Sziget 0. nap: Quimby Csodaországban

Ez volt a másik nap, amire vettem jegyet, miután egy júliusi napon arra ébredtem, hogy nekem idén muszáj fesztiválra mennem. Nem ismerem a Quimbyt, egy-két számukat hallottam csak korábban, de a program címével és plakátjával megvettek kilóra:

Quimby Csodaországban

Aki ismer vagy csak olvas már egy ideje, valószínűleg tudja rólam, mennyire szeretem Lewis Carroll zseniális regényét. Nem kicsit, maradjunk annyiban. Ráadásul a fél 9-es koncert elé 4-től mindenféle programokat ígértek, pl. Csodaországot, slam poetryt, minicirkuszt, előzenekart. Ennek örömére megpróbáltam kiérni 4-re, ami ugyan nem jött össze, de azért 16:11-kor már a kapunál voltam, ismét egyedül. A bejutási procedúra időtartama percekben sem volt mérhető, annyira kevesen voltunk még. Negyed öttől kb. hatig kóvályogtam. Körbejártam a Hajógyárit kétszer, részben azért, mert fel akartam térképezni, mik vannak, részben meg azért, mert nagyon kerestem a KultúrZóna nevű helyet, de nem találtam. Illetve megtaláltam, de nem volt nyitva, mert még nem készült el, innentől kezdve meg a slammereket kerestem. Nem lettek meg. Ezt kicsit sajnáltam, mert még sosem láttam-hallottam slam poetry műsort, és azt hittem, ma fogok, de nagyon gyorsan kárpótolt az, amikor megtaláltam Csodaországot. 

Barangolás közben azt tapasztaltam, hogy a hőség örömére mindenkinél van vízipisztoly vagy valami egyéb víztárolóeszköz, és abból lelkesen lövöldöznek válogatás nélkül mindenkire. Engem kóválygásom során három találat ért, ebből az egyik egy haslövés volt, ami olyan jól sikerült, hogy a 38 fok ellenére egy óra alatt száradtam meg. Azóta sem értem, ezt hogyan hoztam össze, de mindegy. Amúgy nem volt rossz ez a lövöldözés, csak jó sem volt, mert amikor az öngyulladás határán perzselődő testem kapott egy jó adag hideg vizet, akkor kicsit azért elakadt a lélegzetem. 

Kóválygás közben felfedeztem még, hogy tényleg irdatlan hőség van, ha az ember véletlenül a napra téved. Én egyszer tévedtem a napra, akkor szerintem egy percen belül úgy éreztem, nem kapok levegőt, és megittam egy húzásra vagy fél liter vizet a másfélből, amit kicipeltem magammal. Előtte már feltérképeztem a WC-helyzetet, azt, hogy van-e elegendő mennyiségű és tisztaságú WC, és miután úgy ítéltem meg, hogy van, bátran ittam.

Szóval megtaláltam Csodaországot.

Na jó, már a bejáratnál meglett. Aszfaltképek, az eredeti illusztrációk.

Fehér Nyúl

Vörös Királynő, én, Cheschire Cat-fülbevaló, plusz egy nagyon helyes kiskutya

 

Bábosok, akik zenéltek is

Társasjáték meg krokettezés a királynővel

A királynő tudvalevőleg képtelen veszíteni, még a Fehér Nyúlnak is nyávogott, amikor nem nyert utóbbi játékában :)

6-kor aztán átmentem a Nagyszínpadhoz, most jóval előrébb és beljebb álltam, mint tegnap, valamint pont egy párakapu alá, így nem lettem rosszul a hőségtől. Fél 7-kor kezdődött a Firewater koncertje. Amerikából jöttek a Quimby meghívására. Kommunikáltak az akkor még elég gyér közönséggel, voltak vicces szövegek, pl.: "Is everything OK? It's fucking hot!" és "We are Firewater, and we are here by the grace of God and the grace of Quimby." Soha nem hallottam még egyetlen számukat sem, sőt a nevüket sem, de elég jó banda.

Ők azok, mínusz a csíkos nadrágos

És ilyeneket énekelnek (Electric City, ezzel nyitottak, úgy emlékszem)

A koncertjük alatt egy kb. 10 fős olasz társaság állt közvetlenül mellettem. Vagyis nem álltak meg egy pillanatra sem, folyamatosan táncoltak meg poénkodtak, eléggé feldobták a hangulatot, a kivetítőre is kikerültek. És milyen jóképű pasik voltak köztük, *sigh*.

Aztán jött a Quimby. Hatalmas tömeg, főleg fiatalok, jóval kevesebb kulturáltan szórakozni tudó résztvevő, mint tegnap, vagy csak túlságosan elöl álltam. Semmi komoly atrocitás nem ért, de azért egyszer-kétszer leverték az oldalamat könyékkel, folyamatosan a lábamon ugráltak, ordítoztak, stb. Pedig tegnap is volt jókedv meg éneklés meg ugrálás meg táncolás, szóval ez most furcsa volt nekem. Az előttem álló két srác nagyon szimpatikussá tette magát azzal, hogy nem voltak részegek, nem voltak hangosak, mérsékelt lelkesedéssel táncikáltak, és jeges teát iszogattak. Az őelőttük álló csapat viszont nagyon érdekes volt: attól fogva, hogy odajöttek a Nagyszínpadhoz, én egyiknek a kezében sem láttam piát, sőt egyáltalán semmi folyadékot, mégis egyre érdekesebb állapotba kerültek a koncert előrehaladtával, a végén már többüknek keresztbe állt a szeme. Művelt barátom véleménye szerint biztosan beszedtek valamit. Hát, még az is lehet, mindenesetre nekem ez is furcsa volt így.

A Quimby nem lesz kedvenc, bár tény, hogy Youtube-on hallgatva őket, amikor én állítom be a hangerőt, jóval élvezhetőbbek a számaik, mint élőben. Az biztos, hogy nagyon tudnak bulit csinálni, úgyhogy olyan hangulat volt, hogy engem is magával ragadott. Ilyeneket énekeltek:

Álmatlan dal

Meg volt például egy jávai lány, aki tökéletes magyar kiejtéssel énekelte azt a Quimby-dalt, amit még én is ismerek, és valami gyönyörű volt:

Most múlik pontosan

A koncert egy pontján bekerült a nézők közé több tucat színes lufi, amiket lehetett passzolgatni meg ütögetni, úgyhogy több ezer embert sikerült két pillanat alatt kisgyerekké változtatni. Engem is, nyilván. Ilyen volt:

Szóval látványnak sem utolsó

Aztán a fináléban elsőre konfettinek tűnő valami repült a közönség fölé, de később kiderült, hogy nem is konfetti ez, hanem csomó-csomó csillag és lepke:

Én mindkettőből elhoztam egyet-egyet :)

Quimbyék még a tegnapi társaságnál is komolyabban vették az ígéretüket: nem 11-kor, hanem már előtte tíz perccel véget ért a koncert. Így aztán eggyel előbbi HÉV-vel jöttem el, mint tegnap, és tíz perccel korábban is értem haza. Jó nap volt, jól éreztem magam, csak azt bánom, hogy egyáltalán semmiféle kapcsolatot nem teremtettem senkivel, és nem tudom biztosan, hogy ez min múlt. De sebaj, egy mém szerint akit Isten neked szán, azt az ördög is talicskán tolja utánad, úgyhogy nem félek, hogy valaki fontossal elkerültük egymást.