The Illusionists - Wien

 

Tomi karácsonyra két jegyet kapott tőlem erre az előadásra, a péntek 4 órásra. Még karácsonykor lefixáltuk, hogy Tomi húga vigyáz majd addig Flórára - direkt úgy választottam ki az időpontot, hogy altatásra tutira hazaérjünk. A műsor hetében, szerdán aztán telefonált Timi, hogy mivel előző hétvégén hazament, és hétfőtől sorban mindenkit kiütött egy jófajta vírus, és szerdára ő is sorra került, nem fog tudni vigyázni Flórára, de még csak vissza sem tud jönni Bécsbe, annyira rosszul van. Ez neki is pech, nekünk is - egy éve nem voltunk kettesben sehol, ez lett volna az első alkalom, szóval kicsit azért elszomorodtunk*. Megkérhettük volna még Tomi másik bécsi húgát, aki szintén otthon volt, és szintén betegen feküdt egész héten. Vagy az anyukáját, hogy jöjjön el hozzánk, de nem mertük, meg ő sem mert volna jönni, mert bár nem volt beteg, de egy rakás beteget ápolt, szóval lehetett sejteni, hogy előbb-utóbb kitör rajta is. Ki is tört, konkrétan csütörtökön. Az én szüleim nem voltak betegek, viszont ők hétköznap nem tudnak jönni.

Gondolkoztunk, mi legyen. Az biztos volt, hogy elmegyünk az előadásra, mert egyrészt ajándék volt, másrészt nagyon érdekelte is Tomit. Vadidegen bébiszittert nem akartunk hívni, mert bár a gyerek nagyon barátságos, de nem tudjuk, hogyan reagálna arra, ha egyedül hagynánk valakivel, akit akkor lát először életében, nem mellesleg ekkora bizalmunk azért nincs az emberekben, hogy csak úgy odaadjuk egy random idegennek a lányunkat. Végül arra jutottunk, elvisszük őt is, aztán meglátjuk, mennyire bír egy kb. kétórás, hangos, effektekkel teli műsort. Van egy zajszűrős fülvédője, amit még nyáron kapott, az első esküvő előtt, amire elvittem, az még most is jó rá, gondoltuk, kipróbáljuk. A show honlapján azt találtam, hogy minden gyerek teljes árat fizet, mondtam, az kemény lenne, úgyhogy írtam az ügyfélszolgálatnak, ahonnan az a válasz érkezett, hogy ha az ölünkben ül, ingyen bejöhet, és végül is tényleg elvihetjük, ha akarjuk, de hát nem biztos, hogy neki való, így ez a mi döntésünk.

Egész jól sült el a dolog. Vittünk egy rakás játékot meg könyvet, biztos, ami tuti. Flóra sokáig figyelte, mi történik a színpadon, de aztán zavarni kezdte a fülvédője, amit le is tornászott a fejéről, onnantól meg a hang zavarta, szóval elkezdődött a nyűglődés. Játékokkal és könyvekkel szépen kordában lehetett tartani, az is segített, hogy volt egy szünet, amikor tudtunk enni adni neki, így végül egyszer sem kellett kivinni a nézőtérről, bár a végén már fel kellett állni vele, és elvonulni oldalra, a bejárathoz, mert már nagyon elfáradt szegénykém. A kedvenc részem az volt, amikor az ölemben ült, velem szemben, majd egyszer csak végigfeküdt a lábamon, és úgy nézte az előadást, közben meg elmélyülten rágcsálta a mutatóujját. Az nagyon cuki volt.

Maga a műsor profi volt, látványos, mozgalmas, sosem volt benne üresjárat. Az előadók szimpatikusak voltak, és sok volt a humor, bőven lehetett nevetni. Örülünk, hogy elmentünk.

Györgyiék is erre az időpontra vettek egyébként jegyet, úgyhogy a szünetben is találkoztunk, meg aztán be is ültünk egy kicsit beszélgetni. Jó volt, rég találkoztunk.

Szóval minden szuperül alakult. Egyetlen hátulütőjét tapasztaltuk annak, hogy Flórát elvittük magunkkal: este fél 9-kor kezdtük az altatást, mint általában, de a szokásostól eltérő módon csak hajnali negyed háromkor aludt el végre. Hajnali. Negyed. Háromra. Addig főleg ordított, illetve időnként 20-30 percet játszott, ezt abban a reményben hagytuk, hátha elfárad, de nem. Úgyhogy tényleg nem éri meg délután effektekkel túlpörgetni/túlterhelni a gyereket, mert az nagyon visszaüt.

*Cserébe most megbeszéltük, hogy innentől minden héten beiktatunk egy randit, ami legalább két órán át tart. Remélem, összejön.