LizaGazdija

Július 24-én aludt először légzésfigyelő nélkül, és azóta is úgy alszik. Most már nagylány, elmúlt másfél éves - ezt a gépet egyéves korig javasolják, és amúgy sem tudnánk elvinni nyaralni, úgyhogy mindenképp le kellett állni róla, csak nehezen vettük rá magunkat, mert még elég élénken emlékszünk az elején a sok légzésvisszaesésre. Már magabiztosan feláll kapaszkodás nélkül, és elég sokáig tud álldogálni. Egyre többször próbál meg lépegetni is, és öt-hat lépés már megy fenékre ülés nélkül. Iszonyú büszke magára, mondjuk megértem, én is büszke vagyok rá. Alacsonyabb ágyra/kanapéra már simán felmászik, a mi ágyunkra még nem tud, de szorgosan gyakorol. Egyre többször szeretne egyedül, segítség nélkül enni, használja a villát és a kanalat is. Több-kevesebb sikerrel, persze. A névnapjára kapott egy babakocsit, mármint egy játékot, nagyon szép, fából van, picike, azt három-négy próbálkozásból megtanulta úgy tolni, hogy ne essen orra. Egész nap fel-alá cirkál vele a lakásban, elképesztően c

Mi is megnéztük a sorozatot Tomival. Én előzetesen annyit tudtam, hogy felrobbant az atomerőmű egyik blokkja, a környék máig lakhatatlan, rengetegen megbetegedtek/meghaltak a baleset miatt, és három búvárnak le kellett mennie a blokk alá, ami egyenlő volt a biztos halállal. Nagyon durva belegondolni, hogy semmi furát nem érez az ember, mégis ott van a levegőben valami, amit belélegez, ami érintkezik a bőrével, és hetek-hónapok múlva a halálát okozza. Abba is, hogy valaki hozzáér a robbanás után a blokk körül heverő grafithoz, a keze azonnal szénné ég, és néhány nap/hét múlva már halott. Ahogyan a sérüléseket ábrázolták, az brutális volt, a moszkvai kórházi jelenetek viseltek meg talán a legjobban. Meg amikor belegondoltam, hogy az ember éli szépen az életét, aztán történik valami, ami egy pillanat alatt borít mindent - szerencsétlen tűzoltó szerencsétlen feleségének esetében például, aki elveszítette a férjét, a gyerekét meg az otthonát is. Elképesztő volt számomra, hogy másfél nap

Mindig acsarkodás lesz abból az anyukák között, ha előkerül a téma, szabad-e vízzel nyakon önteni egy hisztiző gyereket. Én úgy vagyok vele, hogy velem nem csinálták, én is inkább kihagynám. Mégis betekintést nyertem abba, mennyire hatásos. És teljesen. Már nem tudom, miért toporzékolt Flóra, bár általában azért szokott, ha nem elég gyorsan érkezik a falat, és ekkor is épp etettem, szóval valószínűleg megint túl lassú voltam. Nekiállt vörös fejjel üvölteni, úgyhogy akartam adni neki egy kis vizet inni, mert az gyakran segít a leállásban. De ő ki akarta venni a kezemből a poharat,  hogy egyedül iszik, persze hiszti közben, széles mozdulatokkal. Mondtam neki, én itatom, mert ha ilyen durván veszi el a poharat, leönti magát. Csak ordított tovább, végül kitépte a kezemből. Jól arcon löttyintette magát, sőt a feje búbja is vizes lett. A hisztit mintha elvágták volna, abban a pillanatban tökéletesen lenyugodott a gyerek. A módszer tehát hatásos, de azért örülök, hogy ő próbálta ki saját

Az 1-es villamoson utaztunk Kelenföld felé anyuval és Flórával, akkor hallottam a beszélgetést nagypapa és unokája között. Kislány: Tudod, mikor utaztam utoljára vonaton? Akkor, amikor a Flórához mentem. Nagypapa: Hol is lakik a Flóra? Érden? Kislány: Nem, hanem ööö... ööö... ott, ahol... az aaaa... nem jut most eszembe a neve. Valami boltban. Nagypapa: Boltban biztosan nem lakik. Kislány: Igen, de ahhoz van köze. Izé... ööö... Mindegy, hagyjuk ezeket a neveket! Nagyon mosolyogtam. Megfejtés: Martonvásár. Nem mertem beledumálni a beszélgetésükbe, így nem derült ki, igazam van-e, de teljesen biztos vagyok benne, hogy igen, mert a vásárnak köze van a bolthoz, és az érdi vonalon van a település. Mindenesetre nagyon-nagyon aranyos jelenet volt.

A metrón kinyúlt a hordozóból, és megsimogatta a mellettünk ülő nénit. És simogatta, és simogatta, közben mosolygott rá. A néni döbbenten: "Nahát! Ez a kislány simogat! Milyen kedves! Ritka az ilyen kedves kisgyerek. Biztos, hogy sok szeretettel nevelik, azt adja tovább." Nagyon jólesett ❤ A játszócsoportban is ilyen kedves volt Flóra: megsimogatott két babát és több anyukát is. Érdeklik már a gyerekek, de mivel itt mindenki pici, általában egyedül játszanak. Flóra is így tett. A foglalkozásvezető ma elhozta a két és fél éves lányát, aki, hát, elég érdekesen viselkedett. Vagy azért, mert az anyukája volt a "főnök", vagy azért, mert ő volt a legnagyobb a kb. tizenöt-húsz gyerek között, vagy azért, mert ő ilyen, mindenesetre úgy gondolta, minden játék az övé, és ő határozhatja meg, ki mivel játszhat és mivel nem. Flórát kétszer is megtalálta. Első alkalommal a gyerek épp a labdamedencéből kigurult műanyag, babamarokba való labdát dobálta hol nekem, hol más anyukákna

Van az ausztriai anyukás csoportban egy nő, aki naponta többször ír, és az látszik rajta, hogy nagyon készen van. Még nincs kéthetes a babája, szóval egyelőre semmiféle rendszer nincs semmiben, kiszámíthatatlan, mikor fog aludni a gyerek, mikor sír (de többnyire sír), mikor akar szopizni (de többnyire pont akar), az anyuka még nem ismeri fel a különböző sírásokat. Szegény olyanokat ír, hogy ő nem is akarta ezt a gyereket, csak a férje, és egyáltalán nem leli örömét benne, és mikor megy már oviba. Úgy sajnálom a babát, szerencsétlen tökre nem érdemli meg ezt, meg az anyukát is, mert tényleg nagyon nehéz az eleje, főleg, ha neki hétköznap reggeltől estig dolgozik a férje - nekem az sokat segített, hogy Tomi a munkabeosztása miatt szinte egész nap velünk volt. Szóval eszembe jutott, mennyire ijesztő volt nekem is, amikor Flóránál elkezdődött a hasfájás, és hetekig minden nap délután 2 és 4 között elsírta magát, és hajnali 2-kor hagyta abba a sírást, addig meg semmivel sem lehetett meg

Tinikoromban nagyon szerettem, sok részt láttam belőle, és miután kiderült, hogy Tomi nem ismeri, felvetettem, hogy elkezdhetnénk együtt az első résztől. Így is tettünk, most tartunk a másodiknál :D Jó, hát még csak két hete nézzük, és elég nehezen jön össze mostanában a filmezés, mert Tomi hamar elálmosodik, Flóra meg rosszul alszik, többször ébred. No de. A sorozat még mindig nagyon igényes, a történet és a színészek is nagyszerűek. És akkor a szinkron. Azt mondja az egyik szereplő, A és B unokanővérek, együtt laknak. Később kiderül, A B bátyjának az özvegye. Szóval a sisters-in-law valaki szerint unokanővérek. Ez azért fájt.

Van Bécsben egy jó kis jógastúdió, ahol párszor voltam kismamajógán, aztán egyszer családin Tomival és Flórával. Nagyon szimpatikus a tulaj, szívvel-lélekkel csinálja, amit csinál, és nagyon kedves, pozitív ember(nek tűnik). Játszócsoportot is szerveznek kicsiknek, 6 hónapos kortól talán 3 éves korig lehet menni. Gondoltam, most nyáron meg kellene próbálni minden héten eljutni, hogy mire elkezdődik a bölcsis beszoktatás ősszel, Flórának ne legyen idegen élmény az, hogy sok gyerek van körülötte, és a németet is szokja egy kicsit. Ez utóbbi mondjuk megvan így is, mert a gyógytornász németül beszél hozzá, és Flóra mindig nagyon cukin mosolyog rá, szóval ha talán nem is érti, mit mond a néni, ismerősen cseng neki a nyelv. Ma voltunk először a csoportban. Kb. tíz gyerek jött össze, kilenc anyuka és egy apuka volt velük, plusz a foglalkozásvezető. Az elején volt egy-két német dalocska, bemutatkozás, utána egy óra kötetlen játék, majd a végén egy német és egy angol *, végül szappanbuborék-v

Voltunk boltban, Flóra a hátamon utazott. Kérdeztem, kér-e banánt, erre mondta, hogy "eee!", ami azt jelenti, igen, úgyhogy vettünk egy fürtöt. Itthon letettem a földre a gyereket, mellé meg a szatyrot, mert szereti megnézegetni, miket hoztunk. Bejöttem a szobába, hogy eltegyem a helyére a bankkártyámat, és egy nagyon panaszos sikoltásra szaladtam vissza az előszobába. Kérdeztem, mi történt, aztán láttam, hogy a gyerek fogja a fürt banánt. Kért. Elmosolyodtam, amiből valamiért arra következtetett, hogy nem fogok adni, vagy talán csak nem voltam elég gyors, és ekkor - most jön a lényeg! - átölelte a fürt banánt, hasra feküdt a földön, és úgy zokogott :D Nem tehetek róla, nagyon röhögtem. Meg kell zabálni ezt a lányt, annyira édes. Meg is mondtam neki, hogy ha nem lenne, haladéktalanul ki kéne találni. (Ezt naponta hallja szerintem.) Azért megkérdeztem tőle, volt-e már olyan, hogy nem kapott banánt, amikor külön neki hoztuk, és még kért is, erre abbahagyta a sírást. És kapott

2013-ban pont véletlenül (tényleg véletlenül) akkor tudták megtartani több halasztás után, amikor Blankával Rév Fülöp miatt Révfülöpön nyaraltunk. Ha már így alakult, megpróbáltam, és nagyon boldog voltam tőle, hogy különösebb készülés nélkül, elsőre, megállás nélkül ment, pedig azt hittem, kilométerenként legalább ki kell majd kapaszkodnom egy-egy hajóra, mert egy kilométerre vagyok hitelesítve úszásilag. 2 óra 43 perc lett az időm, vagy valami hasonló. Utána még túráztunk is egyet, aztán másnapra bekrepált a térdem, alig bírtam menni. Those were the days! Akkor megfogadtam, hogy minden évben átúszom, és nagyon reméltem, hogy mindig sikerül Blankával menni, közös hagyomány lesz ebből. No, hát, 2014 és 2015 nyara Máltán talált, így az átúszás kimaradt. 2016-ban megint mentem, megint Blankával, és bár most nehezebb volt, sokat szívtam a táv elején az úszáshoz használt füldugóval meg az úszószemüveggel, és egyszer kikapaszkodtam egy vitorlásra, bár nem másztam fel a fedélzetre, azért a