Varró Dániel: Aki szépen butáskodik
Ez az egyik legszebb ajándék, amit egy szülő a gyerekének adhat: részletes, nagyon olvasmányos beszámoló a gyerekkori viselt dolgokról, fejlődésről, nyelvi leleményről.
Szülőnek lenni nagyon izgalmas, a gyerek minden nap tanul valami újat, aminek lehet szívből örülni. Van, aki tanulta pl. a mozgásfejlődés lépcsőit ilyen-olyan tantárgyak, tanegységek keretében, de azért mégis sokkal jobban leköti az embert, amikor élesben látja ezeket. Aztán a nyelvi fejlődés is nagyon érdekes, nem véletlen, hogy sok szülő buzgón jegyzeteli a gyereke mondásait. Másik oldalról nézve meg az nagyon izgalmas, hogy milyenek is voltunk kicsinek a szüleink emlékei szerint – én például ezredjére is szívesen meghallgattam/meghallgatom az ezzel kapcsolatos sztorikat*. Nagyon tetszik az, ahogy Varró Dani a gyerekeihez áll, ahogy foglalkozik velük. Óriási érték lesz nekik ez a könyv már csak ezért is.
Kedvenc történetem nem lett a kötetből, úgyhogy csak ízelítőül egy Misi-mondás: „Bújócskázzunk! Én vagyok a bunyó!” Ezek után csak annyit mondhatok, hogy aki még nem olvasta, az ne hagyja ki. Nagyon szórakoztató.
*A három kisfiú aranyköpései arra sarkalltak, hogy gyorsan megörökítsek néhányat, amire emlékszem, mert sokszor szóba került.
1. Egyszer közöltem az apukámmal, akit én a kezdetek kezdetétől szakállasan ismertem, hogy „apa, te nem is válkoztál borot."
2. Megörültem a reggelre leesett hónak, amit a következő módon öntöttem szavakba: "Nézzétek! Hós a tetej!"
3. "Apa hajlamos a selyemre." Vagyis allergiás a bársonyra.
4. Kankula --> kankalin x primula
5. Szüleim: "Miért viszed a [plüss]borzot az iskolába?" "Mert tegnap nem vittem."
Szülőnek lenni nagyon izgalmas, a gyerek minden nap tanul valami újat, aminek lehet szívből örülni. Van, aki tanulta pl. a mozgásfejlődés lépcsőit ilyen-olyan tantárgyak, tanegységek keretében, de azért mégis sokkal jobban leköti az embert, amikor élesben látja ezeket. Aztán a nyelvi fejlődés is nagyon érdekes, nem véletlen, hogy sok szülő buzgón jegyzeteli a gyereke mondásait. Másik oldalról nézve meg az nagyon izgalmas, hogy milyenek is voltunk kicsinek a szüleink emlékei szerint – én például ezredjére is szívesen meghallgattam/meghallgatom az ezzel kapcsolatos sztorikat*. Nagyon tetszik az, ahogy Varró Dani a gyerekeihez áll, ahogy foglalkozik velük. Óriási érték lesz nekik ez a könyv már csak ezért is.
Kedvenc történetem nem lett a kötetből, úgyhogy csak ízelítőül egy Misi-mondás: „Bújócskázzunk! Én vagyok a bunyó!” Ezek után csak annyit mondhatok, hogy aki még nem olvasta, az ne hagyja ki. Nagyon szórakoztató.
*A három kisfiú aranyköpései arra sarkalltak, hogy gyorsan megörökítsek néhányat, amire emlékszem, mert sokszor szóba került.
1. Egyszer közöltem az apukámmal, akit én a kezdetek kezdetétől szakállasan ismertem, hogy „apa, te nem is válkoztál borot."
2. Megörültem a reggelre leesett hónak, amit a következő módon öntöttem szavakba: "Nézzétek! Hós a tetej!"
3. "Apa hajlamos a selyemre." Vagyis allergiás a bársonyra.
4. Kankula --> kankalin x primula
5. Szüleim: "Miért viszed a [plüss]borzot az iskolába?" "Mert tegnap nem vittem."
Megjegyzések
Megjegyzés küldése