Nényei Pál: Az irodalom visszavág - Léda tojásaitól az Aranyszamárig
Amúgy nem írok több bejegyzést, mert arra jöttem rá, hogy hiába teszem, most már az sem segít. Úgyhogy most üzemszünet következik, és innentől kezdve az idén eddig elolvasott könyvekről készült bejegyzéseket osztom meg itt. Boldogság! Vidámság! Könnyedség!
Irodalomtörténet kicsit másként. Ókori görög és római irodalom 400 oldalon. (Görög irodalom 320, római irodalom 80 oldalon – szegény rómaiak!)
Kicsit a Rettentő töri című sorozatot idézte fel bennem, amit nagyon szerettem, de az a lényeges különbség mutatkozik a kettő között, hogy a Rettentő töri főleg hülyéskedés, ez meg főleg nem az. (És hülyéskedés alatt nem azt kell érteni, hogy nem lehet belőle tanulni, hanem azt, hogy mindenből viccet csinál.)
Az a jó benne, hogy friss, fiatalos, eléri a kitűzött célt, vagyis az „unalmas” irodalomról beszél kicsit sem unalmasan. Annyira nem unalmasan, hogy listát írtam azon művekről, amelyeket a gimnáziumban inkább ugrottam, mert unalmasnak tűntek, és elég volt belőlük az, amit irodalomból tanultunk, az időmet meg inkább érdekes könyvekre szántam, de most megjött hozzájuk a kedvem. Ha hasonló hatást ér el egy mostani gimnazistánál… Remélem, hogy hasonló hatást ér el. Nagyon jó taktika, hogy nemcsak ezekről az ókori művekről beszél, hanem bőven utal mai (annyira mai, hogy 2015-ben láttam a moziban) filmekre, párhuzamot von köztük és az ókori művek közt. Ha valaki számára ettől nem lesz érdekes az irodalom, akkor szerintem neki már mindegy, sosem lesz belőle irodalomszerető ember.
Az még jobb, hogy nagyon sok újat tanultam az irodalomról, olyan művekről/korokról is, amelyekről, azt hittem, sokat tudok. Új megvilágításba helyezett bizonyos műveket, kedvem támadt újraolvasni például az Antigonét, mert bár a történet lényegére még így 14-15 év távlatából is emlékszem, azt is pontosan tudom, hogy én nem egészen úgy értelmeztem vagy éltem meg, mint az író. És most kíváncsi vagyok, vajon ez még mindig így van-e, vagy esetleg csak azért volt így, mert akkor 14-15 éves voltam, most meg nem annyi vagyok.
Az is nagyon jó, hogy nagyszerű humorérzéke van az írónak, mert így sokat tudtam nevetni olvasás közben, jóízűen, hangosan, szerencse, hogy itthon olvastam a könyvet. Csak az nem olyan jó, hogy egy idő után már kissé fárasztónak kezdtem érezni a folytonos humorizálást. De tudom én, hogy ez élőben nem lenne fárasztó. Volt nekem egy tanárom, történelmet tanított, szinte minden órája egy-egy 45 perces stand-up volt, és sosem bírtam megunni, pedig nyolc éven át ott ültem az óráin heti 2-3 alkalommal. Szóval nincs itt semmi gond, csak gondoltam, megjegyzem, így, olvasva, töményen néha kicsit sok volt.
Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Egyrészt szeretném tudni, élete végéig mindig csak ezt a sorozatot fogja-e írni az író (ha a mostani léptékkel halad, szerintem sosem ér a végére), másrészt meg nagyon várom már, mi újat mesél nekem az irodalom egyes korszakairól, alkotóiról, műveiről. Ja, igen, és nagyon szeretném már látni, kiket/miket válogat be. De legelőször is arra vagyok kíváncsi, mit szól a könyvhöz anyu, aki szintén magyartanár. Elég sokat tudok arról, melyik szerzőről/műről/korszakról mit gondol, és vicces volt, amikor helyenként eszembe jutott olvasás közben, hogy ez szerinte is így van, máshol meg az, hogy hát, most azért csóválná a fejét.
Irodalomtörténet kicsit másként. Ókori görög és római irodalom 400 oldalon. (Görög irodalom 320, római irodalom 80 oldalon – szegény rómaiak!)
Kicsit a Rettentő töri című sorozatot idézte fel bennem, amit nagyon szerettem, de az a lényeges különbség mutatkozik a kettő között, hogy a Rettentő töri főleg hülyéskedés, ez meg főleg nem az. (És hülyéskedés alatt nem azt kell érteni, hogy nem lehet belőle tanulni, hanem azt, hogy mindenből viccet csinál.)
Az a jó benne, hogy friss, fiatalos, eléri a kitűzött célt, vagyis az „unalmas” irodalomról beszél kicsit sem unalmasan. Annyira nem unalmasan, hogy listát írtam azon művekről, amelyeket a gimnáziumban inkább ugrottam, mert unalmasnak tűntek, és elég volt belőlük az, amit irodalomból tanultunk, az időmet meg inkább érdekes könyvekre szántam, de most megjött hozzájuk a kedvem. Ha hasonló hatást ér el egy mostani gimnazistánál… Remélem, hogy hasonló hatást ér el. Nagyon jó taktika, hogy nemcsak ezekről az ókori művekről beszél, hanem bőven utal mai (annyira mai, hogy 2015-ben láttam a moziban) filmekre, párhuzamot von köztük és az ókori művek közt. Ha valaki számára ettől nem lesz érdekes az irodalom, akkor szerintem neki már mindegy, sosem lesz belőle irodalomszerető ember.
Az még jobb, hogy nagyon sok újat tanultam az irodalomról, olyan művekről/korokról is, amelyekről, azt hittem, sokat tudok. Új megvilágításba helyezett bizonyos műveket, kedvem támadt újraolvasni például az Antigonét, mert bár a történet lényegére még így 14-15 év távlatából is emlékszem, azt is pontosan tudom, hogy én nem egészen úgy értelmeztem vagy éltem meg, mint az író. És most kíváncsi vagyok, vajon ez még mindig így van-e, vagy esetleg csak azért volt így, mert akkor 14-15 éves voltam, most meg nem annyi vagyok.
Az is nagyon jó, hogy nagyszerű humorérzéke van az írónak, mert így sokat tudtam nevetni olvasás közben, jóízűen, hangosan, szerencse, hogy itthon olvastam a könyvet. Csak az nem olyan jó, hogy egy idő után már kissé fárasztónak kezdtem érezni a folytonos humorizálást. De tudom én, hogy ez élőben nem lenne fárasztó. Volt nekem egy tanárom, történelmet tanított, szinte minden órája egy-egy 45 perces stand-up volt, és sosem bírtam megunni, pedig nyolc éven át ott ültem az óráin heti 2-3 alkalommal. Szóval nincs itt semmi gond, csak gondoltam, megjegyzem, így, olvasva, töményen néha kicsit sok volt.
Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Egyrészt szeretném tudni, élete végéig mindig csak ezt a sorozatot fogja-e írni az író (ha a mostani léptékkel halad, szerintem sosem ér a végére), másrészt meg nagyon várom már, mi újat mesél nekem az irodalom egyes korszakairól, alkotóiról, műveiről. Ja, igen, és nagyon szeretném már látni, kiket/miket válogat be. De legelőször is arra vagyok kíváncsi, mit szól a könyvhöz anyu, aki szintén magyartanár. Elég sokat tudok arról, melyik szerzőről/műről/korszakról mit gondol, és vicces volt, amikor helyenként eszembe jutott olvasás közben, hogy ez szerinte is így van, máshol meg az, hogy hát, most azért csóválná a fejét.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése