LizaGazdija

Ha megkérdezi valaki, mit hozott neki a Jézuska, az első a felsorolásban a karácsonyfa, a második a szaloncukor :) A szüleim végül kiküldték futárszolgálattal a karácsonyi ajándékokat. 29-én adták fel, 30-án megérkezett, ami elég megdöbbentő. Flóra többek között egy piros ruhás, szőke babát kapott (sk), aki a Jézuska szerint Eszter névre hallgat. A gyerek nagyon örül neki, egyből átölelte, aztán fürdeni sem akart elmenni nélküle. Simogatta, nézegette, vizsgálgatta a haját, vetkőztette, öltöztette, majd egyszer csak a következőt mondta: - Ő az Eszter baba. Ki nekem az Eszter? Nagyon érdekes kérdés volt, ilyenkor érzem csak igazán, milyen jó lenne belelátni abba a hároméves buksiba.

Ez itt Semmering. Az a titok, hogy nem kell a kijelölt pályákat felkeresni, és akkor kb. senkivel sem találkozik az ember, hiába van csurig a város bécsi rendszámú kocsikkal.

Ez a Flóra-ajtó: az alsó sor díszt egyedül válogatta és tette fel, a nagy fenyőt a bölcsiben csinálta az óvónővel, a legfelső a bölcsis Mikulás-csomag ajándékkísérője volt. Flóra karácsony-polca. Az égősor színes, az angyalt anyu horgolta tavaly, ha nem tavalyelőtt.   Karácsonyra kaptam Szobaajtó belső oldala Az étkezőasztal a karácsonyi terítő leszedése után. Idén először mind a négy gyertya tövig égett, hurrá! A karácsonyfánk. Az angyal Flóra kézlenyomatos-hóemberes gömbjét is rátette, ezt Flóra azonnal kiszúrta. Régóta megvan, idén sikerült beüzemelni, és gyönyörű. Komód az előszobában Ablakfestés vonatimádó kislánynak Egyik ablakunk Másik ablakunk A tavalyi adventi naptár idén dísszé avanzsált, már 1-jén feldíszítette a gyerek, azóta néha pakolgatja rajta a díszeket. Napi 4-5x esik le sajnos, de már Flóra is gyönyörűen vissza tudja rakni. Jövőre a csúcsot szögeljük, mondjuk nem az ajtóra.

  Lekapcsoltuk a villanyt, meggyújtottuk az utolsó gyertyát is, és hallgattuk a Csendes éjt*. Flóra meghatódott: először adott egy puszit Tominak, aztán nekem is, majd mosolyogva nézte a gyertyákat, és egyszer csak azt mondta: - Szép a karácsony. Aztán még egy kicsit nézte őket, majd megkérdezte: - Anya, ez a karácsony? *Ez az egyetlen karácsonyi ének, amit még sosem sikerült normálisan elénekelnem. Akárhogy kezdem is, vagy olyan magas, hogy nem bírom kiénekelni, vagy olyan mély, hogy szintén.

Nagyon vártam már, hogy beszéljen, úgyhogy örülök is rendesen. Néha érdekesen ragoz: eszettem, leesettem Vacsorára krumplis tésztát eszik, kimazsolázza a tésztát, a krumplit elém tolja, mondván, "nem kéjek kuplit". Sebaj, én megeszem, ő meg megy a dolgára. Negyed órával később ismét megjelenik, odaül az asztalhoz, és belenéz a tányérjába: - Anya, hová lett a kupli? - Elfogyott. Kis ideig hallgat, láthatóan gondolkodik, majd: - Anya, mit csináltál a kuplival? :D Egyik este mesélt a másik apukájáról, aki most anyuka, és megmutatta, miket szokott mondani ez a másik apuka. Halandzsául beszélt. Érdekes. - Flóra, ne állj fel a székre, mert leesel! - Fóla leesik, megüti magát, és akkoj nem lesz máj Fóla? :O - Mit hoztál, anya? - Minden földi jót. - Kéjek földi jót! Délutáni alvásból ébred, felül a sötétben (3/4 4-kor már sötét van bent :/), és mosolyogva azt mondja: - Anya, válom, jöjjön a kalácsony. :) Veszi a pulcsiját a bölcsiben, körülöttünk kiabálnak az udvarra készülő ovisok.

Tegnap olvastam, hogy a kiszivárgott infók szerint dec. 26-tól jan. 18-ig megint teljes lezárás lesz, és a beutazókra vonatkozó karantén végét január 10-ről március végére tolják ki. Ez az infó mély letargiába taszított, konkrétan csak vonszoltam magam jobbra-balra egész nap, mindentől elment a kedvem. Azért persze konyháztunk Flórával, énekeltünk, megbeszéltük a megbeszélnivalókat, olvastunk mesét, stb.  Ma megvolt a bejelentés: a határokról még nem olvastam semmit egyik cikkben sem, valószínűleg kacsa volt az előzetes infó, vagy ha nem, akkor majd később közlik, viszont a lezárás január 26-ig  tényleg január 18-ig szól. Három és fél hónapja nem voltunk otthon, és a szüleimet utoljára két és fél hónapja láttam, akkor is végig maszkban voltunk, és nem sokat beszélgettünk, mert a unokaöcsém esküvői szertartásán vettünk részt. Egyre jobban fáradok, úgy érzem. Biztos az is hozzáteszi a magáét, hogy képtelen vagyok időben lefeküdni, ezért állandóan álmos vagyok, meg az is, hogy ritka nehéz

Flórát gyakorlatilag azóta altatjuk minden este, hogy hazajöttünk a kórházból. Amióta átalakítottuk a kiságyát gyerekággyá, én úgy, hogy odafekszem mellé, énekelek neki, egy ideje utána "ommoznak a bácsik", majd kivárom azt az irgalmatlanul hosszú időt, mire végre elalszik (ez akár másfél-két óra is lehet, de minimum egy óra), és előbb nem jöhetek ki, mert akkor fuldokolva zokogás következik. Tomi az ágya mellett ül az oda letett matracon (összehajtható, azért van ott, hogy ha kiesne az ágyból a gyerek, ami a leesésgátló ellenére is viszonylag gyakran összejön neki, ne üsse meg magát), és "telefozik". Az van, hogy a gyerek mindjárt hároméves lesz, és nekem most fogyott el végleg a türelmem, nem bírtam már tovább, hogy az egész estém rámegy az altatásra, vagy ha nem az enyém, akkor Tomié, és alig tudunk együtt csinálni valamit. Ilyen hajnali egyig tartó filmezésekre meg öt-tíz percig tartó társasjátékokra volt időnk. Ezért aztán kedden drasztikusan megváltoztattuk a

 Ma indult, 13-ig tart, teljesen önkéntes. Ez utóbbinak nem örülök, de bízom benne, hogy sokan elmennek majd. Három helyszínen zajlik, egészségügyisek és katonák végzik. Én arra a helyszínre kértem időpontot, amelyik gyalog is csak húsz perc tőlünk, és ma délután el is mentem. Az elején mindenki kapott egy FFP2 maszkot, amit kötelező volt felvenni annak is, aki FFP2-ben érkezett (pl. én). Rövid regisztráció után elmondták, hogyan zajlik a mintavétel, és azt is, hogy 15 másodpercig tart, kellemetlen érzés, de fájni nem fog. Aztán feltolták a pálcát az orromba. Elég durva élmény. Azt mondják mások, olyan, mintha az ember agyába akarnának felnyúlni, nekem inkább olyan volt, mintha a szememet akarnák kiszúrni hátulról. Persze túlélhető, még ha igen hosszúnak tűnik is az a 15 másodperc. (Itt szeretném megjegyezni, hogy több kommentben olvastam korábban, hogy azért nyúlnak fel az ember orrába pálcával a tesztelésnél, mert úgy teszik be a vírust abba, aki magától nem kapta el. Szép. Az persze

Tomi nemrég olvasott egy cikket arról, mennyi a várható élettartam különböző országokban. Megjegyezte, milyen érdekes, hogy a statisztika szerint tíz évvel tovább tart majd az élete így, hogy Bécsbe költöztünk, mint ha otthon maradtunk volna. Azt is írták a cikkben, hogy a fő különbség a két ország között abban rejlik, hogy itt nagyobb hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, míg otthon inkább a gyógyítás a cél. Elgondolkodtam ezen, és rájöttem, hogy pont most saját példa is illusztrálja ezt a két eltérő megközelítést (bár egy-egy esetből nem általánosítunk). Még nyár végén aggasztó tünetekkel rohantam orvoshoz otthon. Megnyugtatott a doki, hogy semmi szervi gond nincs, és bár talált egy másik valamit, ami a tünetekkel nem függ össze, azt mondta, semmi para, lehet ugyan baj belőle, de nem szokott, és majd a jövő évi kontrollon meg kell nézni, mi a helyzet. Néhány héttel később elmentem itt is egy orvoshoz (akihez korábban jártam, magánorvos lett, és mielőbb szerettem volna új orvost találni,