Játszócsoport
Úgy tűnik, mindig hozni fogja a foglalkozásvezető a két és fél éves kislányát. A gyerek most már jobban viseli a dolgot, nagy, hangos hiszti már nincs, de ahogy viselkedik, az továbbra sem túl szerencsés, és továbbra is elég komoly agressziót érzek benne.
Anyukája hozott házi készítésű gyurmát meg három kiszúrót, aminek többen nagyon örültünk, én pl. azért, mert már mióta szeretnék főzni én is, ráadásul ugyanaz a recept tetszett meg, mint a nőnek, és így most kipróbálhattam, Flórának mennyire jön be a gyurmázás. (Nagyon.) A nő kipakolta a gyurmát, a lánya már ekkor jelezte, hogy az az övé. Anyuka mondta, igen, neki csinálta, de azért hozták el, hogy minden gyerek játszhasson vele. Erre a kislány felkapta a három kiszúrót, kiabálva megismételte, hogy a gyurma meg ezek az övéi, majd bebújt a játékalagútba. Anyuka kétségbeesett arccal, kicsit elvékonyodott hangon kérlelte, hogy adja vissza, amit elvett, hadd játsszanak vele a gyerekek. Nem járt sikerrel, úgyhogy kiszúró nélkül gyurmáztunk. Ez tök rendben van, én például nem emlékszem, hogy bármilyen eszközt használtam volna bármikor is a gyurmázáshoz. Aztán a kislány egyszer csak megjelent, és nagy kegyesen közénk vágta a kiszúrókat. Anyukája megköszönte.
Két dolog jutott eszembe az esettel kapcsolatban.
Nem tudom, mennyire beszélték át, hogy az a gyurma pontosan milyen felhasználásra készül, de alapvetően megértem a kislányt, hogy azt hitte, azt neki főzte az anyukája, eddig mindig ő játszott vele, erre hirtelen oda kellett adnia egy csomó másik gyereknek, és ennek nem örült. Lehet, hogy ha ennyire nehezen osztana meg bármit is másokkal a gyerekem, mint az elmúlt hetek tapasztalata alapján ez a kislány, akkor az lenne a taktikám, hogy a lefőzött gyurma felét eltenném külön dobozba már a legelején, nem vennénk elő otthon, és többször mondanám a gyereknek, hogy azt a játszócsoportnak csináltam, oda fogjuk elvinni. Ami meg az övé, az maradna otthon, azzal csak ő játszana. Persze alapvetően nem jó, ha nem tudja megosztani a dolgait a gyerek, szóval lehet, hogy ez megúszós megoldás. De az is lehet, hogy pont az a megosztás, hogy a gyurma feléről "lemond" már a legelején. Nem tudom eldönteni.
Most már többször láttam ezt a kislányt, ami nem jelenti, hogy ismerem, fogalmam sincs, milyen családi körülmények között élnek (velük van-e az apuka, mennyit van otthon az anyuka, mennyit foglalkozik a kislánnyal, mennyire kiegyensúlyozott, stb.), azt sem tudom, mindig így viselkedik-e a gyerek, vagy csak a játszócsoport problémás neki. Valamint nem hiszem egy percig sem, hogy szakértő lettem attól, hogy van egy gyerekem. Mindenesetre az fogalmazódott meg bennem, hogy az a baj, hogy az anyuka könyörög a gyereknek. Ha Flóra magához ragadna valamit, amit nem (csak) neki vettem elő, nyilván szólnék kedvesen egyszer-kétszer, utána viszont figyelmeztetném, hogy ha nem adja vissza a valamit, akkor el fogom venni, és ha ez sem hatna, akkor tényleg el is venném. Ez a módszer jól szokott működni különböző helyzetekben, pl. ülünk egymás mellett, megkarmol direkt, mondom, hogy ne, mert fáj, még egyszer megkarmol, mondom, hogy fejezze be, mert a következőnél felállok mellőle, és ha megint megkarmol, akkor tényleg fel is állok, és odébb megyek, és ha sír, akkor is ott maradok, miközben elmondom, hogy szóltam előre, és nem karmoljuk az anyánkat meg amúgy senkit, mert az fáj. Aztán belefogok valamibe, ami szokta érdekelni (pl. egymásra pakolok néhány építőkockát, vagy bekapcsolom valamelyik zenélő játékot), és itt szokott megszűnni az esetleges sírás. Meg aznapra a karmolás. A kicsiknek könnyen lehet terelni a figyelmét, szerintem annál a kislánynál is beválna, hogy kap valami mást a kezébe, vagy felhívja a figyelmét valami érdekesre az anyukája. De a lényeg, hogy szerintem nem célravezető könyörögni egy gyereknek, mert tök gyorsan megtanulja, hogy ő a főnök, és az van, amit ő akar, a szülő eszköztelen vele szemben. Mint ahogy ez a kislány ezzel pontosan tisztában van, látszik a tekintetén, amikor kezdi a zsarnokoskodást. És tényleg soha nem volt még semmiféle retorzió, viszont mindig az szokott lenni, amit ő akar.
Tudom, hogy egy két és fél éves gyerekről van szó, de azért örülök, hogy heti egyszer találkozunk csak, és már azt sem sokáig. Közben meg nagyon remélem, hogy Flóránál nem fog kialakulni ez a típusú viselkedés.
Anyukája hozott házi készítésű gyurmát meg három kiszúrót, aminek többen nagyon örültünk, én pl. azért, mert már mióta szeretnék főzni én is, ráadásul ugyanaz a recept tetszett meg, mint a nőnek, és így most kipróbálhattam, Flórának mennyire jön be a gyurmázás. (Nagyon.) A nő kipakolta a gyurmát, a lánya már ekkor jelezte, hogy az az övé. Anyuka mondta, igen, neki csinálta, de azért hozták el, hogy minden gyerek játszhasson vele. Erre a kislány felkapta a három kiszúrót, kiabálva megismételte, hogy a gyurma meg ezek az övéi, majd bebújt a játékalagútba. Anyuka kétségbeesett arccal, kicsit elvékonyodott hangon kérlelte, hogy adja vissza, amit elvett, hadd játsszanak vele a gyerekek. Nem járt sikerrel, úgyhogy kiszúró nélkül gyurmáztunk. Ez tök rendben van, én például nem emlékszem, hogy bármilyen eszközt használtam volna bármikor is a gyurmázáshoz. Aztán a kislány egyszer csak megjelent, és nagy kegyesen közénk vágta a kiszúrókat. Anyukája megköszönte.
Két dolog jutott eszembe az esettel kapcsolatban.
Nem tudom, mennyire beszélték át, hogy az a gyurma pontosan milyen felhasználásra készül, de alapvetően megértem a kislányt, hogy azt hitte, azt neki főzte az anyukája, eddig mindig ő játszott vele, erre hirtelen oda kellett adnia egy csomó másik gyereknek, és ennek nem örült. Lehet, hogy ha ennyire nehezen osztana meg bármit is másokkal a gyerekem, mint az elmúlt hetek tapasztalata alapján ez a kislány, akkor az lenne a taktikám, hogy a lefőzött gyurma felét eltenném külön dobozba már a legelején, nem vennénk elő otthon, és többször mondanám a gyereknek, hogy azt a játszócsoportnak csináltam, oda fogjuk elvinni. Ami meg az övé, az maradna otthon, azzal csak ő játszana. Persze alapvetően nem jó, ha nem tudja megosztani a dolgait a gyerek, szóval lehet, hogy ez megúszós megoldás. De az is lehet, hogy pont az a megosztás, hogy a gyurma feléről "lemond" már a legelején. Nem tudom eldönteni.
Most már többször láttam ezt a kislányt, ami nem jelenti, hogy ismerem, fogalmam sincs, milyen családi körülmények között élnek (velük van-e az apuka, mennyit van otthon az anyuka, mennyit foglalkozik a kislánnyal, mennyire kiegyensúlyozott, stb.), azt sem tudom, mindig így viselkedik-e a gyerek, vagy csak a játszócsoport problémás neki. Valamint nem hiszem egy percig sem, hogy szakértő lettem attól, hogy van egy gyerekem. Mindenesetre az fogalmazódott meg bennem, hogy az a baj, hogy az anyuka könyörög a gyereknek. Ha Flóra magához ragadna valamit, amit nem (csak) neki vettem elő, nyilván szólnék kedvesen egyszer-kétszer, utána viszont figyelmeztetném, hogy ha nem adja vissza a valamit, akkor el fogom venni, és ha ez sem hatna, akkor tényleg el is venném. Ez a módszer jól szokott működni különböző helyzetekben, pl. ülünk egymás mellett, megkarmol direkt, mondom, hogy ne, mert fáj, még egyszer megkarmol, mondom, hogy fejezze be, mert a következőnél felállok mellőle, és ha megint megkarmol, akkor tényleg fel is állok, és odébb megyek, és ha sír, akkor is ott maradok, miközben elmondom, hogy szóltam előre, és nem karmoljuk az anyánkat meg amúgy senkit, mert az fáj. Aztán belefogok valamibe, ami szokta érdekelni (pl. egymásra pakolok néhány építőkockát, vagy bekapcsolom valamelyik zenélő játékot), és itt szokott megszűnni az esetleges sírás. Meg aznapra a karmolás. A kicsiknek könnyen lehet terelni a figyelmét, szerintem annál a kislánynál is beválna, hogy kap valami mást a kezébe, vagy felhívja a figyelmét valami érdekesre az anyukája. De a lényeg, hogy szerintem nem célravezető könyörögni egy gyereknek, mert tök gyorsan megtanulja, hogy ő a főnök, és az van, amit ő akar, a szülő eszköztelen vele szemben. Mint ahogy ez a kislány ezzel pontosan tisztában van, látszik a tekintetén, amikor kezdi a zsarnokoskodást. És tényleg soha nem volt még semmiféle retorzió, viszont mindig az szokott lenni, amit ő akar.
Tudom, hogy egy két és fél éves gyerekről van szó, de azért örülök, hogy heti egyszer találkozunk csak, és már azt sem sokáig. Közben meg nagyon remélem, hogy Flóránál nem fog kialakulni ez a típusú viselkedés.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése