Álom

Anyuékkal, Danival és Ibolya nénivel voltam kirándulni. Egy hegygerincen ereszkedtünk lefelé, amit eleve kevésbé szeretek, mint a felfelé mászást, mert csúszik, gurulnak a kövek, plusz fáj a térdem (már álmomban is, nem semmi). Koncentráltam, el ne essek, közben Dani a következő szöveggel traktált: "Legközelebb majd a Bahamákra menjünk kirándulni, jó? Ott is vannak szép hegyek." Én meg morogtam, hogy jól van, ne fárassz már, légyszi, különben is, éppen összpontosítok, hogy el ne essek. Amikor már viszonylag alacsonyan jártunk, le kellett jönni a gerincről, és mellette haladni tovább. A többiek leugráltak szépen kb. két méter magasról, én viszont mondtam, hogy én nem akarom összetörni magam, meg egyébként is fáj a térdem, így nem tudok ugrálni, úgyhogy én megyek addig a gerincen, amíg le nem érek az aljára*. Ibolya néni mondta, hogy jó, ő jön velem. El is értem már oda, ahol egészen alacsony volt ez a gerinc, leguggoltam, majd mégis inkább megfordultam, lehasaltam, és úgy próbáltam lenyomni magam az alsó útra. Nagyon kicsin múlt, hogy nem ért még le a lábam az útra, egy kicsit ugrani kellett volna, de féltettem a térdemet, ezért megtámaszkodtam a gerinc oldalában, de a többiek mondták, hogy ne óvatoskodjak már ennyit, ezért úgy döntöttem, azt a kb. harminc centit már tényleg ugorhatom. Igen ám, de beakadt a jobb lábam egy gyökérbe, így aztán teljes hosszamban elvágódtam, jó nagyot puffantam, csak úgy szállt körülöttem az avar. Feküdtem ott a hátamon, és mindenki kinevetett. Anyu fölöttem állt, úgy nézett és nevetett, Ibolya néni a gerincen állva, olyan "Ibolya nénisen", ahogy csak ő tudott, Dani is, apu is, sőt én is. Annyira nevettem, hogy nem is tudtam felállni, inkább felébredtem.

Így esett, hogy egy hét alatt két régen halott, de nekem nagyon fontos személlyel álmodtam, előbb Lizával**, majd Ibolya nénivel.



*Úgy képzeljétek el ezt, mint amikor az erdőben sétáltok, és van az ösvény, meg két oldalt a magasabb "fal" - ez is ilyen volt, csak itt középen volt a "fal", két oldalt meg az út, amin haladni kellett tovább.

Ennek az inverzére gondolok, tehát középen a magaslat, két oldalán az út. Eleinte a magaslat két oldalán szakadék van, aztán ahogy a lejtős magaslaton egyre lejjebb haladunk, egyre közelebb kerül egymáshoz a gerinc meg az út szintje.

**Igen, Liza a kutyám volt, a kutya meg nem személy, de egyrészt negyed 1 van, és kicsit nehézkesen megy már a fogalmazás, másrészt meg a kutya igenis ember és családtag, szóval mégis megérdemli a személy megnevezést.