Balaton-átúszás

2013-ban pont véletlenül (tényleg véletlenül) akkor tudták megtartani több halasztás után, amikor Blankával Rév Fülöp miatt Révfülöpön nyaraltunk. Ha már így alakult, megpróbáltam, és nagyon boldog voltam tőle, hogy különösebb készülés nélkül, elsőre, megállás nélkül ment, pedig azt hittem, kilométerenként legalább ki kell majd kapaszkodnom egy-egy hajóra, mert egy kilométerre vagyok hitelesítve úszásilag. 2 óra 43 perc lett az időm, vagy valami hasonló. Utána még túráztunk is egyet, aztán másnapra bekrepált a térdem, alig bírtam menni. Those were the days!

Akkor megfogadtam, hogy minden évben átúszom, és nagyon reméltem, hogy mindig sikerül Blankával menni, közös hagyomány lesz ebből. No, hát, 2014 és 2015 nyara Máltán talált, így az átúszás kimaradt. 2016-ban megint mentem, megint Blankával, és bár most nehezebb volt, sokat szívtam a táv elején az úszáshoz használt füldugóval meg az úszószemüveggel, és egyszer kikapaszkodtam egy vitorlásra, bár nem másztam fel a fedélzetre, azért akkor is elég jól éreztem magam utána, csak azért voltam kicsit csalódott, mert javítás helyett rontottam, 2 óra 50 perc körül volt az eredményem.

2017-ben az átúszás hetében lett pozitív a teszt, így nem kockáztattam (pedig ekkor terveztük az anya-lánya átúszást anyuval, de végül egyedül ment), 2018-ban meg még pici volt Flóra, és nem mertem négy-öt órára elmenni tőle, mert még éppen csak megkezdtük a hozzátáplálást, és ennyi időt nem bírt ki nélkülem. Plusz azt is hallottam, hogy ha sokat vagyok hideg vízben, elapad a tejem, ami meg éppen nem hiányzott, miután olyan nagyon megszenvedtünk mindketten a szoptatásért.

De idén Flóra már nagy, már többször töltött egész napokat nélkülem (a tanfolyam miatt), és biztosan tudtam, hogy jól fogja magát érezni a szüleimmel, még akkor is, ha ők Pesten maradnak, én meg egyedül megyek a Balatonhoz. Ja, egyedül, mert Blanka idén már nem itthon él, így nem lehetett megszervezni a közös átúszást.* Szóval belevágtam. Apu olyan rendes volt, hogy hajnalok hajnalán kivitt Kelenföldre, majd megvárta velem a vonatot. Ami 50 percet késett. A Déliből indult. Döbbenetes ez számomra. Már mióta reklámozták az átúszás eseményénél, hogy a reggel 7-es vonathoz csatolnak még három vagont, hogy tuti mindenki felférjen. Hogy ez mitől volt olyan bonyolult feladat mégis, hogy ekkora késéssel sikerült elindulni, azt a fene se tudja. Mindenesetre nagyon dühített a dolog. Aztán mikor megjött a vonat, leülni nyilván nem tudtam, de Székesfehérváron azért előrébb mentem, és ott még volt szabad hely, amit nem bántam, mert majdnem 3 óra állás után elég kellemetlen lett volna úszni. Révfülöpön kb. kiürült a vonat, és úgy nyomult a tömeg az esemény helyszíne felé, mintha nem lenne holnap. Nem csoda, már majdnem 3/4 11 volt, nevezni csak délig lehet, és 10 ezer főben maximálták az indulók számát, szóval benne volt a pakliban, hogy aki későn érkezik, az fordulhat is vissza. Érkezéstől számítva kb. 40 perc volt, mire sikerült letudni az orvosi vizsgálatot és befizetni a nevezési díjat, de azért csak megkezdtem az úszást negyed 12 körül. Nem tudom, mi volt, de vannak tippjeim. Lehet, hogy így 32 évesen már kellene készülni az úszásra, úgy értem, rendszeres edzéssel, lehet, hogy az tett oda, hogy Flóra az éjszaka egy részét sírással töltötte, és kb. 4 óra alvással vágtam neki az útnak, lehet, hogy túl régen volt már a reggeli, mire megérkeztem, és kellett volna kaját vinni az útra... Hát, nem tudom, melyik ezek közül, de úgy szenvedtem az első másfél kilométeren, mint a kutya. Nagyon rossz volt. Még az első kilométeren ki kellett másznom egy hajóra, mert lejött a fejem búbjáról a konty, és úgy éreztem, lehúz a hajam, úgyhogy meg kellett igazítani a frizurámat. Másfél kilométertől két és félig elvoltam, csak baromira unatkoztam, úgy éreztem, úgy haladok, mint egy reumás csiga. Két és fél után jöttek a hullámok, akkor ütött be az álmosság is, úgyhogy négy kilométerig háromszor álltam meg, igaz, egyszer sem másztam ki, de mindig kértem vizet és szőlőcukrot, mert attól féltem, belealszom a vízbe, ami elég veszélyes lehetőségnek tűnt. Négy és fél kilométer után az öt olyan brutálisan lassan jött, hogy azt hittem, sosem érek oda, majd az utolsó kétszáz méternek sem akart vége szakadni soha. Juj, nagyon untam, plusz iszonyúan fájt mindkét térdem, az átúszás óta ma tudtam először normálisan lábra állni. Szóval végül csak átvergődtem valahogy, és a leolvasásnál kiderült, hogy jól éreztem, mennyire lassan ment - 3 óra 19 perc. Ettől tökre elszégyelltem magam, és megfogadtam, hogy a következő évben megpróbálok elsajátítani egy normális úszótechnikát, amivel 2 óra alatt át lehet érni, mert ez így nagyon gyászos.

A célban jó volt, hogy rengeteg mindent kaptunk, bőven lehetett enni-inni, és simán jutott S-es póló, ami első évben már elfogyott, mire átértem. Ja, még a rajtnál nagyon hálás voltam érte, hogy mindenkit lefújtak naptejjel - én eléggé aggódtam, mert otthon felejtettem a szüleimtől kölcsönkértet, és féltem, hogy szénné fogok égni. Jó, így is rákvörös lett a hátam és az orrom, de hát no... Az egyetlen úszás utáni negatívum a MÁV-hoz kötődik, ki hitte volna. Nagy hangon hirdették, hogy aki az átúszásra megy, az féláron vonatozhat az esemény napján. Persze, persze. Akkor, ha visszakompolt Révfülöpre. Na most akkor kérdésem, hogy mennyire éri meg rommá szívatni magad a plusz fél óra kompolással és a majdnem 3 órás vonatozással, amikor Boglárról 2,5 óra alatt Pesten van a vonat. Igen, tudom, nem mindenki Pestről jött, de biztos, hogy bőven volt, akinek nem érte meg visszamenni az északi partra. Így végül teljes áron utaztam, ami önmagában nem baj, csak a nagy mellveregetős jófejkedés fényében kicsit bosszantó. Velem egy kocsiban utazott amúgy egy srác, aki simán felszállt úgy Bogláron, hogy nem vett jegyet, mert azt hitte, érvényes a kedvezmény. És nem büntette meg a kalauz, csak mérgesen közölte vele, hogy gyakorlatilag nincs jegye. Na, ekkor felmerült bennem, minek kell nekem (majdnem) mindig mindent pontosan elolvasni, hát simán megkaphattam volna azt a kedvezményt. Sebaj, azért kibírta a családi kassza így is.

A rendszer szerint nem számítok előnevezőnek, ezért nincs ott a nevem, valamint meghekkeltem a fotót, mert az alsó fele vállalhatatlanra sikerült :D

*Ami neki valószínűleg eleve nem akkora buli, mint nekem, mert ő Révfülöpön szokta várni, hogy átevickéljek Boglárra, majd visszakompoljak. Igaz, könyv mindig van nála, de hát azért ez így mégsem egy akciófilm.