Feszültség
Olyan feszültség van bennem, hogy az valami elképesztő. Pedig ha feszült vagyok, kaparok. Magamon ezt-azt. Ettől aztán olyan foltjaim vannak, hogy ihaj. Jó lenne majd egyszer találni valami egyéb feszültségoldó módszert, de eddig sikertelenek voltak a próbálkozásaim, pl. a stresszlabdával sem mentem semmire. Mostanában új elem, hogy a hátamra is rámegy az idegeskedés, és eléggé tud fájni, ha sok a stressz. Néha van is olyan érzésem, hogy félbe fogok törni, mert nagyon sok a teher. Azért ilyen valószínűleg nem lesz, de az biztos, hogy bőven van min pörögni.
A feszültséget enyhíti, ha elgondolkodom rajta, mi okozhatja. Ma elgondolkodtam, és három okot is találtam.
1. Nagyon szeretném, ha már vége lenne ennek a mostani tanfolyamnak. Nem azért, mert baj van a csoporttal, a kezdeti döccenések után megkedveltük egymást, szóval szeretek bejárni hozzájuk, és ők is szívesen jönnek órára. A baj az, hogy ez egy kezdő csoport, mégis B2-es szintű vizsgát kell tenniük két hét múlva. Mert a megrendelőnek az a remek gondolata támadt, hogy minden szintű csoport írja ugyanazt, csak a kezdőkéből vegyük ki a nagyját, és maradjon benne a nyelvtan + szókincs meg a szóbeli. Na most a szóbelin négy feladat van, összesen 12 percet kell szövegelni. Not gonna happen. Most arra álltunk rá, hogy minden nap van képleírás, plusz a vizsgán felbukkanható 25 témát is kidolgoztatom velük, de akármit csinálnak és csinálok, akkor is A1-es szinten vannak (oké, a csoport harmada már A2-re is elmehetne akár), és egyszerűen nincs annyi szókincsük, hogy megoldják ezeket a feladatokat, főleg a képleírást. Én megcsináltam a próbatesztet, nekem tetszett, és könnyű is volt, csak mondjuk én 19 éve kezdtem a kapcsolatomat az angollal, meg angoltanár vagyok B2-nél kicsit magasabb szintű tudással. Na és az van, hogy a csoport frusztrálódik attól, hogy meg kell csinálnia ezt a vizsgát, és ettől én is frusztrálódom. Meg attól is frusztrálódom, hogy bár senki sem várja tőlük, hogy jól sikerüljön a vizsga, és ezt meg is beszéltük többször (meg még fogjuk is), ők mégis azt szeretnék, ha jól sikerülne, de nincs rá valós esélyük, mert akármit csinálnak, és akármit csinálok, akkor sem lesz elég tudásuk hozzá a vizsga napjára. Nagyon feszít, hogy kudarcélménnyel fog zárulni számukra a kurzus, miközben tök ügyesek, és A1-es szinten nagyon jól teljesítenek.
2. Ki lehetne venni egy szépséges lakást 415 euróért, kéthavi kaucióval, provízió nélkül, csakhogy a tulaj nincs Ausztriában, és nem is jön. Ez eddig klasszikus csalás, semmi gond. Csak aztán bejön a képbe az is, hogy a tulaj az airbnb-n keresztül adja ki a lakást, az oldalon keresztül kell pénzt utalnom, és állítólag az oldal valami ügynöke fogja megmutatni a lakást. Ettől még persze ugyanúgy gyanús marad, hogy nem nézhetem meg a lakást, csak ha már fizettem, igaz, állítólag visszakapom a pénzt, ha mégsem tetszik a hely, és nem veszem ki. És akkor azon feszülök, hogy ez egy tök jó lakás, és ilyet ennyiért nem valószínű, hogy találok még egyszer, de mi van, ha nem csak túl gyanakvó vagyok, hanem ez tényleg átverés, mert hát azért 1200 euró nem aprópénz akkor sem, ha ketten rakjuk össze. Ez a feszkó elmúlt attól, hogy beszéltem róla Tomival, és arra jutottunk, jobb helyzet az, ha bukjuk a jó lehetőséget, és majd egy kicsit kevésbé jót fogunk ki később, mint az, ha ez egy család, és bukunk egy tök nagy összeget.
3. Fél órával korábban be kellett mennem a suliba, mint szoktam, hogy egy kolléganővel megbeszéljünk valamit, és sejtettem, hogy nem jutunk majd semmire, és valóban, legalább még egy találkozó kelleni fog még, ami már eleve stressz, mert nagyon értékesek a délelőttök, akkor tudok fordítani meg újabban a disszertáció bevezetőjén bütykölni. Ezt a stresszt már csak növelni tudta az, hogy holnap helyettesítek délelőtt, és azzal a kolléganővel, akit helyettesítek, nem jutottunk a megbeszélés végére (ez most egy másik megbeszélés, és azt kellett megbeszélni, hogy mit csináljak, mert itt az a szokás, hogy az összes anyagot lefénymásolva, óratervvel együtt a minket helyettesítő másik kezébe nyomjuk), ezért késtem az órámról majdnem tíz percet, és bár szóltam a csoportnak, hogy most ez lesz, attól még utálok késni.
4. Délutánig még jött ehhez, hogy tegnap reggel óta nem hallottam Tomiról, és bár gyanítottam, hogy nem érte baleset a hazafelé vezető úton, azért aggódtam egy kicsit, hogy mi van, ha mégis. Ezt a feszkót az szüntette meg villámgyorsan, amikor írt, mert abból egyértelműen kiderült, hogy minden oké.
Lehet, hogy kevesebbet kéne aggódni. Addig is, amíg ez nem sikerül, majd mindig igyekszem kielemezni a feszültség lehetséges okait, mert annak is stresszoldó hatása van.
A feszültséget enyhíti, ha elgondolkodom rajta, mi okozhatja. Ma elgondolkodtam, és három okot is találtam.
1. Nagyon szeretném, ha már vége lenne ennek a mostani tanfolyamnak. Nem azért, mert baj van a csoporttal, a kezdeti döccenések után megkedveltük egymást, szóval szeretek bejárni hozzájuk, és ők is szívesen jönnek órára. A baj az, hogy ez egy kezdő csoport, mégis B2-es szintű vizsgát kell tenniük két hét múlva. Mert a megrendelőnek az a remek gondolata támadt, hogy minden szintű csoport írja ugyanazt, csak a kezdőkéből vegyük ki a nagyját, és maradjon benne a nyelvtan + szókincs meg a szóbeli. Na most a szóbelin négy feladat van, összesen 12 percet kell szövegelni. Not gonna happen. Most arra álltunk rá, hogy minden nap van képleírás, plusz a vizsgán felbukkanható 25 témát is kidolgoztatom velük, de akármit csinálnak és csinálok, akkor is A1-es szinten vannak (oké, a csoport harmada már A2-re is elmehetne akár), és egyszerűen nincs annyi szókincsük, hogy megoldják ezeket a feladatokat, főleg a képleírást. Én megcsináltam a próbatesztet, nekem tetszett, és könnyű is volt, csak mondjuk én 19 éve kezdtem a kapcsolatomat az angollal, meg angoltanár vagyok B2-nél kicsit magasabb szintű tudással. Na és az van, hogy a csoport frusztrálódik attól, hogy meg kell csinálnia ezt a vizsgát, és ettől én is frusztrálódom. Meg attól is frusztrálódom, hogy bár senki sem várja tőlük, hogy jól sikerüljön a vizsga, és ezt meg is beszéltük többször (meg még fogjuk is), ők mégis azt szeretnék, ha jól sikerülne, de nincs rá valós esélyük, mert akármit csinálnak, és akármit csinálok, akkor sem lesz elég tudásuk hozzá a vizsga napjára. Nagyon feszít, hogy kudarcélménnyel fog zárulni számukra a kurzus, miközben tök ügyesek, és A1-es szinten nagyon jól teljesítenek.
2. Ki lehetne venni egy szépséges lakást 415 euróért, kéthavi kaucióval, provízió nélkül, csakhogy a tulaj nincs Ausztriában, és nem is jön. Ez eddig klasszikus csalás, semmi gond. Csak aztán bejön a képbe az is, hogy a tulaj az airbnb-n keresztül adja ki a lakást, az oldalon keresztül kell pénzt utalnom, és állítólag az oldal valami ügynöke fogja megmutatni a lakást. Ettől még persze ugyanúgy gyanús marad, hogy nem nézhetem meg a lakást, csak ha már fizettem, igaz, állítólag visszakapom a pénzt, ha mégsem tetszik a hely, és nem veszem ki. És akkor azon feszülök, hogy ez egy tök jó lakás, és ilyet ennyiért nem valószínű, hogy találok még egyszer, de mi van, ha nem csak túl gyanakvó vagyok, hanem ez tényleg átverés, mert hát azért 1200 euró nem aprópénz akkor sem, ha ketten rakjuk össze. Ez a feszkó elmúlt attól, hogy beszéltem róla Tomival, és arra jutottunk, jobb helyzet az, ha bukjuk a jó lehetőséget, és majd egy kicsit kevésbé jót fogunk ki később, mint az, ha ez egy család, és bukunk egy tök nagy összeget.
3. Fél órával korábban be kellett mennem a suliba, mint szoktam, hogy egy kolléganővel megbeszéljünk valamit, és sejtettem, hogy nem jutunk majd semmire, és valóban, legalább még egy találkozó kelleni fog még, ami már eleve stressz, mert nagyon értékesek a délelőttök, akkor tudok fordítani meg újabban a disszertáció bevezetőjén bütykölni. Ezt a stresszt már csak növelni tudta az, hogy holnap helyettesítek délelőtt, és azzal a kolléganővel, akit helyettesítek, nem jutottunk a megbeszélés végére (ez most egy másik megbeszélés, és azt kellett megbeszélni, hogy mit csináljak, mert itt az a szokás, hogy az összes anyagot lefénymásolva, óratervvel együtt a minket helyettesítő másik kezébe nyomjuk), ezért késtem az órámról majdnem tíz percet, és bár szóltam a csoportnak, hogy most ez lesz, attól még utálok késni.
4. Délutánig még jött ehhez, hogy tegnap reggel óta nem hallottam Tomiról, és bár gyanítottam, hogy nem érte baleset a hazafelé vezető úton, azért aggódtam egy kicsit, hogy mi van, ha mégis. Ezt a feszkót az szüntette meg villámgyorsan, amikor írt, mert abból egyértelműen kiderült, hogy minden oké.
Lehet, hogy kevesebbet kéne aggódni. Addig is, amíg ez nem sikerül, majd mindig igyekszem kielemezni a feszültség lehetséges okait, mert annak is stresszoldó hatása van.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése