Stressz
Nem tudom, miért kell nekem ilyen sokszor olyan dolgokat csinálni, amikről már az elején lehet tudni, hogy később nem fogok nekik örülni.
Most épp az van, hogy hétfőn indul az új csoportom, és mivel kb. a felét én osztottam be magamhoz a múlt heti szintfelmérőt, vannak félelmeim, meg hát egy új csoport mindig eleve némi stresszel jár. De hát ezen önmagában még nem paráznék sokat, mert a tanítás a természetes közegem, és tudom, hogy majd megoldom valahogy, még ha nem is lesz könnyű. Csakhogy hétfőn indul az ovi is. Megint hétfőn és kedden megyek Bécs mellé reggel 8-ra, ami azt jelenti, hogy ezen a két napon 6-kor kelek, 7-kor kell elhagynom a lakást, és onnantól kezdve délután 5-ig nem lesz megállás, de annyi sem, hogy egyek. Ráadásul mindig feszültséget okozott bennem az előző körben, hogy ki tudok-e találni jó óratervet a gyerekeknek, élvezni fogják-e, és mit fognak szólni az óvónők. Igazából már nyáron meg kellett volna mondani a két ovinak meg a cégnek, amelyik küld hozzájuk, hogy sajnálom, de ígéretem ellenére nem tudom vállalni őket. Akkor kellett volna ezt megtenni, amikor rájöttem, hogy ebben a suliban a heti 20 tanóra sokkal több meló, mint az itthoniban (ez július közepén-végén volt). De hát nem mondtam, mert úgy voltam vele, hogy majd csak lesz valahogy, meg kicsit bíztam benne, hogy hátha az lesz, amit írt a cég e-mailben, hogy esetleg nem is lesz idén ovis angol. De lett, és én visszakaptam a két ovit, és amikor ez kiderült, akkor már késő volt azt mondani, hogy bocs, de nem kérem. És most a sírhatnékig nincs kedvem menni, és nagyon feszült vagyok tőle, hogy kell. Arra gondoltam, hogy megpróbálom az őszi szünetig, esetleg karácsonyig kihúzni valahogy, és akkor mondani, hogy nem szeretnék jönni többet, mert rosszul mértem fel, hogy mit bírok, és ez nekem a suli mellett túl sok. (Arról nem is szólva, hogy ez mínusz két délelőtt fordítás, és esélytelenné válik, hogy valaha is a nyomorult disszertációhoz jussak.) Az kicsit enyhít a parán, hogy találtam ingyenes óraterveket, amikhez nem kell semmi plusz eszköz, csak esetleg színezőket kell nyomtatni. Megpróbálom ezeket használni, mert ahhoz nincs erőm, hogy a csoportom húsz órája mellett még ovis órákat is kitaláljak.
Ilyenkor úgy tudok haragudni magamra, amiért még mindig nem tanultam meg normálisan nemet mondani. Mert hát igen, gáz lett volna augusztus végén azt mondani, hogy köszönöm a lehetőséget, de bocsi, nem fog beleférni. Persze, biztos haragudtak volna a cégnél és az ovikban is, de mivel többet nem kellett volna találkozni velük, így igazából teljesen mindegy lett volna. Most meg azért, hogy mással ne szúrjak ki, magammal szúrok ki, de nem gyengén. Jó lenne már ebből kinőni.
Most épp az van, hogy hétfőn indul az új csoportom, és mivel kb. a felét én osztottam be magamhoz a múlt heti szintfelmérőt, vannak félelmeim, meg hát egy új csoport mindig eleve némi stresszel jár. De hát ezen önmagában még nem paráznék sokat, mert a tanítás a természetes közegem, és tudom, hogy majd megoldom valahogy, még ha nem is lesz könnyű. Csakhogy hétfőn indul az ovi is. Megint hétfőn és kedden megyek Bécs mellé reggel 8-ra, ami azt jelenti, hogy ezen a két napon 6-kor kelek, 7-kor kell elhagynom a lakást, és onnantól kezdve délután 5-ig nem lesz megállás, de annyi sem, hogy egyek. Ráadásul mindig feszültséget okozott bennem az előző körben, hogy ki tudok-e találni jó óratervet a gyerekeknek, élvezni fogják-e, és mit fognak szólni az óvónők. Igazából már nyáron meg kellett volna mondani a két ovinak meg a cégnek, amelyik küld hozzájuk, hogy sajnálom, de ígéretem ellenére nem tudom vállalni őket. Akkor kellett volna ezt megtenni, amikor rájöttem, hogy ebben a suliban a heti 20 tanóra sokkal több meló, mint az itthoniban (ez július közepén-végén volt). De hát nem mondtam, mert úgy voltam vele, hogy majd csak lesz valahogy, meg kicsit bíztam benne, hogy hátha az lesz, amit írt a cég e-mailben, hogy esetleg nem is lesz idén ovis angol. De lett, és én visszakaptam a két ovit, és amikor ez kiderült, akkor már késő volt azt mondani, hogy bocs, de nem kérem. És most a sírhatnékig nincs kedvem menni, és nagyon feszült vagyok tőle, hogy kell. Arra gondoltam, hogy megpróbálom az őszi szünetig, esetleg karácsonyig kihúzni valahogy, és akkor mondani, hogy nem szeretnék jönni többet, mert rosszul mértem fel, hogy mit bírok, és ez nekem a suli mellett túl sok. (Arról nem is szólva, hogy ez mínusz két délelőtt fordítás, és esélytelenné válik, hogy valaha is a nyomorult disszertációhoz jussak.) Az kicsit enyhít a parán, hogy találtam ingyenes óraterveket, amikhez nem kell semmi plusz eszköz, csak esetleg színezőket kell nyomtatni. Megpróbálom ezeket használni, mert ahhoz nincs erőm, hogy a csoportom húsz órája mellett még ovis órákat is kitaláljak.
Ilyenkor úgy tudok haragudni magamra, amiért még mindig nem tanultam meg normálisan nemet mondani. Mert hát igen, gáz lett volna augusztus végén azt mondani, hogy köszönöm a lehetőséget, de bocsi, nem fog beleférni. Persze, biztos haragudtak volna a cégnél és az ovikban is, de mivel többet nem kellett volna találkozni velük, így igazából teljesen mindegy lett volna. Most meg azért, hogy mással ne szúrjak ki, magammal szúrok ki, de nem gyengén. Jó lenne már ebből kinőni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése