Liza

Már 7 éve, hogy elaltattuk. Szegény nagyon beteg volt már, nagyon szomorú, és úgy éreztük, azt jelzi nekünk, hogy már nincs kedve ehhez az egészhez. Biztos, hogy fájdalmai is voltak, ráadásul már nem volt szobatiszta, ami miatt állandóan szégyellte magát, és nagyon le is gyengült. Az orvos mondta, hogy szerinte nem érdemes már tovább kínlódásra kényszeríteni. Úgy vélte, szeptemberig még életben lehetne tartani napi injekciókkal, de a közérzete úgy sem lenne jobb. Ennek nem láttuk értelmét. Volt olyan ismerősöm, aki azt mondta, ő sosem lenne képes megöletni a kutyáját, de hát máshogy fogtuk fel az altatás kérdését. Én láttam olyan kutyát, akinek a gazdája ugyanígy vélekedett, és nem hiszem, hogy nagyon jó volt teljesen süketen, vakon, maga alá piszkítva, járni már nem tudva kiszenvedni. De nem is ez a lényeg. Az altatást megelőző napon Lizával volt az egész családja, és aznap reggel tiramisut kapott reggelire, mert nagyon szerette. Már régóta csak a speciális kutyatápot kaphatta, meg talán csirkét, mert minden mástól hamarosan rosszul lett, de úgy gondoltuk, a halála előtt két órával az utolsó reggelije lehet valami olyan, amit igazán szeret. Anyu elmondta neki, hogy elvisszük az orvoshoz, és ott meg fog halni, amitől Lizának elkerekedett a szeme, teljesen olyan volt, mintha értette és megijedt volna. De aztán mondtuk, hogy ez jó lesz neki, mert nem lesznek utána fájdalmai, és akkor megnyugodott. Az orvosnál majdnem minden gazdija bent volt vele végig, és még most is örülök neki, hogy életében utoljára minket látott, nem egy félidegent.

16 és fél évig volt a kutyánk, és az orvos pár hónappal korábban még azt mondta, hogy ha Liza kibírja még fél évet, akkor már egyedül vehet cigit a boltban :D Merthogy kb. egy-másfél éves lehetett, amikor befogadtuk az utcáról, pontosabban becsörtetett az utcáról a lakásunkba, és nagy boldogan közölte, hogy akkor ő mostantól itt lakik. Emlékszem, nagyon szerettem volna, ha megvárja az első gyerekemet, de hát Flórát melyik kutya győzte volna kivárni :D, meg aztán Liza borzasztó féltékeny volt, szóval nem hiszem, hogy nagyon odalett volna, ha beköltözik az életünkbe egy kisbaba, és osztoznia kell vele rajtam.

No, szóval itt látható az én kis barátnőm, aki velem töltötte a gyerekkorom nagy részét:

 

Sokszor eszembe jut most is, sokszor beszélünk róla otthon is. Hiányzol, kiskutya.