London, 2. nap

A Szent Pál székesegyházban kezdtük a napot, ahová eltévedés nélkül jutottunk el, és erre nagyon büszkék voltunk. Megnéztük magát a templomot, a kriptát, ahol többek közt Cromwell is nyugszik, aztán felmásztunk a székesegyház legtetejére, és körülnéztünk, majd megállapítottuk, hogy ezek után tényleg teljesen felesleges kiállni a brutális sort és befizetni a brutális összeget azért, hogy mehessünk egy kört a London Eye-on, mert garantált, hogy az sem tud ennél szebb kilátást mutatni.

A székesegyház

Kilátás (még nem a legtetejéről): az a kör alakú ott a túlparton Shakespeare Globe Színháza, illetve persze nem, mert azt egy előadás közbeni ágyúlövéssel sikerült porig égetni, de mindenesetre ez annak a lehető legpontosabb mása

Lefényképezett minket egy kínai néni, majd hozzátette: "Charming." (Vagy valami ilyesmi, nem biztos, hogy pont ezt a szót használta.) Ő sem látta, hogy hasonlítunk egymásra. De most tényleg nem hasonlítunk? Csak én látom, hogy igen?

Ha nem lett volna az útikönyvünk, ezt bizony észre sem veszem. Már majdnem a kupolában vagyunk, és ha ezen a kis lyukon lenézünk, akkor látjuk a templom padlóját. Az nagyon-nagyon sokkal alattunk van. A könyv szerint "igazán rémisztő látvány", de szerintem akkor lenne az, ha ebben a lépcsőfordulóban az egész padló üveg lenne. Így csak nagyon érdekes. (Mondjuk nem bántam, akar félni a fene.)

Ez pedig a legtetejéről látható panoráma. Nagyon kétlem, hogy az Eye ennél szebbet tud. Jó, abban, amit ő mutat, benne van a székesegyház is, na bumm.

Amióta először láttam a Mary Poppins című filmet Julie Andrews főszereplésével, azóta az én fejemben a Szent Pál székesegyházhoz szervesen kapcsolódik a Feed The Birds című dal, amin mindig sírok, ahányszor meghallom. Nem tudom, miért ríkat meg mindig, a szövege, a dallama vagy a képsor van rám ilyen hatással, mindenesetre beteszem ide, bár tudom, hogy szerepelt már a blogon.

A székesegyháztól a színházig legegyszerűbben a Milleniumi hídon lehet eljutni, úgyhogy ezt a lehetőséget választottuk. Csak gyalogosok közlekedhetnek rajta, és a nevéből is látszik, hogy az ezredforduló örömére építették. Nagyon jókor érkeztünk meg a színházba: éppen indult egy idegenvezetés, úgyhogy be is csatlakoztunk gyorsan Emmeline-hez, aki színésznő, a Globe-ban is játszik, és mellesleg tegnap láttam a magyar hasonmását a villamoson. Éppen a másnapi premier, a Kékharisnya főpróbája ment, és beülhettünk egy jelenetre. Nagy élmény volt Angliában angol nyelvű színdarabot látni, akkor is, ha csak öt percet nézhettünk meg, mert utána elmentek ebédelni a színészek. Fel is merült a gondolat Daniban és bennem is, hogy egyszer el kellene menni színházba Londonban*. Amikor üres volt a színpad, lehetett fényképezni.

Ilyen lehetett Shakespeare korában is. Az a timpanonszerűség a tetején az a hely, ahol a kellékeket tárolták, például az ágyút is, amit valaki jó ötletnek gondolt elsütni a fából épült, nádtetős színházban, hogy izgalmasabbá tegye az előadást. Izgalomban nem volt hiány, mindenki futhatott az életéért, ugyanis a színház porrá égett.

A vezetés után még körülnéztünk a múzeumban meg a boltban, ahol majdnem vettem egy nagyon jó kis táskát, kicsit bánom is, hogy nem tettem, aztán sétáltunk egyet a Temze partján. Pontosabban futottunk, mint a nyúl, hogy 2-re odaérjünk a Tower elé, mert találkozót beszéltünk meg valakivel. Nyilván nem értünk oda, de hát nem is mi lettünk volna, ha összejön. Azért a találkozó létrejött, eredményesen zárult. Utána leültünk egy padra, ettünk némi péksüteményt, és vártuk, hogy felvonják a Tower hídját. Még itthon megnéztem a gugli segítségével, mikor lesz ilyen esemény, és olyan szerencsénk volt, hogy pont beleesett a tartózkodásunkba az egyik. Nagyon érdekes volt látni, ahogy felemelkedik a híd, minden néző izgatottan várta, milyen hajó jön arra, aminek a kedvéért felemelték a hidat. Volt nagy nevetés, amikor megláttuk. Legalábbis egy tengerjáró hajóra számítottunk, de ő érkezett:

Szóval egy ilyen kis teknő miatt is felmegy a híd, ha elég nagy a teknőre csatolt vitorla :)

Ezek után bementünk a Towerbe. Ide is jó ütemben érkeztünk, épp indult itt is az ingyenes idegenvezetés. (Sok helyen egészen meredek összegeket gomboltak le ugyanezért a belépőn felül. Mármint mi mindenhová a London Passel jutottunk be, de akkor is, az se volt kevés pénz.) Óriási szerencsénk volt, ugyanis kifogtunk egy igazán vicces palotaőrt idegenvezetőnek, ő volt Mark. Végig standupolta az egy órát, amíg vele voltunk. Egy tíz perces részletet fel is vettem. Amióta hazajöttünk, kétszer is megnéztem, és mindkétszer nagyon sokat nevettem rajta, mint a helyszínen. Sajnos nem tudom feltölteni, talán túl nagy a fájl, vagy nem értem. Ha valakinek van valami tippje, ne habozzon értesíteni, köszi!

Vesztőhely, itt halt meg pl. Boleyn Anna és Catherine Howard is, bizony.

Az első londoni állatkert a Towerben volt, erre emlékeztetnek a vár több pontján elhelyezett állatszobrok

A Fehér Toronnyal, amit Mark szerint Walt Disney építtetett :)

Legjobban talán a koronaékszerek tetszettek. Ezen a kiállításon vált számomra is teljesen egyértelművé, hogy az Alice Szívkirálynője bizony Viktória királynő :) A korona miatt is szembetűnő a hasonlóság.

A Tower után megnéztük a Tower hídjának múzeumát is, majd felkutattuk az M&M's World névre hallgató üzletet, ahol vagy egy órát töltöttünk. Előtte a Leicester Square-en megettük a hét első fish&chipsét, és hááát, egész jó volt, csak tocsogott a zsírban. Később kiderült, hogy van ennél azért feljebb is :)

Mind the gap. Ezek azért nem kicsi lyukak, bár tény, hogy hatvanszor bemondják, vigyázz.

Az első fish&chips, amit a Leicester Square parkjának füvén üldögélve fogyasztottunk el. Közben odajött hozzánk egy srác, hogy kérjük-e a maradék pattogatott kukoricáját, de nem kértük. Meg kell még jegyeznem, hogy ezen a képen egészen tetszem magamnak, már kivéve azt a fura grimaszt a fejemen, ami nyilván mosoly akart lenni, csak nem az lett.

Abbey Road az M&M's Worldben :) Mindent vitt :) (Mármint a bolton belül, nyilván.)

Disney boltot is találtunk teljesen véletlenül (tényleg). Már hullák voltunk, de azért arra még volt erő, hogy Dani feltegye ezt a valamilyen álarcot. Esküszöm, nem tudom, mi akar ez lenni, csak tippelem, hogy a Vasember, viszont vicces.

Én meg odaálltam Merida mellé, bár később rájöttem, hogy ez a mese pont nem is tetszett annyira. Vegyük észre, hogy a skót hercegnő milyen hulla fehérnek tűnik mellettem. Vagy én milyen feketének tűnök mellette, nézőpont kérdése.

Mire hazaértünk, már mindenki aludt a szobában, így készülődhettünk a lefekvéshez töksötétben. Egyetlen egyéb napon sem fordult elő, hogy 11-kor már leoltották/tuk volna a villanyt, de aznap pechünk volt. Ennek köszönhetően villámgyorsan elkészültünk a lefekvés előtti teendőkkel, aztán úgy aludtunk, mint akiket lecsaptak. Hiába, napi 13 óra gyaloglás már a második napra elfárasztja az embert :) (De nagyon megéri!!!)

*Ha nyerek a lottón, két dolog biztos: elmegyek New Yorkba legalább egy hónapra, valamint visszamegyek Londonba legalább két-három hétre, és minden este valamelyik színházban fogok ülni. Vonyítani lett volna kedvem, amikor a metróban láttam a jobbnál jobb musicalek plakátjait. Matilda, Charlie és a csokigyár, A kutya különös esete az éjszakában, A boszorkány (ez könyvben tragikus volt, de hátha musicalként tetszene) meg még egy kalap másik, amire már nem is emlékszem.