Vonatozás babával

Múlt héten megint voltunk otthon néhány napot, vonattal mentünk és jöttünk. Mindig úgy szoktam csinálni, hogy két helyjegyet veszek, ne üljön mellénk senki, mert akkor nem férünk el rendesen a gyerekkel, meg ne kelljen úgy szoptatnom, hogy mellettünk van egy idegen, akkor se, ha amúgy van egy óriási kendőm, ami mindent eltakar. Szoptatnom 100%-ig biztosan kell, mert Flóra kb. 3 óránként kér enni, a 3 óra az előző szoptatás elejétől számolódik, a Keleti a szüleimtől fél óra autózásra van (mindig kivisznek minket, ill. értünk jönnek, mert nagyon rendesek), a bécsi pályaudvartól 20-25 perc az utunk hazáig, és a vonatút maga 2 és negyed óra. Szóval ebből ki lehet számolni, hogy van benne etetési idő.

Hazafelé megkaptam életem első, második és többedik beszólását is a babával utazás miatt. Most nem volt szerencsém, nem tudtam lefoglalni a mellettem lévő ülést (az enyémet az Elvira sorsolta). Egy idősebb hölgy ült mellettünk, az ablaknál, nekünk a folyosó melletti hely jutott. Mikor felszálltunk, Flóra sírt, mert nagyon álmos volt már, és a sok oá közt elhangzott némi leeee is, ami azt mutatta, hogy szoptatás közben szeretne elaludni. A hölgy megjegyezte: "Hát, igen, nem jó ez neki, nem olyan itt, mint otthon." Erre válaszoltam, hogy sokszor vonatozott már, mindig jól bírja, de most nagyon álmos. Annyira álmos volt, hogy nem is tudott elaludni rajtam, fel kellett állni vele, és kicsit ringatni, hogy lekoppanjon a szeme. Miközben álltam, láttam a mögöttem ülő pasi elítélő tekintetét is, "jólesett", de nem foglalkoztam vele. Eléggé stresszes volt, hogy mellettünk ült a hölgy, és ha a gyerek megpisszent, máris odafordult, és szemmel láthatólag nagyon sajnálta Flórát.

A gyerek Kelenföldtől Tatabányáig aludt, aztán felébredt, és beszélgetést kezdeményezett. Sosem tűnt ez eddig hangosnak, de mivel elég nagy volt a csend a vagonban, többen aludtak is, így most annak éreztem. A mögöttünk ülő pasi felébredt rá a nagy horkolásból, és morgott kicsit az orra alatt, hogy nem igaz, hogy ekkora gyerekkel nem lehet otthon maradni*. Jó, kimentem a két vagont összekötő előtérbe, ott majd biztos nem zavarunk senkit.

Állt ott két pasi, az egyik megkérdezte, mennyi idős Flóra. Mondtam, hat hónapos. Erre ő: "De aranyos. Szegénykém, rossz lehet ez neki, nem ekkora babának való a vonatozás." Mert azt majd ő tudja, nyilván jobban ismeri nálam a gyerekemet. Itt elfüstölt az agyam, de nem válaszoltam. Közben megláttam, hogy jön a kalauz, gondoltam, akkor a tervezett pelenkázást (a pelenkázós vécénél álltunk) elhalasztom kicsit, előbb nézze meg a jegyünket. De elég lassan jött, aztán el is tűnt. Egyszer csak megszólalt az előbbi pasi: "Üljé' má' le azzal a kisgyerekkel, há' ne álljá' má' itt vele, há' nem jó neki!" Tök jófej vagyok, erre sem reagáltam. (A gyerek persze tök nyugodtan nézelődött a kezemben.) Később Flórának nehézségei támadtak a pelenka megpakolásával, sokat nyöszörgött, akkor is eléggé elítélően nézett rám a mellettünk ülő néni, akinek nyilván fogalma sem volt, mi történik, ezért azt gondolta, ez is azt igazolja, hogy a gyerek szenved a vonatozástól.

Némileg ellensúlyozta a sok rossz élményt, hogy a határőr rámosolygott Flórára, és amikor meglátta az útlevélképét, alig tudta visszatartani a nevetést, valamint az, hogy ez idősebb házaspár férfi tagja segített levenni a bőröndünket a tartóról, sőt le is adta a vonatról Bécsben, és mondta, egész úton figyeltek minket, mert olyan aranyos a gyerek, és ők is mennek babázni Linzbe, két hónapos az unoka, most látják először.

Mostantól még inkább kerülni fogom azt a helyzetet, hogy üljön mellettünk egy idegen a vonaton, mert Flóra már elég hosszú ahhoz, hogy így ne férjünk el normálisan, amikor szoptatni próbálom, meg ha nem kell a mellettem ülő tekintetét elviselni, sokkal jobban viselem a beszólásokat - annyira, hogy eddig fel sem tűntek, pedig most már biztos vagyok benne, hogy eddig is voltak.

*Tehát akinek gyereke születik, az onnantól kezdve lesz szíves a négy fal között élni az életét. Sétálni azért szabad elmenni, vagy akkor is zavarjuk a normális emberek köreit? Vajon a gyerek milyen idős koráig nem lehet vonatra szállni? Csak mert úgy tippelem, jó nyolc-kilencéves koráig nem fog csendben utazni, mert ha egy kicsit is hasonlít rám, akkor örökké járni fog a szája, miután megtanult beszélni, viszont a halkan beszélés művészetét sokára fogja elsajátítani. Vagy ha már beszél, az kevésbé zavaró, mint amikor azt mondja, eeeee, heöööö, ajjja, egüüüü. Ha igen, miért? Hozzáteszem, már akkor sem értettem, miért kellene otthon maradni egy babával, amikor még nem volt gyerekem, de már akkor is hallottam azt a véleményt, hogy kicsi gyerekkel menjen kocsival a szülő, akinek meg nincs kocsija, az így járt. Szerintem meg szinte bárhová lehet menni, ahová addig is járt az ember, csak nyilván figyelni kell a gyerek jelzéseit. A többi embernek meg tudomásul kell venni, hogy igen, a közösségi közlekedésben vannak zajok, emberek beszélgetnek, üvöltöznek, énekelnek, zenét hallgatnak hangosan, kisbabák és nagyobb gyerekek sírnak. Ja, hát kellemetlen. Esetleg aki nem bírja, menjen kocsival, az is lehet megoldás.