A kis ovi

sokkal jobban tetszik. Itt valahogy családiasabb a légkör, úgy érzem, minden gyerekkel egyformán foglalkoznak, mindenkit egyformán szeretnek. A sérült kisfiú integrációja nem úgy történik, hogy játszik magában egy sarokban, hanem mindenben részt vesz, és mindenki nagyon szereti, pl. amikor betegségből jött vissza, körülállták a gyerekek, és vidáman skandálták a nevét. Ma reggel meg zokogott az egyik pici lány amiatt, hogy neki oviba kellett jönni, mire az egyik társa megölelgette, a másik meg bevonta a kreatívkodásba. És senki sem szólt rájuk, hogy ne menjenek oda hozzá, hagyják, hadd bőgjön. Itt jobb lehet ovisnak lenni, mint a nagy oviban.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nehéz

Gumimacik utoljára

Gárdonyi Géza: Isten rabjai