Egy hét Pest
Múlt héten otthon voltunk, a szüleimnél. Többnyire én meg Flóra, de Tomi kétszer is jött, amikor épp szabadnapja volt. Anyuék sokat babáztak, szemmel láthatóan nagyon szeretik egymást Flórával.
Anyuval kétszer kalandoztunk. Egyszer elhajóztunk a Petőfi hídtól a Margitszigetig, és megmutattuk a kisasszonynak a zenélő szökőkutat, ami nagyon tetszett neki, körülbelül fél órán át nézte nagy, kerek szemekkel anyu öléből.
Aztán meg felmentünk a Várba a Mesterségek Ünnepére, amit idén 32. alkalommal rendeztek meg, és anyu eddig egy kivétellel mindegyiken ott volt, én meg mindig ott voltam vele, kivéve a legelső évet, amikor még csak várt. Szóval ez egy nagyon komoly hagyomány a családban, nagyon szeretjük is, ezért fontos és nagy öröm, hogy idén már Flóra is jött velünk. (Tavaly is, de akkor még csak vártam :) )
Az évek során sokat változott a vásár, nem feltétlenül előnyére. Egyre kevesebb az árus, például az Alagúttól felfelé induló lejtőn idén már nem voltak bódék, valamint most először egy művész azt mondta anyunak, nem fényképezheti le a munkáit. Ez azért furcsa, mert régen minden kézműves a bódéjánál ülve készítette a portékáit, és bárkinek nagyon szívesen megmutatták, mit hogyan kell csinálni. Anyu rengeteg ötletet merített tőlük az évek során, nem egy évben kétszer is felment a vásárba, hogy valamit, ami nagyon tetszett neki, még egyszer megnézzen, és aztán megcsinálja otthon is. Ehhez képest most már kevesen dolgoznak ott, mindenki szeme láttára, sokszor nem is a kézműves árul, hanem valamelyik rokona/barátja/üzletfele, és akkor most még itt a titkolózás is. Engem nem ütött annyira szíven, mint anyut, nyilván azért, mert én soha egyetlen ötletet sem merítettem senkitől, mert nagyrészt gyerek voltam, aztán meg kevésbé kreatív és alkotó kedvű felnőtt. Szerintem is kicsit szomorú, hogy így változnak a dolgok, de ettől még minden évben ott szeretnék lenni, amíg csak ott lehetek, és mindig szeretném vinni Flórát is.
Ezen kívül egyszer találkoztunk Rékával, egyszer Blankával, és mindkettőjükkel nagyon jó volt beszélgetni egy kicsit. Olyan kár, hogy ennyire ritkán találkozunk, de nem nagyon lehet ezzel mit kezdeni, ilyen ez a különböző országokban élés. A családunk egyik barátja is meglátogatott minket egyszer a fiával, nekik is örültünk, őket is ritkán látjuk.
Szóval eseménydús hetünk volt, és nagyon élveztük. Tomi talán a sok-sok utazás miatt kicsit kevésbé, de ő sem panaszkodott, szerintem ő is szeret nálunk lenni.
Anyuval kétszer kalandoztunk. Egyszer elhajóztunk a Petőfi hídtól a Margitszigetig, és megmutattuk a kisasszonynak a zenélő szökőkutat, ami nagyon tetszett neki, körülbelül fél órán át nézte nagy, kerek szemekkel anyu öléből.
Aztán meg felmentünk a Várba a Mesterségek Ünnepére, amit idén 32. alkalommal rendeztek meg, és anyu eddig egy kivétellel mindegyiken ott volt, én meg mindig ott voltam vele, kivéve a legelső évet, amikor még csak várt. Szóval ez egy nagyon komoly hagyomány a családban, nagyon szeretjük is, ezért fontos és nagy öröm, hogy idén már Flóra is jött velünk. (Tavaly is, de akkor még csak vártam :) )
Az évek során sokat változott a vásár, nem feltétlenül előnyére. Egyre kevesebb az árus, például az Alagúttól felfelé induló lejtőn idén már nem voltak bódék, valamint most először egy művész azt mondta anyunak, nem fényképezheti le a munkáit. Ez azért furcsa, mert régen minden kézműves a bódéjánál ülve készítette a portékáit, és bárkinek nagyon szívesen megmutatták, mit hogyan kell csinálni. Anyu rengeteg ötletet merített tőlük az évek során, nem egy évben kétszer is felment a vásárba, hogy valamit, ami nagyon tetszett neki, még egyszer megnézzen, és aztán megcsinálja otthon is. Ehhez képest most már kevesen dolgoznak ott, mindenki szeme láttára, sokszor nem is a kézműves árul, hanem valamelyik rokona/barátja/üzletfele, és akkor most még itt a titkolózás is. Engem nem ütött annyira szíven, mint anyut, nyilván azért, mert én soha egyetlen ötletet sem merítettem senkitől, mert nagyrészt gyerek voltam, aztán meg kevésbé kreatív és alkotó kedvű felnőtt. Szerintem is kicsit szomorú, hogy így változnak a dolgok, de ettől még minden évben ott szeretnék lenni, amíg csak ott lehetek, és mindig szeretném vinni Flórát is.
Ezen kívül egyszer találkoztunk Rékával, egyszer Blankával, és mindkettőjükkel nagyon jó volt beszélgetni egy kicsit. Olyan kár, hogy ennyire ritkán találkozunk, de nem nagyon lehet ezzel mit kezdeni, ilyen ez a különböző országokban élés. A családunk egyik barátja is meglátogatott minket egyszer a fiával, nekik is örültünk, őket is ritkán látjuk.
Szóval eseménydús hetünk volt, és nagyon élveztük. Tomi talán a sok-sok utazás miatt kicsit kevésbé, de ő sem panaszkodott, szerintem ő is szeret nálunk lenni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése