Interjú St. Pöltenben
Ez se volt jó. Közel sem volt olyan rossz, mint az a hír, hogy E-ék háza leégett, teszem hozzá.
St. Pölten nincs közel. Ezt persze lehetett tudni, meg végül is a 75-90 perces út nem olyan nagy dráma, utaztam már ennyit Pesten belül is egy-egy csoportért, pl. Csillebércre. St. Pöltenben akkora tavasz van, de akkora... Nem elég, hogy szakad a hó, mert hát olyan tegnap Bécsben is volt, de az, hogy meg is marad, az elég kemény. Úgy lehet vele az időjárásfelelős, hogy télen viszonylag kevés hó esett, akkor most tavasszal behozza a lemaradást. Mondjuk, azt nem tudom, St. Pöltenben mennyire volt tél, de Bécsben azért nem nagyon, itt inkább hó nélküli hideget láttam. (Ez még nem az a rész, amelyben kifejtem, miért nem volt jó az interjú.) A helyet tök nehezen találtam meg, mert X utca Y szám per B a címe, és nem volt kiírva a per B sehova. Utcatáblákat sem pakolgatnak arrafelé olyan szorgalmasan, úgyhogy elég sokat kellett sétálni, mire egyáltalán arra rájöttem, hogy a busz az X utcában állt meg. Végül kiderült, hogy be kell menni az Y+2 szám per A udvarába, és ott át lehet sétálni az Y szám per B udvarába, aminek amúgy az utcáról nincs bejárata. Logisch, oder? (Ja, Y+2 szám per A kapujára ennek a cégnek a neve nyilván nincs kiírva. A sima Y szám amúgy egy étterem, az Y szám per A meg egy lakóépület, és végül is úgy helyezkednek el egymás mellett, hogy Y szám per B, Y szám, Y szám per A. Az is logisch.)
Most érünk ahhoz a részhez, hogy miért nem volt jó az interjú.
Azt hiszem, haragudtak, amiért 10 perccel korábban érkeztem, pedig elnézést kértem, mondtam, hogy tudom, korábban ideértem, természetesen várok. Az az én bajom, hogy 20 percet bolyongtam, mire megtaláltam az irodát, és ez kitelt az időmből, mert eleve 40 perccel korábban érkeztem meg a megállóba, de 10 percnél többet nem tudtam kint állni, mert fáztam. Következő lépésben nem voltam szimpatikus az interjúztató hölgynek. Nem tudom, pontosan mi lehetett ennek az oka. Szerintem kedves voltam, beszéltem arról, hogy átnéztem a suli honlapját, arról is, hogy én ki vagyok, mit csinálok, satöbbi. Azt tudom elképzelni, hogy az akcentusomat tartotta borzasztónak, másra nem tudok gondolni. Ja, tegyem hozzá, eredetileg menekülteket segítő tanácsadónak jelentkeztem hozzájuk, de ahhoz kellett volna arab nyelvismeret, ami nekem nincs, ezért felhívtak azzal, hogy lenne-e kedvem kezdőknek németet tanítani, mert látják, hogy van németes diplomám is.
Szóval elégedetlen volt a hölgy azzal, hogy kevés a némettanítási tapasztalatom, amit nem értettem pontosan, mert sosem állítottam mást. Azzal is elégedetlen volt, hogy az önéletrajzomban szerepel a máltai munkám is, ami nem tanítás. Azért szerepel benne, mert a hirdetésbe beleírták, hogy olyan önéletrajzot kérnek, amiben nincsenek lyukak. Végig úgy viselkedett a hölgy, mint aki egy szavamat sem hiszi, és nem értettem, erre mivel szolgáltam rá. Viszonylag ellenséges stílusban közölte, hogy az összes feltüntetett nyelviskolától kell igazolás, hogy hány órát tanítottam náluk. Örülni fog a sulim :D Szinte látom magam előtt az ügyintézőt, amint számolgatja, hogy 2010-től 2015-ig hány csoportom volt, és melyiket heti hány órában tanítottam. A hölgy amúgy azt a koncepciót nem értette, hogy nem voltam alkalmazott, és nem volt állandóság a munkában olyan szempontból, hogy hány órát tanítok egy héten, mert egy-egy csoportra kaptam szerződést. Amúgy nem értem, miért nem értette, amikor ez Ausztriában is így van. Náluk pont nem, mert ők alkalmazottként foglalkoztatják a tanáraikat, de csak tudja, hogy ebből a szempontból ők a kivétel. Mindegy. Mondtam, rendben, amint hazaérek, írok e-mailt a suliknak, mire a nő, hogy inkább hívjam fel őket telefonon. Ezt sem értettem, hogy ez miért nem mindegy neki, nem ajánlott levelet akarok küldeni, ami hetekig utazgat, mire valahogy megérkezik. Plusz, ahogy Györgyi rámutatott, az e-mailnek még nyoma is van. Az meg megint nem mindegy, hogy hazatelefonálni nem túl olcsó mulatság, az e-mail meg ingyen van. Az is izgi, hogy az egyik suli, ahol tanítottam, hosszú-hosszú évekkel ezelőtt tökre megszűnt, és a volt főnököm Hollandiában él, ahová nem hinném, hogy magával vitte a suli összes papírját. Nem számítok rá, hogy majd azt mondja, persze, küldi az igazolást. Nem is vagyok benne biztos, hogy érdemes őt megkeresni.
De a legfurább az volt, amikor a hölgy firtatni kezdte, pontosan milyen keretek között vállaltam magántanítványokat otthon 7 évvel ezelőttől tavalyig, és akkor is csúnyán nézett, amikor ismét elmondtam, hogy egyik nyelviskolának sem voltam soha alkalmazottja, hanem szerződéssel, adószámos magánszemélyként dolgoztam. Közölte, az adószámos magánszemélyi működésemet engedélyező iratra is szüksége lesz. Kérdeztem, nem baj-e, hogy az magyarul van. (És lefordíttatni tökre nem szeretém egy zsák pénzért, de ezt nem tettem hozzá.) Azt mondta, nem baj, csak szeretné látni. Nem értem, mit akar vele, mit érdekli, mi köze hozzá. Ha ezek után majd a számláimat is elkéri, akkor megköszönöm a lehetőséget. Az alapján, ahogy nézett rám, simán elképzelem, hogy kapcsolatba lép az otthoni adóhatósággal, aztán megérdeklődi, mikor miből hogyan adóztam. Lehet, hogy amúgy tök jogos az érdeklődése, és csak tájékozatlan vagyok, de ez nem változtat a nagyon rossz érzésen, amit az interjú okozott bennem. Nem szeretem, ha úgy bánnak velem, mint valami bűnözővel. Boltból is jöttem már ki vásárlás nélkül, amikor a bejárattól kezdődően folyamatosan a nyakamba lihegett a biztonsági őr, és árgus szemekkel figyelte, mit teszek be a kosárba, és ezt a helyzetet valahogy hasonlónak éreztem ahhoz*.
Ráadásul szinte biztos vagyok benne, hogy hiába küldöm el neki ezt a kisebb papírköteget, végül nem fog felvenni. Úgyhogy eleve elgondolkodtató, megéri-e nekem ezzel bajlódni. Erősen szurkolok, hogy a héten még felkeresendő három iskolából valahová kelljek angoltanárnak, és megírhassam ennek a hölgynek, hogy hupsz, sorry, kaptam munkát Bécsben. Vagy Badenben.
Brr. Ez az összbenyomásom erről a mai reggelről.
*Kiegészítés: Csak most fogtam fel, hogy amikor a munkaügyi hivatalban jártam, ott is megkérdezte az egyik ügyintéző, miközben az önéletrajzomat nézegettük, hogy ha felhívná a máltai céget, megerősítenék-e, hogy ott dolgoztam. Mármint értettem a kérdést, válaszoltam is, hogy igen, de csak most esett le, hogy konkrétan megkérdezte a pasi, nem vagyok-e egy kicsit hazudós. Basszus... Ez vajon otthon is divat, vagy csak itt ilyen "kedvesek"?
St. Pölten nincs közel. Ezt persze lehetett tudni, meg végül is a 75-90 perces út nem olyan nagy dráma, utaztam már ennyit Pesten belül is egy-egy csoportért, pl. Csillebércre. St. Pöltenben akkora tavasz van, de akkora... Nem elég, hogy szakad a hó, mert hát olyan tegnap Bécsben is volt, de az, hogy meg is marad, az elég kemény. Úgy lehet vele az időjárásfelelős, hogy télen viszonylag kevés hó esett, akkor most tavasszal behozza a lemaradást. Mondjuk, azt nem tudom, St. Pöltenben mennyire volt tél, de Bécsben azért nem nagyon, itt inkább hó nélküli hideget láttam. (Ez még nem az a rész, amelyben kifejtem, miért nem volt jó az interjú.) A helyet tök nehezen találtam meg, mert X utca Y szám per B a címe, és nem volt kiírva a per B sehova. Utcatáblákat sem pakolgatnak arrafelé olyan szorgalmasan, úgyhogy elég sokat kellett sétálni, mire egyáltalán arra rájöttem, hogy a busz az X utcában állt meg. Végül kiderült, hogy be kell menni az Y+2 szám per A udvarába, és ott át lehet sétálni az Y szám per B udvarába, aminek amúgy az utcáról nincs bejárata. Logisch, oder? (Ja, Y+2 szám per A kapujára ennek a cégnek a neve nyilván nincs kiírva. A sima Y szám amúgy egy étterem, az Y szám per A meg egy lakóépület, és végül is úgy helyezkednek el egymás mellett, hogy Y szám per B, Y szám, Y szám per A. Az is logisch.)
Most érünk ahhoz a részhez, hogy miért nem volt jó az interjú.
Azt hiszem, haragudtak, amiért 10 perccel korábban érkeztem, pedig elnézést kértem, mondtam, hogy tudom, korábban ideértem, természetesen várok. Az az én bajom, hogy 20 percet bolyongtam, mire megtaláltam az irodát, és ez kitelt az időmből, mert eleve 40 perccel korábban érkeztem meg a megállóba, de 10 percnél többet nem tudtam kint állni, mert fáztam. Következő lépésben nem voltam szimpatikus az interjúztató hölgynek. Nem tudom, pontosan mi lehetett ennek az oka. Szerintem kedves voltam, beszéltem arról, hogy átnéztem a suli honlapját, arról is, hogy én ki vagyok, mit csinálok, satöbbi. Azt tudom elképzelni, hogy az akcentusomat tartotta borzasztónak, másra nem tudok gondolni. Ja, tegyem hozzá, eredetileg menekülteket segítő tanácsadónak jelentkeztem hozzájuk, de ahhoz kellett volna arab nyelvismeret, ami nekem nincs, ezért felhívtak azzal, hogy lenne-e kedvem kezdőknek németet tanítani, mert látják, hogy van németes diplomám is.
Szóval elégedetlen volt a hölgy azzal, hogy kevés a némettanítási tapasztalatom, amit nem értettem pontosan, mert sosem állítottam mást. Azzal is elégedetlen volt, hogy az önéletrajzomban szerepel a máltai munkám is, ami nem tanítás. Azért szerepel benne, mert a hirdetésbe beleírták, hogy olyan önéletrajzot kérnek, amiben nincsenek lyukak. Végig úgy viselkedett a hölgy, mint aki egy szavamat sem hiszi, és nem értettem, erre mivel szolgáltam rá. Viszonylag ellenséges stílusban közölte, hogy az összes feltüntetett nyelviskolától kell igazolás, hogy hány órát tanítottam náluk. Örülni fog a sulim :D Szinte látom magam előtt az ügyintézőt, amint számolgatja, hogy 2010-től 2015-ig hány csoportom volt, és melyiket heti hány órában tanítottam. A hölgy amúgy azt a koncepciót nem értette, hogy nem voltam alkalmazott, és nem volt állandóság a munkában olyan szempontból, hogy hány órát tanítok egy héten, mert egy-egy csoportra kaptam szerződést. Amúgy nem értem, miért nem értette, amikor ez Ausztriában is így van. Náluk pont nem, mert ők alkalmazottként foglalkoztatják a tanáraikat, de csak tudja, hogy ebből a szempontból ők a kivétel. Mindegy. Mondtam, rendben, amint hazaérek, írok e-mailt a suliknak, mire a nő, hogy inkább hívjam fel őket telefonon. Ezt sem értettem, hogy ez miért nem mindegy neki, nem ajánlott levelet akarok küldeni, ami hetekig utazgat, mire valahogy megérkezik. Plusz, ahogy Györgyi rámutatott, az e-mailnek még nyoma is van. Az meg megint nem mindegy, hogy hazatelefonálni nem túl olcsó mulatság, az e-mail meg ingyen van. Az is izgi, hogy az egyik suli, ahol tanítottam, hosszú-hosszú évekkel ezelőtt tökre megszűnt, és a volt főnököm Hollandiában él, ahová nem hinném, hogy magával vitte a suli összes papírját. Nem számítok rá, hogy majd azt mondja, persze, küldi az igazolást. Nem is vagyok benne biztos, hogy érdemes őt megkeresni.
De a legfurább az volt, amikor a hölgy firtatni kezdte, pontosan milyen keretek között vállaltam magántanítványokat otthon 7 évvel ezelőttől tavalyig, és akkor is csúnyán nézett, amikor ismét elmondtam, hogy egyik nyelviskolának sem voltam soha alkalmazottja, hanem szerződéssel, adószámos magánszemélyként dolgoztam. Közölte, az adószámos magánszemélyi működésemet engedélyező iratra is szüksége lesz. Kérdeztem, nem baj-e, hogy az magyarul van. (És lefordíttatni tökre nem szeretém egy zsák pénzért, de ezt nem tettem hozzá.) Azt mondta, nem baj, csak szeretné látni. Nem értem, mit akar vele, mit érdekli, mi köze hozzá. Ha ezek után majd a számláimat is elkéri, akkor megköszönöm a lehetőséget. Az alapján, ahogy nézett rám, simán elképzelem, hogy kapcsolatba lép az otthoni adóhatósággal, aztán megérdeklődi, mikor miből hogyan adóztam. Lehet, hogy amúgy tök jogos az érdeklődése, és csak tájékozatlan vagyok, de ez nem változtat a nagyon rossz érzésen, amit az interjú okozott bennem. Nem szeretem, ha úgy bánnak velem, mint valami bűnözővel. Boltból is jöttem már ki vásárlás nélkül, amikor a bejárattól kezdődően folyamatosan a nyakamba lihegett a biztonsági őr, és árgus szemekkel figyelte, mit teszek be a kosárba, és ezt a helyzetet valahogy hasonlónak éreztem ahhoz*.
Ráadásul szinte biztos vagyok benne, hogy hiába küldöm el neki ezt a kisebb papírköteget, végül nem fog felvenni. Úgyhogy eleve elgondolkodtató, megéri-e nekem ezzel bajlódni. Erősen szurkolok, hogy a héten még felkeresendő három iskolából valahová kelljek angoltanárnak, és megírhassam ennek a hölgynek, hogy hupsz, sorry, kaptam munkát Bécsben. Vagy Badenben.
Brr. Ez az összbenyomásom erről a mai reggelről.
*Kiegészítés: Csak most fogtam fel, hogy amikor a munkaügyi hivatalban jártam, ott is megkérdezte az egyik ügyintéző, miközben az önéletrajzomat nézegettük, hogy ha felhívná a máltai céget, megerősítenék-e, hogy ott dolgoztam. Mármint értettem a kérdést, válaszoltam is, hogy igen, de csak most esett le, hogy konkrétan megkérdezte a pasi, nem vagyok-e egy kicsit hazudós. Basszus... Ez vajon otthon is divat, vagy csak itt ilyen "kedvesek"?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése