A padlás

Szeptember 18-án, vasárnap volt Flóra életében először "igazi" színházban, "igazi" színházi előadáson - járt már számtalan bábelőadáson és koncerten, és a covid miatti lezárások idején két darabot is megnézett online, de most járt először a Vígszínházban. A padlást választottam, mert azt 2020 végén már láttuk - megnéztük az online tartott, ünnepi 999. előadást - , és nagyon tetszett neki, napokig-hetekig beszélt még róla.

Amikor meghallotta, hogy csinosan fogunk felöltözni, egyből kiválasztotta, mit szeretne felvenni, egy nagyon szép, virágmintás, forgós selyemruhát, amit tavaly karácsonyra kapott (akkor még elég nagy volt rá, mostanra belenőtt, és gyakran parádézik benne itthon, amikor "fellép"). Kár, hogy még mindig az a megállapodásunk Tomival, hogy nem tehetek fel képet a netre a gyerekekről, mert úgy, de úgy megmutatnám, milyen csinos volt. De sebaj, el tudjátok képzelni, gondolom. A szünetben volt is, aki megdicsérte.

Nagyon izgatottan készülődtünk, az utazás is teljes izgalomban telt Erzsébettől a színházig. A pénteken vásárolt ünneplő cipellőt csak a színházban vette fel, mert belefagyott volna a lába az úton, de rögtön le is vettük, mert sajnos a pántja nyomja a gyerek rüsztjét. Hát, ez van, kb. fél órát volt a lábán, abból 29 percet ült, remélem, visszaveszi az üzlet, sehol semmi nyom nem látszik rajta, még a talpa is teljesen tiszta.

Csak a darab kezdete előtt egy perccel fedeztem fel, hogy a gyerekek feneke alá lehet kérni magasító párnát, és akkor már nem akartam átkelni a fél soron - pont középen ültünk -, úgyhogy Flóra végig az ölemben ült, és így is jó volt. Az előadás elején sírással nyitott a gyermek, mert a lézerjáték és a földöntúli hangok megrémítették, hiába mondtam, hogy nincs semmi baj, mindjárt megjelenik az első szereplő. Azért viszonylag hamar megnyugodott, amikor elkezdődött az első dal, de aztán az első lövésnél megint sírva fakadt - én két év alatt teljesen elfelejtettem, hogy lőnek is ebben a darabban, úgyhogy nem tudtam őt időben figyelmeztetni rá, hogy most jönnek a lövések. De azért ebből a sokkból is hamar összeszedte magát szerencsére, nem sokáig zavartuk hüppögéssel a körülöttünk ülőket.

Már a szünetben, a mosdó előtti sorban ácsorogva is ezer kérdése volt a történettel kapcsolatban, aztán meg is nevettette az előttünk és mögöttünk állókat a következővel: "És, anya, miért nem én voltam a fellépő?"* Édes :D Utána hazafelé, a Bécsig tartó vonatúton és a következő két napon (amit itthon töltött megfázással) folyamatosan A padlásról kérdezgetett. A csúcs az volt: "Anya, most meséld el az egész Padlást!" Kösz, szívem :D Elmeséltem. Mondtam neki, hogy amikor először játszották ebben a színházban ezt a darabot, én akkora voltam, mint most Viola. Kérdezte, ugyanezek a színészek voltak-e akkor is. Mondtam, nem, de az érdekes, hogy aki most Mamókát játssza, akkor még Süni volt. Kérdezte, meg lehet-e nézni még azt, amikor a néni Süni volt, mondtam, meg. Aztán kedden teljesen váratlanul úgy alakult, hogy megnéztük az egész 1988-as előadást Kaszás Attilával, Hegedűs D. Gézával és Igó Évával. (Fellelhető a youtube-on, érdemes rákeresni.) Megfogta még a Kölyök és a hóhér háttértörténete, A király (vagy épp császár) úgy ruhája, ezt is végtelen számú alkalommal meséltem már el vasárnap óta.

A darab egyébként csodálatos, kijelenthető, hogy minden alkalommal jókat bőgök rajta (most már negyedszer láttam, először nem sokkal Kaszás Attila halála után - amikor Rádi elénekli a Fényév távolságot, csak álltak a színészek a színpadon, a Rádit alakító is, és lejátszóról ment a dal Kaszás Attila hangján, na, akkor szerintem legalább a fél közönség sírt). A történet is, a zene is, a karakterek és a színészek is zseniálisak. Miután megnéztem az 1988-as változatot, érdekes volt látni, hogy pl. Sünit mennyire máshogy értelmezte Igó Éva, mint most Antóci Dorottya. Igó Éváé lazán vette, hogy Rádi nem veszi őt észre, végig jókedvűen próbálkozott nála, Antóci Dorottyáé viszont többször is megsértődött rá. 

Tegnap már viszonylag kevés kérdés merült fel Flórában A padlás kapcsán, mintegy ötven, és az utolsó volt a legszuperebb: "Mikor megyünk megint abba a színházba?" "Megint meg szeretnéd nézni A padlást?" "Igen." Szóval még megyünk. ❤

*Másnap is felmerült benne a kérdés, miért nem ő volt a színész. "Tanultál színésznek?" "Nem." "A szöveget megtanultad? Meg a dalokat?" "Nem." "A próbákra eljártál?" "Nem." "Na, ezért nem te voltál a színész."