Na, ki emlékszik,

mit csinált pontosan egy éve?

Nekem könnyű. Épp a kórház felé robogtunk a taxival (hajnali negyed kettő körül), vagy talán már pár perce odaértünk. Onnantól aztán volt minden: fájáscsökkentő gyógyszer infúzióban, mentős száguldozás a város másik felébe, egy másik kórházba, további két fájáscsökkentő, egy tüdőérlelő, kisebb pánik, hogy még szülésfelkészítőn sem voltam, semmi légzéstechnikát nem tudok, aztán két fájás között egy szünetben mondtam, hogy még ki sincs festve a szobája, mire Tomi kinevetett, és javasolta, hogy most a szüléssel foglalkozzak, úgy éreztem, leszakad a derekam, sehogy sem volt jó feküdni, aztán 5:07-re megérkezett Flóra. Iszonyú pici volt, de tényleg hihetetlenül apró. Szülés közben kérdeztem, a mellkasomra teszik-e majd, de mondták, hogy ennyire korán érkező babát biztos, hogy nem, de majd az intenzíven sokat lehet rajtam. Aztán 7/9/9-es lett az APGAR-ja, ezért nagyon kis időre mégis megkaptam, kb. egy percre. Nagyon megható pillanat volt, és alig mertem hozzányúlni, annyira törékenynek éreztem, de Tomit is úgy kellett biztatni, hogy simogassa meg. Utána Flóra oxigént kapott, és vitték az intenzívre. Alig vártuk a fél 7-et, hogy hívhassuk a szüleinket. Jól megijedtek ők is. 8-kor engem elküldtek zuhanyozni, na, az durva volt, alig bírtam lépni, szédültem is, minden bajom volt. Tomi már ekkor láthatta Flórát, én csak délután, jóval később, mint ígérték, úgyhogy addigra már egyszer sírtam is, hogy még nem is találkoztam vele. Amikor megláttam, akkor is elsírtam magam. Pont ma néztünk képeket az első napokból, még most is kiszaladt az erő a karomból a sok cső láttán, de azokat szerencsére hamar kivették. Az első napon az inkubátoron keresztül simogathattuk, a második napon már megfoghattuk őt, és a harmadiktól kezdtük a kenguruzást - a legelső alkalom után már nem kellett neki légzéstámogatás.

Azért hihetetlen, hogy ez már egy éve volt, és az is, mekkora nagylány lett abból a pindurkából. Remélem, boldog lesz a szülinapja.