Random emlékek

Ha minden igaz, már tudtuk, hogy ötödiktől a Jedlikbe fogok járni, és valószínűleg már nagyon foglalkoztatott, milyen lesz az új iskola. Álmodtam is vele - azt, hogy bés lettem, mármint B osztályos. A víz levert, rettenetes rémálom volt. Négy évig ás voltam, és el sem bírtam képzelni, hogy valamikor bés legyek, vagy ami még rosszabb, cés. Elmeséltem anyunak az álmomat, mire ő: "És akkor mi van? A B osztály is osztály." Azért én tiszta frászban voltam, mi lesz, ha nem ás leszek. Amúgy ás lettem, most meg már nagyon viccesnek tűnik, hogy egy majdnem 10 éves gyerek miken tud görcsölni.

Még régebbi emlék, hogy egy kiránduláson elhagytam a plüssnyulamat, amit pedig nagyon szerettem. A Rám-szakadékban jártunk, és még nagyon kicsi lehettem, tekintve, hogy én gyerekhordó hátizsákban, anyu hátán utaztam. Elaludtam a hátizsákban, a nyuszi meg kiesett a kezemből. Amikor észrevettem, persze rögtön vissza akartam menni, de anyu határozottan kijelentette, hogy ő nem fogja még egyszer végigmászni a Rám-szakadékot oda-vissza egy plüssnyúlért. Próbáltam érvelni, hogy biztos fél egyedül, meg szomorú is, de anyu megnyugtatott, hogy sokan voltak ott aznap, biztos hazavitte egy másik gyerek, és már nem is szomorkodik többet. Ez arról jutott eszembe, hogy ma felfedeztem, van egy Rongyimentő Szolgálat nevű csoport, ahol eltűnt plüssöket meg rongyikat keresnek szülők, illetve felajánlanak egymásnak hasonlókat, mert a gyerekek nagyon ki tudnak borulni egy-egy játék elvesztésétől. Azon tűnődtem, ez vajon jó dolog, nem olyan jó dolog, vagy esetleg tök mindegy. Csak azért, mert nekem senki sem kereste a plüssnyulamat, nem is kaptam ugyanolyat, hasonlót sem, de azért valahogy túléltem ezt a csapást, sokat segített pl. a gondolat, hogy most már valaki másnál lakik a nyuszi, és nem szomorkodik magában a Rám-szakadékban. (Azért még egy-két évig nyitott szemmel jártam a kirándulások alkalmával, hátha mégsem talált új otthont, de a jelek szerint anyunak volt igaza.)