Kicsit nehéz
Hullámvasút van bennem. Sokszor eszembe jut, hogy ez milyen rossz, hogy elmúltam már 28 éves is, és még mindig ott tartok, hogy sehol, kilátásban sincs, hogy majd valamikor lesz saját családom, pedig már mióta szeretnék, közben a volt osztály- és csoporttársak férjhez mennek / megnősülnek, első, második, sokadik gyereküket várják és / vagy nevelik.
Amikor ez így elhatalmasodik rajtam, két dologgal próbálom megnyugtatni magam, hogy ne süllyedjek nagyon mélyre.
- Az lenne logikus, hogy akkor találjam meg azt, akivel mindketten el tudjuk képzelni a közös saját családot, amikor befejeztem a vándorló életmódot (meg mondjuk ő is), és úgy élek valahol, hogy leengedek, mármint olyan értelemben, hogy közben semmilyen szinten nincs a gondolataimban, hogyan kezdem majd el a következő helyen az életemet, mert nincs következő hely, mert jó helyen vagyok, pont. Ez reményeim szerint Bécsben lesz. Tehát a logika (na jó, a megérzés is) azt vetíti előre, hogy Bécsben lesz jó nekem. Nem biztos, hogy mindjárt, azonnal, elsőre - ezt is igyekszem mondogatni magamnak sokat, biztos, ami tuti.
- Milyen király már, hogy 28 éves koromra lefordítottam 11 könyvet, sőt a 12. nyersfordítása is megvan, és bár ezek közül egynél megszívtuk a jogokkal, a többiből 6 már megjelent, és várhatóan előbb-utóbb a többi is meg fog jelenni.
- Ezen kívül jó angoltanár vagyok, ami abból látszik, hogy 1. a vezetőtanárom az óralátogatás után csak jót mondott, és én hoztam fel, hogy szerintem min kellene javítani (mert javítani mindig van min), 2. a csoportom őszintén elszomorodott, amikor megmondtam, hogy új tanárt kapnak, az utolsó órán virággal, csokival meg csodaszép és jópofa képeslappal búcsúztak tőlem, és többek szájából elhangzott, hogy nekik még sosem volt ilyen jó (szerintük bővebben: türelmes és kedves) angoltanáruk, mindezt úgy, hogy összesen nyolc alkalommal találkoztunk, nyolc órát tartottam nekik.
- Ezen kívül a munkahelyen, ahová megyek, nem volt interjú, csak megkérdezték, akarok-e ott dolgozni, mondtam, igen, mondták, jó, két hét múlva találkozunk az első munkanapon, és ezt azért, mert a másik részlegről azt az infót kapták, hogy jó munkaerő voltam, és szerettek.
Aztán persze lehet, hogy a volt osztály- és csoporttársak ennél sokkal többet, szebbet és jobbat értek el már 25 éves korukra is, mielőtt megszületett volna az első gyerekük, de szerencsére erről sosem fogok értesülni, így nem fog teljesen porba tipródni a hangulatom újfent.
- Amúgy Máltán vagyok, helló, ami egy gyönyörű hely, csodálatos a történelme, a kultúrája, öt perc sétára lakom a kedvenc tengerparti szakaszomtól, lehetőségem nyílik akár minden nap úszni a tengerben, megnézni azokat a dolgokat, amik első körben kimaradtak, és sajnáltam, hogy nem láttam őket, vannak itt barátaim, akik örülnek neki, hogy visszajöttem, és pár nap múlva kezdem a munkát egy olyan helyen, ahol ugyan még nem dolgoztam, de egy csomó kollégát ismerek, mert eddig is egy épületben voltunk, összefutottunk, köszöntünk, némelyikükkel még beszélgettünk is. Amúgy is, bár volt más, amit jobban szerettem volna csinálni, nem lehet véletlen, hogy itt kötöttem ki. Legutóbb az volt a célja, hogy meggyőzzön arról, jó leszek Bécsbe is, mert nem veszett el a sok munkával összerakott német nyelvtudásom, csak kicsit berozsdásodott, most meg az lehet a funkciója, hogy néhány hónapos intenzív nyelvtanfolyam után, tökre felturbózva érkezzek meg Bécsbe*. Vagyis jó nekem, szám nem sír, élvezem, hogy ilyen tök király nyaram van.
Na, hát kicsit nehéz nekem magammal meg a helyzetemmel, de azért nem olyan vészes, és különben is, részben a saját döntéseim vezettek ide. Jobban és gyorsabban kell döntéseket hozni.
*Múltkor német ügyfélszolgálaton voltam, most német moderátor leszek, csupa-csupa német, osztrák és svájci kollégával. Na jó, lesznek magyarok is, egyről biztosan tudok, de a lényeg, hogy munkaidőben kb. végig németül fogok élni.
Amikor ez így elhatalmasodik rajtam, két dologgal próbálom megnyugtatni magam, hogy ne süllyedjek nagyon mélyre.
- Az lenne logikus, hogy akkor találjam meg azt, akivel mindketten el tudjuk képzelni a közös saját családot, amikor befejeztem a vándorló életmódot (meg mondjuk ő is), és úgy élek valahol, hogy leengedek, mármint olyan értelemben, hogy közben semmilyen szinten nincs a gondolataimban, hogyan kezdem majd el a következő helyen az életemet, mert nincs következő hely, mert jó helyen vagyok, pont. Ez reményeim szerint Bécsben lesz. Tehát a logika (na jó, a megérzés is) azt vetíti előre, hogy Bécsben lesz jó nekem. Nem biztos, hogy mindjárt, azonnal, elsőre - ezt is igyekszem mondogatni magamnak sokat, biztos, ami tuti.
- Milyen király már, hogy 28 éves koromra lefordítottam 11 könyvet, sőt a 12. nyersfordítása is megvan, és bár ezek közül egynél megszívtuk a jogokkal, a többiből 6 már megjelent, és várhatóan előbb-utóbb a többi is meg fog jelenni.
- Ezen kívül jó angoltanár vagyok, ami abból látszik, hogy 1. a vezetőtanárom az óralátogatás után csak jót mondott, és én hoztam fel, hogy szerintem min kellene javítani (mert javítani mindig van min), 2. a csoportom őszintén elszomorodott, amikor megmondtam, hogy új tanárt kapnak, az utolsó órán virággal, csokival meg csodaszép és jópofa képeslappal búcsúztak tőlem, és többek szájából elhangzott, hogy nekik még sosem volt ilyen jó (szerintük bővebben: türelmes és kedves) angoltanáruk, mindezt úgy, hogy összesen nyolc alkalommal találkoztunk, nyolc órát tartottam nekik.
- Ezen kívül a munkahelyen, ahová megyek, nem volt interjú, csak megkérdezték, akarok-e ott dolgozni, mondtam, igen, mondták, jó, két hét múlva találkozunk az első munkanapon, és ezt azért, mert a másik részlegről azt az infót kapták, hogy jó munkaerő voltam, és szerettek.
Aztán persze lehet, hogy a volt osztály- és csoporttársak ennél sokkal többet, szebbet és jobbat értek el már 25 éves korukra is, mielőtt megszületett volna az első gyerekük, de szerencsére erről sosem fogok értesülni, így nem fog teljesen porba tipródni a hangulatom újfent.
- Amúgy Máltán vagyok, helló, ami egy gyönyörű hely, csodálatos a történelme, a kultúrája, öt perc sétára lakom a kedvenc tengerparti szakaszomtól, lehetőségem nyílik akár minden nap úszni a tengerben, megnézni azokat a dolgokat, amik első körben kimaradtak, és sajnáltam, hogy nem láttam őket, vannak itt barátaim, akik örülnek neki, hogy visszajöttem, és pár nap múlva kezdem a munkát egy olyan helyen, ahol ugyan még nem dolgoztam, de egy csomó kollégát ismerek, mert eddig is egy épületben voltunk, összefutottunk, köszöntünk, némelyikükkel még beszélgettünk is. Amúgy is, bár volt más, amit jobban szerettem volna csinálni, nem lehet véletlen, hogy itt kötöttem ki. Legutóbb az volt a célja, hogy meggyőzzön arról, jó leszek Bécsbe is, mert nem veszett el a sok munkával összerakott német nyelvtudásom, csak kicsit berozsdásodott, most meg az lehet a funkciója, hogy néhány hónapos intenzív nyelvtanfolyam után, tökre felturbózva érkezzek meg Bécsbe*. Vagyis jó nekem, szám nem sír, élvezem, hogy ilyen tök király nyaram van.
Na, hát kicsit nehéz nekem magammal meg a helyzetemmel, de azért nem olyan vészes, és különben is, részben a saját döntéseim vezettek ide. Jobban és gyorsabban kell döntéseket hozni.
*Múltkor német ügyfélszolgálaton voltam, most német moderátor leszek, csupa-csupa német, osztrák és svájci kollégával. Na jó, lesznek magyarok is, egyről biztosan tudok, de a lényeg, hogy munkaidőben kb. végig németül fogok élni.
Szerintem ezen ne agyalj, én 33 leszek mindjárt, és semmim sincs, majdnem szó szerint. És még angolul se tudok, németül meg csak valamennyit, de munkákra még csak jelentkezni se merek.
VálaszTörlésA családban szinte potyognak a gyerekek, az általános és gimnáziumi osztálytársaim között is. Ez ilyen. Neked legalább van valami másod, nekik lehet csak a termékenységük(szándékosan használom ezt a szót).
Meg egy kisgyerek nem egy eredmény, nem egy dolog a listán, amit ki lehet pipálni. Az emberek úgy kezelik mintha egy menő autó lenne, egy státuszszimbólum, aminek lennie kell, különben nem vagy elég cool.
Értetlenül szemlélem ezt. Te nem vagy ilyen az írásaid alapján, ne hagyd magad képektől elkeseríteni a facebookon. :) Lehet az egész csak egy jól sikerült fénykép, nem tudni mi van mögötte.
Köszönöm a vigasztalást, nagyon aranyos vagy :)
TörlésNem tudom, mitől lett ez, de kb. 23 éves koromban felkattant egy kapcsoló a fejemben, és azóta azt érzem, hogy én nagyon szeretnék családot, és időnként teljesen letaglóz, hogy még mindig nincs. De azért reménykedem benne, hogy majd lesz, még ha későn is. Meg aztán többen túlélték már azt is, hogy nem lett, csak az szerintem rettentően szomorú dolog, ezért arra inkább igyekszem nem gondolni, hogy esetleg én is így járhatok. Azt is tudom, hogy a Facebook torzít, és nem mindenkinek annyira jó, mint azt az oldaluk alapján gondolnánk (én is itt vagyok példának), de azért még alkalmas rá, hogy lenyomja az embert. Biztos csak nem kell hagyni magam, de ezen még dolgozni kell.
És szerintem merj jelentkezni munkákra :) Szinte tuti, hogy kiderülne, sokkal jobban megy a német, mint gondolod. Végül is olvasol, filmeket nézel, nem mellesleg a pároddal is németül beszélsz... Olyan nagy baj nem lehet :) És hatalmas önbizalomlöket lenne, ha sikerülne.
Igen, ha nagyon benned van, hogy családot szeretnél, akkor úgy elég nehéz. Nekem ebben is önbizalomhiányom van, én még ott tartok, h egy gyereknek nem lenne jó, ha én lennék az anyja stb.
VálaszTörlésA munka meg... mindenkinek jól megvan rólam a véleménye emiatt, még jó, hogy soha nem vagyok otthon. Én szeretnék dolgozni, de az ahhoz vezető út rettegéssel tölt el. Nem tudtam magam soha eladni pl. munka, társkereső, vizsga. És nem hiszem el, hogy bárki is felvenne engem bármilyen munkára. Látod, ennyi idősen, ilyen hülye gondolkodással itt tartok...
Azt is észrevettem, ha kimegyek a lakásból, és valakivel beszélek, idegennel, az nekem már nagy nyomás, egyből elkezdek össze-vissza hibázni, és csak nagyon gyatra kis primitív mondatokat gyártok, pedig már 3 éve járkálok ide, sőt az utóbbi 1 évben nagyon el sem mentem innen.. Meg ötletem sincs, hova merjek egyáltalán, meg angolul se nagyon tudok, ááá mindig csak a rossz dolgok jutnak eszembe, bár más valószínűleg csak kifogásnak nevezné..
Azt nem is tudom, hol olvastam, de gratulálok az új munkádhoz. :) Az ötlet, hogy Bécsben akarsz élni, honnan jött? Nem olvastam el valamit? :D (Az osztrák nyelvet én személy szerint borzasztónak találom..)
Szerintem a gyerekek többségének jó, hogy pont az az anyja, aki. A bántalmazott gyerekek kivételt képeznek, természetesen. De biztos majd idővel kialakul benned ez az önbizalom, ahogy a munkában is. Nem mindig várják el, hogy anyanyelvi szinten kend-vágd a németet, szerintem még talán Németországban sem. De ez meg munkafüggő.
TörlésKöszönöm :) Holnap kezdek. Bécs úgy jött, hogy Málta nekem túl messze van Pesttől, nem tudok hazajárkálni, valamint pár hónap után már túl csendesnek is éreztem. Bécs meg nagyváros, nagyon hasonlít Budapestre, és még tök közel is van. Az osztrák dialektus nekem kicsit ijesztő, de eddig ahányszor Bécsben voltam, mindig hochdeutschul kommunikáltak velem, úgyhogy bizakodó vagyok :)