LizaGazdija

láttam egy apukát két kisfiúval, akik közül az idősebb (5-6 éves lehetett) autista. Apuka kapott egy pár csúnya tekintetet. Ez a kisfiú egyszer csak elkezdett nyögni (lehet, hogy egyáltalán nem beszél), és ütögette apuka szatyrát. Erre apuka elővett egy üdítős palackot, és kérdezte a gyereket, szomjas-e. A gyerek nem volt szomjas, és dühkitörést idézett elő nála, hogy az apja nem találta ki, mit szeretne. Ordított, ütötte-vágta az apját, aztán elsírta magát. Erre apukája elővett valami kekszet, és akkor kiderült, hogy a kisfiú erre gondolt. Aztán a kicsi (kb. 3 éves lehetett) ütögetni kezdte a nagyot, aki először nyöszörgött és próbált elhúzódni, aztán megint ordított, odacsapott kettőt az öccsének, aztán sírt. Volt egy-két idősebb néni, aki szemmel láthatóan felháborodott, hogy micsoda neveletlen gyereke van ennek a pasinak. Szegény. Neki sem lehet könnyű, a gyerekeknek sem. Főleg a kicsinek. 3 évesen nehéz lehet feldolgozni, hogy a testvérének sokkal többet lehet, mint neki. A testvé...

tényleg érti, amit mondanak neki. Délelőtt ölben vittem le a harmadikról sétálni, és közben mondtam neki, hogy ez így lesz, amíg meg nem gyógyul a lába, és addig nincs séta sem, csak elmegyünk az első fáig, aztán már hozom is fel. Erre úgy reagált, hogy az esése óta először ráterhelt a jobb hátsó lábára. Igyekezett megmutatni, hogy neki valójában nincs is semmi baja :) Persze nem tudott átverni, mert a ráterhelés csak félig-meddig ment, sajnos továbbra is fura terpeszben tartja a lábát, és nem tud igazán rálépni. Így aztán nem is sétáltunk nagyot, csak elmentünk a sarokig, aztán a másik irányba is elindultunk, elmentünk az első fáig, majd visszajöttünk. Azt a szomorú szempárt, amikor rájött, hogy most felmegyünk... Lehet, hogy bírná, ha napi kétszer-háromszor körbemásznám vele a háztömböt, de inkább nem próbálom ki, mert hátha akkor nagyon megterheli a másik lábát. Amúgy ébredés után két-három lépést is megtesz normálisan, utána kezd sántítani. Arra jöttem rá, hogy hiányzik az a tipiku...

sikerült feladni azt a mintegy 55 ezer forintnyi csekket, ami egyik napról a másikra termett a komód tetején. Ezt a rejtélyt egyébként sosem fogom megérteni. Két hónapig izgultunk, hogy miért nem küld számlát a Gázművek. Már azon gondolkoztam, hogy szólni kéne nekik, hogy nem jönnek csekkek. Meg is beszéltük Tomival, hogy ez tök fura, de megegyeztünk abban, hogy még egy ideig nem kezdünk ugrálni, hátha hirtelen megjönnek azok a számlalevelek. És akkor egyszer csak Tomi felemelt két újságot a komódról, és alatta voltak a Gázművek csekkjei. Mintegy 40 ezer forint értékben. Volt még mellette egy ELMŰ, de az nem lepett meg, mert aznap érkezett, magam hoztam fel. Másnap nyertem a késedelmi díjat a PPK-tól, ez meg így már elérte az 55 ezret. És egyikünk sem érti, hogyan kerültek oda azok a gázszámlák, amikor tényleg két hónapja izgulunk, hogy miért nem jönnek már. Pedig valamelyikünk csak felhozta őket a kis kezében. Nem vagyok hajlandó elfogadni azt a lehetőséget, hogy a Gázművek újabban te...

eltöltésére három lehetőség adódott. a. PPK könyvtárában tételkidolgozás b. sütés-főzés itthon c. alvás És én aludtam. 11-ig. Ez már biztosan nem normális dolog. Pláne úgy, hogy este egy órát töltöttem el a mai menü kitalálásával és a bevásárlólista megírásával. Már csak az vigasztal, hogy holnap is van nap, ráadásul nem is kell mennem sehova, és fél 4-ig nem is jön senki. Holnap pótlom a főzést. Mondjuk hétfőn meg pótlom a könyvtárazást.

mondtam anyunak, hogy lesz szíves azonnal elhagyni a tanári pályát, amint megvan az első iskolai lövöldözés. Nem gondoltam volna akkor, hogy már csak két hetünk van addig. Szerencsétlen gyerek... Bemegy a gyakorlatra, és nem megy többet haza, mert egy elmebeteg csoporttársa agyonlövi. Plusz meglő még három embert. Persze az első hozzászólás, amit a témában olvastam, mindjárt az volt, hogy ez a tanár hibája, akinek fogalma sincs, hogyan kell foglalkozni egy gyerekkel. Persze ez a vadbarom nem jött még rá, hogy a gyereket alapvetően a kedves szülőnek kéne nevelni, valamint egyetemre sem járt még soha, azért hiszi, hogy kivitelezhető, hogy a gyakorlatvezető foglalkozzon mind a kétszáz diákja kis lelkével. Egyszerűen nem is akarom elhinni, hogy már itt tartunk. És tényleg, szerencsétlen szülők, akik gondolták, a gyerekük biztonságban tölti a napjait az egyetemen. Ahha, persze. Tényleg csinálni kéne valamit, és szerintem is (mint egy másik hozzászóló szerint) ott kezdődik a megoldás, hogy n...

amikor nem ismerem meg egy csoporttársamat a sulin kívül, mert teljesen biztosra tudom, hogy külföldön van, és hiába nézem már fél perce, ezt a logikai törést nem sikerül helyrerántani azzal, hogy eszembe jut, talán hazajött. Illetve sikerül, csak sokkal lassabban, mint jobb napokon. Most biztos bunkónak tart. Mondjuk megérdemlem. Ez már súlyos.

A Homáron találtam a képet.