Filléres emlékeim

A körúti lakásban áll a gyerek-, tini- és fiatal felnőttkori cuccaim jelentős része. Ez eddig nem esett le nekem, azt hittem, csak a kb. 1200 könyvemet kell átválogatnom, és amit nem tartok meg, valami módon elpasszolnom. De nem. Az unokaöcsém, aki egy ideig ott lakott, az elején azt mondta, ne pakoljak el semmit, később viszont odaköltözött hozzá a (most már) felesége, aki érthető módon nem akarta a dolgaimat kerülgetni, ezért a könyveken kívül mindent bedobozoltak. Ezeket a dobozokat elkezdtük kihordani Bécsbe, itt válogatom át őket.

Borzasztó és nyomasztó, komolyan. Ezer kis csetresz, aminek valószínűleg semmi értéke, viszont mindhez emlékek kötnek, ezért csak attól tudok megválni, ami tönkrement. Ebben segített, hogy csak úgy begórták őket egy dobozba, törékenyeket, nehezeket halomra, szóval azért eltört ez-az. (Mi tagadás, bosszant is.)De hogyan dobjak ki/ajándékozzak el olyan cuccokat, amiket rég halott családtagoktól kaptam, és/vagy kedves történetek kapcsolódnak hozzájuk?

Ennél már csak a papírok borzalmasabbak, az emlékek Londonból, Doverből, Máltáról, Tunéziából és a mindenféle teljesítménytúráról meg futóversenyről. Oké, ezekben annyi jó akad, hogy nem foglalnak óriási helyet, de most mégis úgy érzem, jobb lenne, ha nem lennének.

Még a legjobbak a plüssök: a tiniként és felnőttként kapottak közül kevéshez kötődöm, ezeket simán meg tudom majd hirdetni ingyen elvihetőnek, vagy lehet, hogy leadom őket valahol.

Az vigasztal, hogy talán egyszer majd okoz néhány boldog órát a lányoknak, amikor átnézik ezt a doboznyi holmit, kézbe veszik az anyjuk ősrégi emlékeit, mielőtt bevágják egy konténerbe.

És akkor egy szám a kínomról: