A Nagy Ostrom

Tegnap 7-kor keltem, hogy 9-re tuti odaérjek Vallettába a városnéző túra kezdetére. Kivételesen rendesen jött a busz, úgyhogy már félkor ott voltam. Elég sokan összejöttünk, és mivel két idegenvezető volt beosztva erre a programra, kétfelé vették a csoportot, angolosra meg máltaisra. A mi srácunk keményen küzdött az angollal, ami a túra felénél már rendesen idegesítő kezdett lenni, cserébe viszont rengeteget tud az országáról és a Nagy Ostromról, nem is tudtam mindent befogadni, annyi információ hangzott el. A küzdelem az angollal azt jelenti, hogy sok és csúnya nyelvtani hibái voltak, nagyon sok szót rosszul képzett, pl. az influence-ből nem tudott melléknevet csinálni, ahogy a confuse-ból sem tudott főnevet, és ez csak kettő, amire azért emlékszem, mert megdöbbentett (aki tud angolul, az tudja, hogy ezek azért nem olyan nehezek). A legutóbbi fordításomban volt egy szereplő, akivel a többieknek az volt az egyik legnagyobb baja, hogy rosszul használta a "literally" (szó szerint) kifejezést. Én akkor még csak mosolyogtam ezen, nem értettem, miért viszketnek tőle ennyire. Na, most megtudtam. A négy óra alatt legalább nyolcszor elhangzott a "literally small" kifejezés, ami "szó szerint kicsi", aminek konkrétan semmi értelme. Profizmus alatt meg azt értem, hogy egyértelműen nem arról volt szó, hogy a srác betanult egy szöveget, amit felmondott, hanem ő ennek a témának a kutatója (ezt ő mondta), ezért bármit kérdeztek tőle, mindenre tudott válaszolni, ami azért nagyon menő.

A kiváltságok túrája volt ez. Először is bemehettünk a St. Elmo erődbe, ami amúgy felújítás miatt zárva tart. Még idén megnyitják majd, ott lesz a háborús múzeum, illetve eddig is ott volt, csak most kibővítik. Szóval bejártuk az erődöt, és közben az idegenvezető srác töviről hegyire elmesélte a Nagy Ostromot, amikor a török megostromolta a Nagy Kikötőben található két erődöt. Ez 1565. május 18. és szeptember 8. között történt, ez utóbbi nap ma nemzeti ünnep. A Malta Experience-ben már meghallgattam, hogy az egész keresztény világ hálás volt Máltának, amiért visszaverték a törököt, itt meg kiderült, hogy a török pár nap alatt vihette volna az egész szigetet, csak csúnya stratégiai hibával nyitottak, és ebbe végül belebuktak. Ugyanis májusban mindjárt a St. Elmo ostromával kezdtek (ezt az erődöt külön az ő tiszteletükre építették 1552-ben, mert már akkor lehetett tudni, hogy előbb-utóbb lerohanják Szent János lovagjainak szigetét), és közben az öböl túloldalán lévő St. Angelo erődöt meg bevehetetlenre fejlesztették a lovagok. A srác azt is mondta, hogy még akár Mdinával vagy Gozóval is érdemes lett volna kezdeni, mert akkor megszűnik a kapcsolat Málta és Európa többi része között, és sosem érnek ide a szicíliai katonák, mert meg sem tudják, hogy szükség lenne rájuk. Az volt a baki oka, hogy Nagy Szulejmánnak két hadvezére is ezen az ügyön dolgozott, és nem értettek egyet, aztán nyert az erőszakosabb. Szulejmánnak jó sűrű évei voltak ekkoriban, következő évben már nálunk volt jelenése Egy darabig meg akartam kérdezni a srácot, tudja-e, hogy Szulejmán nálunk halt meg 1566-ban, de végül úgy döntöttem, az okoskodók nem szimpatikusak, és egyébként sem volt alkalmam beszélgetni vele.

Az eredeti erődből viszonylag kevés maradt, de azért még megvan a torony (cavalier a neve, de azt csak gavallér/lovag jelentésben ismerem, és a szótárak is ezt mondják, szóval passz, hogy valójában micsoda), az a kapu, amin át az ellátmány érkezett, valamint a toronyból a tulajdonképpeni erődbe vezető főkapu. A többi rész a XVII.-XIX. században épült.

Az ostrom során egyszer sikerült a St. Angelo erődből eltalálni a St. Elmót a török tábor helyett, aminek köszönhetően meghalt több lovag és katona. Amikor júniusban a törökök végül elfoglalták az erődöt, mindenkit leöltek, akit ott találtak, a lefejezett holttesteket keresztre feszítették, majd vízre tették, így a megcsonkított halottak, akikből nem volt kevés, átlebegtek a St. Angelo erődhöz. Erre Jean Parisot de Valette nagymester, akiről később Vallettát elnevezték, és aki a St. Angelo parancsnoka is volt egyben, megölette a török hadifoglyokat, és a fejüket átlőtte ágyúból a St. Elmóba a törököknek. Kemény dolgok ezek.

Az erődből átsétáltunk a Nagymesterek Palotájához, ami 1570-ben épült, és ma itt ülésezik a Parlament. Ez Vallettának kb. a közepén található. Vallettáról azt kell tudni, hogy a többi városhoz hasonlóan nagyon kicsi: a főkaputól az erődig, ami a túlsó vége, kb. negyed óra alatt át lehet sétálni. Keresztben még nem mentem végig rajta, de gyanítom, hogy úgy sem lehet lényegesen hosszabb az út. Szóval a nagymesterek palotája. Hát, halljátok, itt én is lennék nagymester. A Palota elképesztően szép a külsejétől kezdve a kerten át a termekig! A legcsodálatosabb az a terem, ahol Matteo Perez d'Aleccio, egy olasz művész freskói mutatják be a Nagy Ostromot a török érkezésétől a St. Elmo ostromán és elestén át a győzelemig. Elképesztően szépek ezek a képek, és az csak még érdekesebbé teszi az egészet, hogy az egyes epizódok előtt feltüntette a festő, milyen erényre volt szükség a következő részben. Szerepel a hit, a remény, a bizalom, a kitartás, a virtus, aztán a végén maga a győzelem is (ami mondjuk nem erény, de mindegy, nem találok más szót), és természetesen mind nőalakok. A Palotában megint csak több olyan termet/szobát is láttunk, ahová amúgy nem engednek be turistát.

Ugyanebben az épületben van a Fegyvertár, ahol közelről is megnézhettük, milyen fegyvereket használtak a törökök és a lovagok az ostrom idején. A kedvenc kiállítási tárgyam a teljes páncélzatban feszítő janicsár lett :) Nem tudom, ti tudtátok-e, nekem mindenesetre új infó volt, hogy a régi idők katonái nem elsősorban az orvosi ellátás nem túl magas színvonala miatt haltak bele a sebeikbe a csaták után, hanem inkább azért, mert ólommérgezést kaptak a kardtól/nyíltól, ami megsebezte őket.

A Fegyvertár után a Felső-Barrakka kertekhez sétáltunk, ahonnan valami gyönyörű kilátás nyílik a Nagy Kikötőre. Itt kaptunk 20 perc szabadidőt, amit a többség a büfé előtti sorbaállásra szánt. Én is szereztem egy jégkrémet, miután körbejártam a parkot, és elámultam rajta, hogy mennyire gyönyörű ez a hely. Egyébként itt volt két hónapja a borfesztivál, amire Kosztával, Paolóval, Laurával, Jia Weijel meg Franzival mentünk, csak akkor le voltak zárva az árkádok, ott volt a VIP-részleg, meg amúgy is töksötét volt, akkor sem láttam volna semmit a kilátásból, ha odaférek. A 20 perces szünet végül félórás lett, ugyanis kiderült, hogy itt déli harangszó helyett (na jó, mellett) déli ágyúlövés van a törökverés emlékére, és pont dél volt, úgyhogy meg is néztük a ceremóniát. Fel tudtam venni a fényképezőgéppel, és csak azért nem az őrök vannak a középpontban, mert így is lábujjhegyen ágaskodtam, a gépet valaki feje fölé tartottam, és örültem, hogy egyáltalán ennyire odaférek. Nagy élmény volt, úgyhogy ezt majd anyuéknak is meg akarom mutatni :) Itt ért a nap sokkja is. Egy 8 év körüli kislány hisztizett, láthatóan nagyon meg volt sértődve a szüleire. Amikor a toporzékolás ellenére sem lett az, amit ő kitalált, fogta, és megpróbált kiugrani a kertből az alattunk lévő utcára. Nem túlzok. Nem magas az a fal, neki sem ért deréknél sokkal feljebb, és konkrétan felpattant rá, úgy rántotta vissza anyukája meg apukája. Megállt bennem az ütő, mert mi viszont nagyon magasan voltunk. Mi van, ha nem ilyen marha jók a szülők reflexei? Én tudom, hogy gyereket nem ütünk meg, de azért itt csak elfért volna egy pofon, hogy jól megjegyezze, ilyennel nem szórakozunk, mert könnyen bele lehet halni/nyomorodni. Az ő szülei nem így gondolják, semmi nem lett, csak rászóltak.

Ezek után liften (!) lementünk a kikötőbe, ahol felszálltunk egy hajóra, és körbevittek minket a Nagy Kikötőn. Vallettával szemben, az öböl túloldalán található "a három város", Senglea/Isla, Vittoriosa/Birgu és Bormla/Cospicua. Vittoriosa csücskében van a St. Angelo erőd, amit a St. Elmo ostroma alatt erősítettek bevehetetlenné.

A St. Angelo erőd csak az egyik oldalról volt megerősítve, a másikról nem. Emiatt a törökök azt hitték, sima ügy lesz bevenni, behajóztak a Vittoriosa és Senglea közti öbölbe, ahol az a meglepetés érte őket, hogy az öböl legtávolabbi csücskében, Bormlában van még egy erőd, a St. Michael, ami csak akkor vált láthatóvá, amikor odaértek. És akkor nekik nem volt jó, mert rommá verték őket. A St. Michael ma már nincs meg, csak egyetlen torony maradt belőle, a többi az idők során elpusztult, pl. a II. világháborús bombázások jelentették az utolsó szöget a koporsójában.

Ebben az utolsó egy órában, a hajón valami döbbenetes mennyiségű infó hangzott el az ostromról, és a felére sem emlékszem :( Három óra tömény koncentrálástól és izgalomtól/lelkesedéstől lehalt az agyam, és már csak gyönyörködni tudtam a látványban. A képek között tuti van több olyan is, amit már láttatok, merthogy a második vasárnapomon már megcsináltam ezt a hajóutat.

Az a helyzet, hogy nagy kár lett volna kihagyni ezt a lehetőséget, nagyon örülök, hogy véletlenül rábukkantam. 20 euróból ennyi mindent megnézni és megtudni, hát, nem mindennapi.

A hajókázással véget ért a túra, ekkor volt 1 óra. Rohantam, ahogy bírtam, hogy még tudjak kaját szerezni és enni, mielőtt be kell menni dolgozni fél 4-re. Nagy szerencsém volt, a kedvenc buszmegállós büfémben a szokásos 20-30 perc helyett csak 5 percet kellett várnom a kajámra (tonhalas tekercs, amilyet akkor is ettem, amikor először jártam ott Kate-tel és Rubennel). 2-re hazaértem, ettem, aztán elgondolkodtam rajta, mennyire fontos nekem fél 3-kor kelni az alvásból, ha 3-kor indulok el. Kiderült, hogy semennyire, mivel csak egy teát kell lefőznöm munka előtt. Úgyhogy végül negyed 3-kor eldőltem, és 3/4 3-ig úgy aludtam, mint akit lecsaptak. Kellett ez, különben nagyon végem lett volna a 8 órás munkaidő alatt, hiába nem volt ma nagy pörgés. Megjött Judit, tökre örültem neki :) Javasolta, hogy gyorsan írjak Jürgnek, hogy még mindig haza akarok menni karácsonykor, nehogy megszívjam. Úgyhogy írtam. Most nyilván úgy fog tűnni, mintha mindig csak kérnék, de majd meg fogja látni Jürg, hogy nem kérek olyan gyakran, pl. simán el tudom képzelni, hogy februárig már nem lesz kívánságom. De a karácsonyt nagyon szeretném, kb. mindenre hajlandó vagyok, csak hazamehessek.

Valletta, vele szemben az öböl belső oldalán az első félsziget Senglea, a második Vittoriosa (ennek csücskében van a St. Angelo erőd), és mellette, a kis öbölben Bormla.