A hetedik napon

még három nap hatkor kelés és munka van hátra, hát, nem vagyok lelkes. Igaz, szobalánykodni még csak negyedszer kellett a héten, de tele már a hócipőm. Unom, hogy sosincs elég lepedő meg törölköző, és utólag kell visszamenni a másik épületben lévő szobákba, aztán felhúzni a lepedőket, meg letenni a törölközőket, vagy ha nem ez van, akkor napi ötször kell átrohangálni a főépület mosókonyhájába, hátha van valami, de sosincs. Szerintem megérné felvenni valakit, aki csak a mosókonyhában dolgozik, egész nap mos meg vasal, és akkor lehet, hogy lenne mindenből elég. Azt is utálom, hogy kevesen vagyunk iszonyú sok szobára. Azt még jobban, hogy ma 22 elutazós szobát kellett megcsinálni, ebből 19 kétágyas volt. Az összes ágyat én vetettem, nyilván, az 41 darab összesen. A hátam beszakad, a vállam leesik, a csuklómat alig bírom megmozdítani, és rettenetesen utálok ágyat húzni. Biztos jobban viselném ezt most, ha nem lennék hullafáradt így hét nap munka után, és nem várna rám még három, ebből még egy a hotelben. Nagy szerencse, hogy az eheti nulla szabadnap után jövő hétre kettőt is kaptam, vagyis összesen négy napon gondolnom sem kell a hotelre. Azt is unom egyébként, hogy bár az a szöveg, hogy figyelembe veszik, hogy a náluk dolgozó párok esetleg szeretnének együtt lenni, tökre nem ez történik a gyakorlatban. Az ugye alap, hogy egy hónap alatt még nem volt közös szabadnapunk, majd csak jövő hét második felében lesz. Ehhez jön, hogy én 7-től 4-ig dolgozom, Tomi tegnap és ma is fél 2-től kb. éjfélig. Kösz szépen, jófejek vagytok! Aki egyedül van itt, nyilván 10-től 3-ig meg 7-től fél 11-ig dolgozik, csak aki a párjával van, annak nincs szüksége munkaközi szünetre, hiszen bőven elég, ha délután 4-kor annyit tudnak szólni egymáshoz, hogy szia, meg látják egymást, miközben a másik alszik.

Utálom ezt a helyet. Ezt Tominak nem mondogatom, egyrészt úgyis tudja, másrészt nem akarom elszívni az energiáját, de nektek mondom, hogy utálom, elegem van, el akarok innen menni. Remélem, nemsokára sikerül. Majd beszámolok.