Megérkeztem

Tegnap búcsúzásképpen elmentem Krisz órájára, mert ő pont 8-án jött vissza a 2 hét szabadságból, így csak tegnap tudtam vele meg a csoporttal találkozni. Akkora adag boldogsághormont adott a step aerobic meg a sima aerobic, hogy alig bírtam hazavinni. Meg izomlázat is adott, még hasizomlázat is, ami külön öröm. (Hasizomlázam irtó ritkán van sajnos.)

Reggel kicígöltem magam meg a hatalmas batyuimat Kelenföldre tömegközlekedéssel, és tök büszke voltam magamra, mert tök simán ment. (Egy óriási bőröndöm volt, kb. 25 kg, egy szép, nagy hátizsák kitömve, benne többek között a laptop, a hatalmas oldaltáskám, a barcelonás, amit anyuéktól kaptam szuvenírként, valamint egy szatyor, benne a farmerdzsekim, a sálam, a vizem meg a tegnap főzött chilis babom.) A hátam mondjuk a beszakadás szélén áll, de azon egy nagy alvás sokat fog javítani.Vicces módon már a villamosmegállóban összefutottam azzal a (magyar) kollégámmal, akivel Máltán együtt dolgoztunk, és aki utánam két héttel jött haza. Ígérte, hogy majd válaszol az üzenetemre Facebookon. (Írt nekem, válaszoltam, válaszolt, válaszoltam, és most ő jön.)

Kelenföldön kicsit kezdtem már izgulni, hogy mégis van valami a Keletiben, azért nem jön a vonat (kiírva sem volt, csak a menetrendből tudtam, melyik vágányra kell jönnie, és már vagy öt perccel elmúlt a várható érkezés ideje), de aztán bemondták. Azért mentem amúgy Kelenföldre, mert helyjegyem úgyis volt, és úgy voltam vele, nem akarok a rengeteg batyummal kimenni a Keletibe, amikor ilyen bizonytalan a helyzet, és kb. naponta-kétnaponta változik, melyik vonatok közlekednek, és ki szállhat fel rájuk. Éreztem, hogy ha kimegyek a Keletibe, és ott közlik, hogy át kell menni Kelenföldre, azt nem fogom vidáman venni.

Egészen Győrig viszonylag jól haladtunk, aztán Győrben nagyon sokat álltunk, mert felszállt egy csapat menekült. Rengetegen voltak, és mivel mást tenni nem tudtak, megálltak az ülések közötti folyosón, így aztán ők sem tudtak lépni egymástól, meg a többi utasnak sem volt esélye sem pl. vécére menni. Amennyire láttam, mindenkinél volt vonatjegy, és bár nagyon sok volt a férfi, volt azért elég sok nő meg gyerek is.

Egyikük, egy fiatal srác leült mellém, és amikor elhagytuk Győrt, reménykedve kérdezte, hogy már Ausztriában vagyunk-e. Mondtam, nem, addig még kétszer megállunk. Nem örült, azt mondta, alig várja, hogy elhagyja Magyarországot. Kérdezte, honnan jövök, mondtam, magyar vagyok, ezen teljesen ledöbbent. Megkérdezte, Magyarország Európa-e (gondolom, az EU-ra gondolhatott), és mikor mondtam, hogy igen, köpni-nyelni nem tudott, azt mondta, ezt nem gondolta volna. Ő egy szír mérnök, 26 éves, két éve jött el Szíriából a nyolctagú családdal (szüleivel, nővéreivel, nagybátyjával, az ő feleségével és gyerekével), egy évet élt és dolgozott Törökországban, de már nem lehet ott meglenni, mert bár gyönyörű helyen voltak, egyre több az ember, ezért ő nekivágott Németországnak.

Nyolc napot volt menekülttáborban, és nagyon megrázta őt az élmény, teljesen ki volt akadva a rendőrökre. Többek között azért, mert egy csomó embert békén hagytak, de néhányat táborba vittek, és nem értette, hogy mi alapján. Mutatta a karszalagját, amire rá van írva a neve meg valami szám. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy a magyar rendőrök nem azért vittek egyeseket táborba, míg másokat nem, hogy kicsesszenek velük, alapvetően nem gonoszak, és nem gyűlölik a menekülteket, csak egyszerűen ez egy európai törvény, hogy a menekülteket menekülttáborba kell vinni, és ott regisztrálni kell őket. Ettől kicsit megenyhült, ezt nem tudta. (Ebből is látszik, hogy hasznos lenne tájékoztatni őket arról, hogy mi történik velük.)

Mondta, hogy őt kiengedték a menekülttáborból, és hát nekivág Németországnak, bár szerinte vissza fogják küldeni, mert neki magyar ujjlenyomatos papírja van, de hátha el lehet ezt kerülni valahogy. Kérdeztem, jól értem-e, hogy adott ujjlenyomatot. Mondta, igen, de nem Németországban, ezért ide vissza fogják küldeni, pedig ő nem itt akar élni. (Szóval hogy jó lenne tájékoztatni őket arról, hogy mi történik velük.) Elmagyaráztam neki, az, hogy itt adott ujjlenyomatot, nem jelenti, hogy itt kell letelepednie, csak annyi, hogy Németországban el fogják bírálni a menedékkérelmét, és ha nem menekült, hiszen ő is tudja, hogy vannak köztük jó néhányan, akik nem azok, akkor vissza kell jönnie Magyarországra, és itt utasítják ki az EU-ból. Aztán kiderült, hogy neki még útlevele is van, szóval nem hiszem, hogy pont neki lenne majd gondja, hacsak be nem vezetnek valami kvótát, hogy összesen hány szír maradhat Németországban.

Hegyeshalom előtt mondtam neki, mikor kérdezte, ez már Ausztria-e, hogy nem, ez a magyar határ. Lesápadt, kérdezte, hogy őt akkor most le fogják-e szállítani. Mondtam, fogalmam sincs, ez ott fog kiderülni. Megállt a vonat, a srác nagyon megijedt, amikor meglátta a peronon a rendőröket, aztán meg felszálltak a rendőrök, és kezdtek magyarul kiabálni, hogy aki szír, szálljon le. Volt a közelünkben egy magyar nő, aki hallotta, mit mondanak még magyarul (én nem hallottam), és azt mondták, hogy kapnak vonatot a menekültek, amin csak ők utaznak, hogy le tudjon ülni mindenki. Erre nem mozdult senki. Erre leterelték őket, és közben kiabálták, hogy "no problem, train". (Ezen a ponton egyesek a földön ültek, mások feküdtek, és azt figyeltem, mennyire elgyötört mindenki, és milyen a tekintetük. Az látszott mindegyikében, hogy megélt ezt-azt az elmúlt időszakban.) Végül is a srácot nem szállították le mellőlem, gondolom, úgy voltak vele, hogy ha már mindenkinek jut ülőhely, akkor már rendben vagyunk.

Még Bécsig beszélgettünk időnként, bár elég sokszor a gondolataiba merült. Mondta, igazságtalan, hogy most belőlük csinálnak bűnbakot, erre mondtam neki, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy iszonyú sokan jönnek, mi az EU egyik határállama vagyunk, tehát nekünk kell lassítani a beáramlást, és az a baj, hogy Európa nem fog elbírni ekkora tömeget. Erre bólogatott, azt mondta, jó, ez így érthető. Abba nem mentem bele, mennyire értek egyet az intézés módjával. (Meg hogy mennyire sokkoltak azok a videók tegnap, amelyeken egy nagyon humánus és főleg intelligens médiamunkás megrúgott egy kislányt, majd felrúgott egy férfit, aki a kisgyerekével a kezében rohant. Remélem, leültetik ezért.) Azt is elmondta, ők, a szírek az arab világban az elit (néhány más országgal együtt), és itt mégis úgy bánnak velük, mint a senkikkel. Erre csak azt mondtam, megértem, hogy nem esik jól, azt nem, hogy erre a továbbiakban is számíthat. Amikor elköszöntünk, azt mondta, nagyon örül, hogy megismert, és sokat javítottam a Magyarországról alkotott véleményén, nagyon szép napot és szép életet kívánt, én meg neki sok sikert, és kértem, hogy ne utálja Magyarországot meg a magyarokat.

Leszálltam, lementem az aluljárószintre, majd feltűnt, hogy nincs meg a szatyrom. Na, rohantam vissza, még ott volt a vonat, bár már integetett a kalauz, hogy mennek tovább, de kiabáltam, hogy fent maradt egy poggyászom, úgyhogy felengedtek. A bőröndömet megfogta egy sárga mellényes pasi, úgy könnyebb is volt szaladni. A szatyor ott volt a csomagtartón, ahol hagytam, nyilván. Lekaptam, rohantam vissza, erre bezárta az ajtót a kalauz. Mondtam, hadd szálljak le gyorsan, már itt is vagyok (fél perc nem volt az egész). Azt mondta, nem, majd a következőnél. Ne, a peronon van a bőröndöm! Itt van melletted. És tényleg. Fel sem tűnt. Szóval felrakták a bőröndöt is a vonatra, én meg a főpályaudvar helyett Meidlingban szálltam le. A wifi nem akart működni a vonaton, hogy útvonalat tervezzek a lakásig, de úgy voltam vele, hogy ha a meidlingi pályaudvaron van metró, akkor onnan már megoldom. Van, történetesen az U6, arról meg pár megálló után át lehet szállni a 6-os villamosra, ami meg kb. a házig hoz. Nevena eredetileg kijött volna elém a főpályaudvarra, de írtam neki még Hegyeshalomnál, hogy nagyon sokat fogunk késni, ne jöjjön ki, majd megoldom az utazást. (Végül fél órát késtünk.)

Kilátás a szobámból

Ez meg a szobám

Megérkeztem, beszélgettem kicsit Nevenával, aztán kipakoltam az összes cókmókomat, szépen belaktam a szobát. Nagyon szerettem volna felsöpörni és felmosni, meg letörölni a port, de addig nem akartam, amíg Nevena itthon van, nehogy kellemetlen helyzet legyen ebből. Mert nem tudom, ő azt gondolta-e, hogy tisztán adta át a szobát, mindenesetre nem volt tiszta. Amikor elment suliba, már 5 óra volt, úgyhogy megtekintettem gyorsan a közeli Billát, vettem kaját*, azt hazahoztam, majd kimentem a Praterbe, és felültem az óriáskerékre. Még otthon találtam ki, hogy ezzel nyitom meg a bécsi tartózkodást, aztán majdnem lebeszéltem magam, mert 9,5 euró, de hát egyszer élünk. Hú, nagyon jó volt! Már az elején a kiállítás is, aztán maga a kocsi, és hát a kilátás... Csodaszép. Nem most voltam utoljára, úgy érzem. A végén a szuvenírbolt is nagyon tetszett, tök igényes meg érdekes.

8 után értem haza, kitakarítottam a szobát, most meg meleg, mézes teát iszogatok, ugyanis úgy érzem, megfáztam. Röhej, de tegnap nem nagyon kerestem a sapkámat, gondoltam, két hét múlva megyek haza, addig csak nem fog fázni a fejem/fülem. De, mindjárt az első nap :D Itt már javában tart az ősz, ma tök hideg volt, én legalábbis fáztam. Szóval majd vennem kell egy sapkát, lehetőleg minél előbb.

Jó hosszú és jó izgalmas volt az első napom Bécsben. Az első benyomás alapján szeretni fogok itt élni.

*Közben úgy határoztam, hogy egyes dolgokat, pl. húst és teát otthonról fogok hozni, mert ezek itt nagyon drágák.

Van láncos körhintájuk ❤ Gyerekkori kedvenc

Kiállítás a Praterről az óriáskerék régi kocsiiban, amelyeket a II. világháborús tűz után kivontak a forgalomból

Az első naplementémet az óriáskerékről láttam - ez azért stílusos

Nem tötymörgök, csak figyelek és tanulok. Gyerekpóló a Praterben :D

Hógömbök. Ti tudtátok, hogy a hógömb osztrák találmány? Én nem.

Terülj, terülj asztalkám! - Ezt vettem reggelizőtálcának, mert megtetszett. Amúgy nem használok reggelizőtálcát, de most majd fogok.