Időről időre (About Time, 2013)

Az úgy volt, hogy október 28-án reggel rájöttem, már csak 4 napig érvényes a diákigazolványom, aztán már nem számítok diáknak (hüpp), és arra gondoltam, méltó módon kellene búcsúzni a boldog aranyévektől (cöhh...). Mi lehetne megfelelőbb és alkalomhoz jobban illő, mint egy utolsó kedvezményes mozizás? Fel is kerekedtem, és este megnéztem az Időről időre című filmet.

Csak a port.hu néhány soros leírását olvastam el előre, előzetest nem láttam, és ez így volt igazán jó, mert így minden jelenet, minden szó, minden fordulat meglepetésként ért. Sokat nevetős film, a legviccesebb szereplő az apa, akit Bill Nighy alakít, neki minden megnyilvánulása nagyon humoros, ráadásul ő a különleges képességét, amit mindjárt elmesélek, arra használja, hogy elolvassa az összes könyvet, amit csak érdemes. Hát nem szimpatikus? ❤ 

Már az alapgondolat is ötletes: egy fiú 21 évesen megtudja, hogy a család férfi tagjai tudnak utazni az időben, és megváltoztathatnak dolgokat, de csak a saját életükben, illetve ezáltal nyilván a közvetlen környezetük életében is. Nagyon szép történet. A vége felé aztán egyre több szívszorító pillanat is került bele, egy ponton a mellettem ülő lány annyira sírt, hogy rázkódott bele az én székem is. A tanulság, a mottó elgondolkodtató: élvezzük az életünk minden pillanatát, mert csak egy dobásunk van, nem pörgethetjük vissza az időt, és még ha visszapörgethetnénk is, akkor is belefáradnánk egy idő után. És van, amin nem lehet segíteni, van, aminek így is, úgy is meg kell történnie, és azt akkor hagyni kell, nem szabad ellene kapálózni, mert túl nagy árat fizethetünk.

Gyönyörű a zenéje is, ez a szám lett a kedvencem:

Ellie Goulding - How Long Will I Love You

Kicsit én is pityeregtem rajta, de csak halkan, kevés könnyel, mert én fegyelmezett vagyok, és csak akkor bőgök a moziban, ha van velem egy pasi. Vicces volt, amikor felkapcsolták a villanyt: a teremben ülő összes nő sírt, és a teremben ülő összes férfi iszonyú zavarban volt, egyik sem tudta, mit kezdjen a helyzettel :) Azt is szeretném lejegyezni, hogy a filmhez kapcsolódik egy nagyon kellemes élmény is A Helyen. Mivel úgy éreztem, nem látszik rajtam az a pár könnycsepp meg egy orrfújás, hazafelé bemerészkedtem a Cserpesbe, hogy szerezzek joghurtot másnap reggelire. Az egyik kedvenc ott dolgozóm volt kasszában, örült nekem, megkérdezte, mit kérek, majd megnézte jobban az arcomat, és elég rémülten azt kérdezte: "Jól vagy?" Mondtam, hogy igen, de nem fejtettem ki, mit lát rajtam, mert még nem tudtam beszélni, annyira a film hatása alatt álltam. (Meg akarom nézni újra. És újra. Aztán megint.) Másnap, amikor mentem, megint ő volt bent, megint megkérdezte, jól vagyok-e, mire mondtam, hogy igen, és már este is jól voltam, csak moziban voltam, és jól sikerült filmet választani, mire megkérdezte, melyik film volt, és aztán azt mondta, megnézi ő is. Kíváncsi is lennék a véleményére. Ilyen érzékeny lelkű srácot, mint ő, nem sokat láttam eddig. Most tényleg: észreveszi, hogy sírtam, amikor hazaérve a tükörképemen én magam sem látom ennek nyomát?

De visszatérve a filmre: 10 pont, kérdés nélkül. Awesome, mondaná a művelt amerikai. Nézzétek meg, tényleg! Szerintem akkorát üt, mint az Amelie, a Halálsoron, az Este, a Vágy és vezeklés, a Forrest Gump. Lehet, hogy most furán néztek, mert nektek esetleg ezek a filmek nem egy kategóriába tartoznak, de nekem a hatásuk alapján igen, és most az Időről időre is csatlakozott az illusztris társasághoz. Instant favourite.