A napom

A tegnapi 5 óra után mára 9 órát aludtam, és elsőre úgy tűnt, ezzel segítettem is magamon. Délelőtt ingatlanos szerződéseket olvasgattam németül meg angolul, aztán elmentem a Stephansdomhoz interjúra. Németül és angolul is kellett beszélni, és a végén azt mondta a nő, továbbküldi az anyagomat a céghez, ahová fordítót keresnek, de nekik tapasztalt ember kell, szóval nem biztos, hogy engem fognak választani. Hát, majd kiderül. Én örülnék. Fordítás lenne, amit szeretek, ugyanakkor új kihívás, ami izgalmas lenne. Délután ledőltem 3/4 órára, aztán 1 és 3/4 lett belőle. Biztos az esős idő teszi. Aztán estére kaptam egy e-mailt, hogy menjek interjúzni hétfőn 3-ra. Szépséghiba: hétfőn 3-kor épp az első munkanapomat fogom tölteni a szerencsejátékos cég pénztárában. Nem kicsit csikorgott a fogam, mert ezt a második munkát nagyon-nagyon szeretném. Jó, itt is hirdetéseket kéne böngészni, mint Máltán, és azt Máltán nem szerettem, de óriási különbség, hogy itt nem heti 40 órában, csak 20-ban kéne ezt csinálni, ráadásul majdnem ugyanannyi pénzért, mint amit Máltán 40 órára kaptam. Nagyon szeretném, mert kint arra jutottam, hogy ha nem napi 8 órát kellene ott lennem, csak feleannyit, akkor nem fordulnék be, és nem filozofálnék azon, mennyire értelmetlen, amit csinálok, mert 4 órában még élvezni is tudnám. Ez a cég meg külön írta az e-mailben, hogy nagyon örülnek neki, hogy már végeztem ilyen munkát. Végül is utánanéztem, mit kell ilyenkor csinálni, és írtam gyorsan egy e-mailt, hogy nagyon köszönöm az időpontot, és mindenképpen szeretnék menni, de a hétfő nem lesz jó. Alternatív időpontként ajánlottam a holnapot, amikor nyilván egész nap semmi dolgom. Remélem, elfogadják, bár nem jó hír, hogy már nem válaszoltak, feltehetőleg lejárt a munkaidő, aztán elmentek haza. De azért bizakodó vagyok, hátha találnak számomra holnap egy fél órácskát, ahová be tudnak szuszakolni. Tuti őket választanám, ha ők is engem.

Később bementem a Karlsplatzra, mert a Bécsi fekete blog tegnap írta, hogy ma, a hónap második csütörtökén az ottani közösségi kertben vásár lesz, idén az utolsó, és lehet venni mindenféle zöldséget, amit ők termesztenek. Na, hát vásár az nem volt, egy lélek sem volt a kertnek még csak a környékén sem, ami azért fura, mert a bejáraton is hirdetik, hogy ma 4-től 9-ig buli van, én meg fél 7-kor jártam ott. Azért körbejártam a kertet, fényképeztem is párat. Jó mókának tűnik, biztos élvezném ezt is, ha lenne elég motivációm, hogy becsatlakozzak.

Aztán kitöröltem mintegy 700 levelet az egyik postafiókomból, mert a rendszer már hónapok óta sikít, hogy meghaladtam a maximum tárolható 9500 levelet, és nem fogom megkapni, amit küldenek nekem, úgyhogy cselekedjek, de hirtelen. Na, hát erre most került energia. A legvégén kezdtem, az első leveleknél, amiket még 2004-ben kaptam. Az a durva, hogy egy csomó e-mailre konkrétan emlékszem. Jót nosztalgiáztam, időnként meglepődtem, hogy jé, ez is 6-7-8 éve volt, pedig nekem úgy tűnt, mintha nemrég történt volna. A másik, amit érdekes volt látni, hogy milyen véresen komolyan vettünk egy-egy kiselőadást vagy beadandót az egyetemen, és most már mennyire érdektelennek tűnik a nagy részük.

Most meg hazajött Nevena anyukája hulla fáradtan, mert vásárolgatni volt délután óta, és képzeljétek, meghívott magához Belgrádba :O Azt mondta, tavasszal menjek, mert akkor igazán szép a város, amikor minden virágzik, és nagyon szívesen elszállásolna. Kész, végem. És persze megyek. Még tegnap beszélgettünk anyuékkal, vajon miért kaphattam a virágot, és arra jutottunk, hogy talán részben azért, mert hoztam szuvenírt Nevenának az Oktoberfestről, de anyu szerint nagyobb részben azért, mert meghívtam Nevenát Budapestre (egyszer élt már ott pár hónapot, imádja, visszavágyik), és mondtam, hogy nyugodtan lakhat nálam, ott a kanapém. Akárhogy is, nagyon jólesik az anyukája kedvessége.