Végre-valahára

sikerült feladni azt a mintegy 55 ezer forintnyi csekket, ami egyik napról a másikra termett a komód tetején. Ezt a rejtélyt egyébként sosem fogom megérteni. Két hónapig izgultunk, hogy miért nem küld számlát a Gázművek. Már azon gondolkoztam, hogy szólni kéne nekik, hogy nem jönnek csekkek. Meg is beszéltük Tomival, hogy ez tök fura, de megegyeztünk abban, hogy még egy ideig nem kezdünk ugrálni, hátha hirtelen megjönnek azok a számlalevelek. És akkor egyszer csak Tomi felemelt két újságot a komódról, és alatta voltak a Gázművek csekkjei. Mintegy 40 ezer forint értékben. Volt még mellette egy ELMŰ, de az nem lepett meg, mert aznap érkezett, magam hoztam fel. Másnap nyertem a késedelmi díjat a PPK-tól, ez meg így már elérte az 55 ezret. És egyikünk sem érti, hogyan kerültek oda azok a gázszámlák, amikor tényleg két hónapja izgulunk, hogy miért nem jönnek már. Pedig valamelyikünk csak felhozta őket a kis kezében. Nem vagyok hajlandó elfogadni azt a lehetőséget, hogy a Gázművek újabban teleportálja a számláit egyenesen az ügyfél komódjára. Rejtély ez az eset, de legalább nagyon tanulságos.

Miután egy hetet rágódtunk ezen a sokkhatáson, tegnap rávettem magam, hogy elmenjek a postára, és feladjam a csekkeket a vésztartalékunkból. Ez az összeg már csak azért is ütött, mert a kutyagyógyászatot is kb. aranyárban mérik, szóval egészen komolyan kezdtem úgy érezni, hogy kifogyunk minden tartalékból, és a következő dugulásnál éhen halunk. (Ilyenkor nem szoktam figyelembe venni, hogy vannak szüleink, akik egyrészt segítenek ilyenkor, másrészt megengednék, hogy hazaköltözzünk hozzájuk.) Szóval stresszes és hullafáradt állapotomban betértem az Astorián található postára Blanka kíséretében. Teljesen normális hangnemben elmeséltem, hogy ezeket a számlákat szeretném befizetni, és ehhez erről a számlaszámról szeretnék pénzt levenni, és lehet-e ezt 2 in 1 intézni. Erre a nő simán letegezett. Ezt rühellem... ha valakit magázok, az ne tegezzen le csak úgy. A házban lakók kivételek, mert nekik az a kislány vagyok, akit születésétől hétéves koráig naponta láttak, plusz megkérdezték, tegezhetnek-e. Szóval letegezett, majd valami ordenáré stílusban közölte, hogy ő ezzel nem tud mit csinálni, és menjek a főpénztárhoz, ahol csöngessek be, és majd akkor jön valaki. Előttem már egy idősebb bácsival szintén rettentő bunkó volt, úgyhogy az első benyomást már megtette, nekem meg gyorsan fogyott a türelmem, úgyhogy elköszöntem, és kijöttünk. Blanka nem is nagyon értette szerintem, mi bajom, mert csengetni tényleg nem állt volna semmiből. Mindegy, így alakult. Ezek után ma leballagtam a körúti postára. Hátramentem ahhoz az ablakhoz, ahol pénzt lehet kivenni, amire rámrivallt a postáskisasszony, hogy zárva van, majd odavágott az ablakhoz egy "Zárva" táblát. Gondoltam is, milyen megnyerő a stílusa. Odamentem egy másik ablakhoz, előadtam, mit szeretnék, amire a nő tök normálisan elmondta, hogy nála sajnos nem tudok pénzfelvételt intézni, azt az előbbi ablaknál kell. Mielőtt mondhattam volna, hogy az zárva van, hátraszólt a kolleginának, hogy nyisson ki, és elmagyarázta neki, mi a gondom. A hölgy közben kiabált, hogy ő oktatóprogramban van, meg még zárva is van. Aztán feltépte az ablakot, és rám rivallt: "Erste számla? Vagy mi van?" Hmm, milyen kedves, udvarias. Mondtam, hogy számlát szeretnék befizetni, de ehhez innen kell pénzt felvennem, mert az újraküldés során a postán elveszett a kártyám. Erre a következőt sipította: "Há' hol a postakártyád? Há' azzal fizessé' má'!" Ekkor én is kicsit megemeltem a hangom: "Most mondom, hogy a kiküldéskor elveszett a postán!" Erre ő visszavett: "Ja... Hát, a gépem most egyirányúsította magát, úgyhogy várni kell." "Mennyit kell várni?" "Vagy 20-30 percet." "Jó, köszönöm, majd visszajövök. Viszontlátásra!" És kirobogtam. Gondoltam, jön ám ide vissza a halál, felpattantam az első villamosra, és ellátogattam a Baross utcánál található fiókintézménybe. Ott október elejétől december elejéig felújítási munkálatok miatt csak levelet és lottót lehet feladni, valamint be lehet kukkantani a postafiókokba. Hát ez de vidám. Megfordult a fejemben, hogy elmegyek a Nyugatiig, de ott még csak tömeget láttam, úgyhogy erről letettem. Álldogáltam egy kicsit a villamosmegállóban, de a villamos nem jött. Hatalmas tömeg gyűlt össze a megállóban, én meg úgy döntöttem, a fene se akar ekkora tömegben nyomorogni majd arra az egy-két megállóra, szóval inkább sétáltam egyet. Teljesen feldúlt állapotomban elhatároztam, hogy mindenki elmehet a francba, különös tekintettel a postára, engem innen tovább ez a csekkes történet nem érdekel. Csakhogy eszembe jutott, hogy a képesítő vizsgához nagyon-nagyon kell az a csekk, így aztán visszamentem az eredeti postára. A hölgy már várt, és végtelenül kedvesen odahívott magához, elmesélte, miért is nem működött a gépe, aztán még csevegtünk erről-arról, pl. megkérdezte, én beoltattam-e magam, és mondta, hogy ő igen, mert a háziorvosa azt mondta, megvan az a dolognak az az előnye, hogy akkor nem fog 40 fokos lázzal feküdni három napig, hanem csak esetleg 38 fokossal kettőig, ami az ő esetében nem elhanyagolható különbség. És még a pénzfelvétel-csekkfeladás kombót is elintézte nekem 2 in 1, egészen meg voltam hatva. És már az sem zavart, hogy tegez, visszategeztem. És a végén megköszönte a türelmemet, és jó pihenést kívánt.

Ilyen napokig tartó kalandokba keveredhet az, aki Budapest belvárosában megpróbál feladni néhány csekket, de nehezítésként nincs kártyája a számlájához.

P.S. Lehetne persze kártyám, de nem akarok csináltatni, mert most már egy-két héten belül összeszedem magam, és átultatom az új számlára a régi számlán található összeget, majd megszüntetem a régi számlát. Csak ezt nem kötöm a postai dolgozó orrára, mert megkérdezi, miért döntöttem így, és én nem szeretném, ha megpróbálna meggyőzni, hogy ez sokkal jobb bank ám, mint az új választásom.