, meséltem-e már, bár szerintem a 21. szülinapi tortám kapcsán igen, mindenestre elmesélem megint, hogyan is lett ő ilyen fontos a számunkra. Lehettem mondjuk 2 éves, maximum 2 és fél, bölcsibe jártam a Jókai Mór utcába. (A bölcsi helyén jó pár éve orvosi rendelő működik, kicsit sírtam is, amikor ezt felfedeztem, pedig nagyon utáltam a bölcsit - esetleg holnap ezt is elmesélem.) Egyik délután anyu hozott nekem egy marcipánbékát, amikor értem jött. Mondta, egyem meg. Teljesen megdöbbentem, elborzadtam, horrorisztikus volt belegondolni, hogy megeszem egy békát. Mondtam, hogy nem eszem meg, inkább vigyük haza. Anyu erre győzködni kezdett, hogy ez ehető, ezt direkt azért csinálják, hogy megegyük, ez nem igazi béka. Én úgy éreztem, ezt csak úgy mondja, hogy rávegyen arra, hogy megegyem nyomorult békát (mintha olyan jellemző lett volna valaha is anyura a hazudozás, vagy akár a white lie, dehát egy kisgyerekben nem kel...