Karácsonyi koncert - sok zenével

Ma került sor rá az egyik erzsébeti templomban. Fellépett az alsós, a felsős kórus, a női kar, valamint a régi diákok kórusa, ebben énekeltem én. Ja, és volt összkórus, amikor ez a sok csoport mind egyszerre énekelt.

Eljöttek régi tanárok, például a szerintem már 80-on fölüli Pista bácsi, aki a nem tagozatosok énektanára volt, a matekos tanító nénim, aki nem ismert meg, mert 16 éve látott utoljára, valamint a régi igazgatónk, aki viszont nemcsak megismert, és tudta, hogy anyu lánya vagyok, hanem még a nevemet is kapásból megmondta.

Én nagyon ideges voltam az éneklés előtt, mert az összkórus első dalát kapásból nem is hallottam még soha, és most rögtön énekelni kellett volna. Mondjuk, nem volt túl bonyolult a dallama, szóval az ismétlés már egész jól ment, addig meg blöfföltem. Nyilván senkit nem érdekelt, hogy 200 ember közül 3-4-5 nem tudja, mit kell énekelni, de én utálok úgy kiállni szerepelni, hogy nem vagyok magabiztos, nem tudom rendesen azt, amit elő kellene adni.

Gaudete (mi csak a refrént énekeltük, hála az égnek, de azt talán háromszor is)

A többi dalnál is előfordult, hogy nem tudtuk rendesen az alt dallamát, ami nagyon ciki és idegesítő is. A történet mélypontján teljes egészében megszűnt az alt vagy két-három ütemre, mert senki sem tudta, mit kellene csinálni, de szerencsére ez még anyukámnak sem tűnt fel, szóval nem lehetett azért annyira gáz. Itt jegyezném meg, hogy nem kell hibást keresni: a tanáraink mindent megtettek, amit lehetett, de zömében olyan emberekkel kellett dolgozniuk, akik akár egy évtizede nem énekeltek kórusban (meg velem, aki 16 éve...), és nagyon kevés idő volt betanulni a dalokat, ráadásul nem volt két alkalom, hogy ugyanazok jöttek volna próbára. De a lehetőségekhez képest jól sült el a dolog, tényleg nem volt égés. Maga az éneklés közepes élmény volt az említett stressz miatt, de ettől összességében feldobott az egész.

A végén kaptunk egy szaloncukrot, mellé egy idézetet. Anyu gyártotta le ezeket, és nagyon kíváncsi volt, milyen idézetet fogok kapni, hátha betalál. Betalált. Íme:

"Az ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni." (Szepes Mária)

Megmutatom, miket énekeltünk még.

Az egyik kedvencem: Christmas Lullaby

Az abszolút kedvencem, a spirituálé, és nem engedi betenni a blog: Ev'ry Time I Feel the Spirit

Kodály Zoltán: Esti dal (nálunk nem volt 4 perces)

Dona Nobis Pacem

Ezt nem engedi beszúrni a blog, úgyhogy csak link. Kodály: János köszöntő

Nox: Nézz fel!

Bónusz: ezt nem énekelte egyik kórus sem, de gyerekkorom karácsonyi koncertjeiből legélesebben ez a dal maradt meg