C.S. Lewis: The Lion, the Witch and the Wardrobe

Sokat hallottam a Narnia krónikáiról itt-ott, mindig a Gyűrűk Urával párban emlegették, mert a két író ismerte egymást, és időnként kikérték egymás véleményét a műveikről. Mire leforgatták az első részből készült filmet, már nagyon kíváncsi voltam, úgyhogy megnéztem a moziban, sőt talán még a következő kettőt is, bár igazából nem tudnám már megmondani, hogy A Hajnalvándor útját is láttam-e, vagy csak az előzetest sokszor. Az első film nagyon tetszett, ezért megkaptam a regényfolyamot Nagyitól karácsonyra, és A varázsló unokaöccsét nem sokkal később el is olvastam. Kár, hogy ennyivel Az oroszlán, a boszorkány… előtt történt, mert így csak kevés dologra emlékszem belőle, pedig tudom, hogy most hasznosak lettek volna ezek az emlékek.

Először is azon mosolyogtam, hogy ez egy gyerekkönyv, és micsoda akciófilmet forgattak belőle. Például Peter első csatája eltart vagy egy bekezdésen keresztül, és a könyv másik két leginkább feszültséggel teli jelenete sem hosszabb fél illetve két oldalnál, ehhez képest legalább az egyik monumentális, széteffektezett jelenet lett a filmben (amire ennyi év távlatából szintén csak nyomokban emlékszem már).

Tetszettek a szereplők, főleg a hódokat és a faunt szerettem. Tetszett a fehér szarvas motívuma is, és érdekes szemlélet, hogy az embernek olyan vágyai is lehetnek, amikről nem is tud, amíg nem teljesülnek. A bibliai párhuzam nekem helyenként kicsit fura és döcögős volt, és érdekes módon nem tudtam annyira nagyon megkedvelni Aslant, mint például a hódokat. A boszorkány nagyon jó karakter, olyan igazán nagyon gonosz, és az elvarázsolt lokumon nevettem :) A Mikulást iszonyú nehéz volt beleképzelni a történetbe, valahogy nagyon kilógott nekem belőle, de nagyon jól ráérzett az író a gyerekek legrosszabb rémálmára azzal, hogy örök tél karácsony nélkül :D Gyerekek milliói hördülnek fel a gondolatra :D A legjobb motívum még mindig a ruhásszekrény és a lámpaoszlop, nem tudok betelni velük.

Ez meg az egyik kedvenc illusztrációm a könyvből. A faun visszakíséri Lucyt a lámpaoszlophoz.

A fura és döcögős párhuzamot ki is fejtem. Lucy a szekrényen át bejut Narniába, majd amikor kijut, elmeséli az élményeit a testvéreinek, akik nyilván kiröhögik, de mivel ő annyira nagyon mondja, hogy tényleg megtörténtek ezek a dolgok, együtt megnézik a szekrényt. És a szekrény nem átjáró, mert amikor belemásznak, nem Narniát érik el, hanem a szekrény hátulját. Mivel a kislány ettől teljesen magába zuhan, a két legidősebb testvér konzultál a bácsival, akinél nyaralnak. A bácsi megkérdezi, honnan tudják, hogy az átjáró nem létezik. Válasz: megnézték, és nem volt ott. A bácsi kérdése: biztos, hogy ami létezik, annak mindig ott kell lenni? Ez szerintem egyértelműen abban a vitában érv, hogy létezik-e Isten, és mellette szóló érv. Nekem nagyon fura, ha egy vagy létező, vagy nem létező személy mellett egy egyértelműen nem létező, fiktív dologgal érvel valaki (plusz döccenés, hogy ezt a fiktív dolgot egyenesen az illető találta ki). Ezzel szemben viszont Aslan hőstette tetszett, mármint a mély mágia és a még mélyebb mágia motívuma. (Ha ezeket nem így hívják a fordításban, akkor bocsánat.)

Izgalmas volt, minden este vártam, hogy végre olvashassam tovább. Valamikor majd sorra kerül a többi regény is, de nem hinném, hogy most azonnal, mert túl sok mást kellene olvasni. Majd biztos évek múlva, amikor erre a részre is már csak nyomokban emlékszem :/