Majális
Egy dologban voltam biztos: nem fogok itthon üldögélni egyedül május 1-jén*. Két barátnőmet kérdeztem meg, nem akarja-e velem tölteni ezt a napot, egyikük nem ért rá, másikuk nem is írt vissza, amiből arra következtettem, hogy akkor ő sem ér rá. Mást már nem kérdeztem meg, mert attól fogva, hogy felmerült bennem, lehet, hogy egyedül leszek, rájöttem, hogy én egyedül akarok lenni. Elhatároztam, hogy jól fogom érezni magam, és semmi nem állhat a jókedvem útjába. Ezek után már csak az volt a kérdés, mit csináljak. Több ötletem volt: kimehetek a Vidámparkba, kimehetek a Palatinusra, vagy csak kifekhetek a Millenárisra olvasni. Ezek közül még egyiket sem csináltam egyedül soha, bár lehet, hogy a Millenárison napoztam már magamban, de nem vagyok biztos benne. Mindenesetre ez utóbbi tűnt a legsótlanabb gondolatnak, ezért gyorsan ki is ejtettem, és kettő között vacilláltam.
Tulajdonképpen a Facebook döntött helyettem, pontosabban a Cirkusz adatlapja. Tudni kell rólam, hogy két olyan hely van, amit gyerekkoromban nem szerettem, de így 26 éves koromra beleszerettem, ezek a Vidámpark és a Cirkusz. Szóval a Cirkusz oldalán közzétették tegnap, hogy ma fél 1-kor kiviszik sétálni a Ligetbe a két elefántjukat, akik fellépnek az idei előadásban, amelynek címe Circus Maximus - Itália cirkuszcsodái. Az előadást még nem láttam, de nem fogom kihagyni, akár egyedül is elmegyek rá, viszont még sosem sétáltam elefánttal, ezért úgy döntöttem, odamegyek délre, kiállíttatom a Vidámparkba szóló bérletemet**, fél 1-re átmegyek a Cirkusz elé elefántot csodálni, aztán 1-kor bemegyek a Vidámparkba, hogy még éppen elérjem a májusfaállítást, aztán végignézzem a Vurstli Fesztivált, és felüljek pár játékra.
11-kor akartam indulni itthonról, de fél 12 lett belőle, mert fél órán át túrtam a különböző e-mail fiókjaimat és kuponos oldalakat, hogy megtaláljam a bérletes kupont. Végül azért csak összejött, úgyhogy már csak igazolványképet kellett szereznem a bérlet kiállításához. Megjegyzem, március eleje óta minden nap oda lehetett volna menni bérletet csináltatni, és bármikor elmehettem volna fényképészhez normális igazolványképet csináltatni, de az nem én lettem volna. Az utolsó pillanatra hagytam ezt is - ez vagyok én. A Ferenc körúti metrónál ültem be egy ilyen bódéba, és megdöbbentem, mennyivel kulturáltabb és profibb az egész, mint 3 éve, amikor utoljára jártam ott. Látod, milyen képet lő rólad a kamera, mindent elmond egy kellemes férfi hang, mindent egyértelműen jelölnek, és ha nem tetszik elsőre a fénykép, akkor még kétszer próbálkozhatsz. Én mondjuk elfogadtam az elsőt, mert nem akartam sokat tökölni, nehogy lemaradjak az elefántokról, meg aztán alapigazság, hogy rólam normális fényképet nagyon nehéz csinálni, úgyhogy egy nagyjából normálissal is megelégedtem.
A földalattin kicsit megijedtem, mert akkora volt a tömeg, hogy nem lehetett levegőt kapni, és attól tartottam, nem fogom tudni jól érezni magam, ha ez a rengeteg ember mind a Ligetbe, netán a Vidámparkba fog betódulni. De aztán megnyugtattam magam azzal, hogy elég nagy az a Liget, szépen el fogja nyelni ezt a tömeget, és kizárt, hogy mindenki a Vidámparkba akarjon menni, amikor ott van az Állatkert, nem is beszélve a mindenféle pártok mindenféle programját, amiket én egyébként elvből elkerülök, mert én ünnepnapon tudni sem akarok róla, hogy politika egyáltalán létezik. Igazam lett. Eleve nagyon sokan leszálltak már a Hősök terénél, de az a csődület, ami meg tényleg a Széchenyi fürdőig jött, pillanatok alatt eltűnt.
Elsétáltam a Vidámparkig, kb. negyed óra alatt meg is lett a bérletem, aztán megvettem az év első jégkrémjét. (Az első fagyin már hónapokkal ezelőtt túlestem, de a jégkrém mégis jégkrém.) Mire az elfogyott, elő is vezették a két elefántot, Karlát és Ranyt. Amikor megláttam őket, ez volt az első gondolatom: "Úristen, de gyönyörűek vagytok!" A következő meg az, hogy azért nem hittem volna, hogy egy elefánt ilyen gyorsan sétál. Alig bírtam tartani velük a lépést. Viszonylag kevesen tudtak egyébként a sétáról, kb. húszan-harmincan vártuk őket a Cirkusz előtt, de gyorsan feltűnt a Ligetben sétáló embereknek a két elefánt, úgyhogy nagyon gyorsan több százan lettünk. Járt az állatok mellé néhány dekoratív lány, több bohóc, egy elefánthajcsár, egy gólyalábas, és a cirkuszigazgató, mégpedig teljes életnagyságban. Nem vitték messzire a két állatot, nyilván, de bemutattak velük néhány érdekesebb skillt. Mind az elefántok, mind a gondozók végig nagyon feszültek voltak. Egyiken sem csodálkoztam. Az elefántokat nyilván frusztrálta, hogy a nyakukba lihegett több száz ember, mert hiába üvöltött folyamatosan a biztonsági őr, hogy hátrább az elefántoktól, elég sokan tojtak rá. Ráadásul nemcsak sokan voltunk, de nagyon furcsán is viselkedtek sokan: ki ordított, kinek kidurrant a lufija az elefánttól pár méterre, ki meg hadonászott, mint valami hülye. Hol az egyik, hol a másik elefánt közölte a gondozóval, hogy akkor neki ebből ennyi elég volt, többször elindultak a tömeg felé, trombitáltak, nyöszörögtek. Sajnáltam őket, mert nekik ebben semmi élvezet nem volt. Sokan megijedtek tőlük, amikor dühöngtek, de én nem éreztem veszélyben magamat, mert elég sok ember fogta őket, nagyon kicsi volt az esélye, hogy elszabaduljanak. Nem is értettem a nénit, aki odament egy babakocsis párhoz, és kiosztotta őket, hogy milyen felelőtlenek, hogy kicsi gyerekkel idejönnek az elefánt közelébe, de hát minden tömegbe kell egy ilyen néni. A gondozók meg nyilván feszültek voltak: nagy blamázs lett volna a Cirkusznak, ha valamelyik állat megvadul, és megsérül valaki. Összességében megállapítottam, hogy az elefántok gyönyörűek, tündériek, okosak, viszont akkor is vadállatok, és ezt nem szabad elfelejteni.
Még egy óra előtt véget ért a séta, úgyhogy egykor már bent voltam a Vidámparkban. A májusfáról vagy lemaradtam, vagy elmaradt, mindenesetre nem sokat töprengtem ezen, inkább belevetettem magam a forgatagba. Sokan voltak, de nem volt tömeg, úgyhogy semelyik játékra nem kellett szörnyen sokat várni, és nem botlottam lépten-nyomon emberekbe, szuper volt. Először bejártam a Park területét, és feltérképeztem, mi az, ami leginkább érdekel. A Hullámvasútnál kezdtem. Egyszerűen imádom, de nem volt képem visszaállni a sorba, miután leszálltam róla, meg ugye úgyis bérletem van, annyiszor jövök, ahányszor akarok.
Azt hiszem, másodiknak az Ikarust választottam, mert az már múltkor is bejött. Igaz, nagyon-nagyon magas, és nagyon-nagyon pörög, és még be is dől, és akkor annyira kapaszkodtam, hogy kivörösödött a tenyerem, viszont gyönyörű a kilátás belőle, és nagyon kellemes az a kis szélvihar odafönt.
Aztán elsétáltam a Körhintáig. Emlékszem, anyu szerette volna gyerekkoromban, ha felülök rá, de én felháborodtam azon, hogy milyen gagyi már ez, semmit nem csinál, csak megy körbe-körbe, amikor a tárnoki búcsúban bezzeg rendes láncos körhinta van, és repkedni lehet vele a levegőben. Úgy éreztem, tartozom azzal a Vidámparknak, hogy egyszer felülök egy menetre. Egy barna pacit választottam, és nagyon tetszett, hogy rugózik, ha akarom, így aztán egészen olyan, mintha lovon ülnék. Közben a régi idők vidámparki zenéi recsegtek a hangszóróból, és egészen nosztalgikus hangulatba kerültem. Csodálatosan szép egyébként a pavilon és maga a játék is, csináltam is pár képet róla. Aztán végignézegettem A Vurstlitól a Vidámparkig című kiállítást, ami a Vidámpark és elődeinek történetét mutatja be a XVIII. századtól napjainkig. Rendkívül érdekes kis összeállítás rengeteg képpel, úgyhogy ha valaki arra jár, ne hagyja ki. Én kicsit pityeregtem volna is rajta, ha nem lettek volna olyan sokan, de sokan voltak, úgyhogy csak elszorult a torkom arra a gondolatra, hogy ezt a csodálatos helyet fogják bezárni ősszel.
Később még kipróbáltam a Spinning Coastert és a Tükörútvesztőt is.
Nagy vágyam a Mesecsónak, a Torony és a Top Spin, de ezekre nem ültem fel. A Mesecsónakhoz nem volt képem meg bátorságom beállni egyedül, miközben mindenki néhány gyerekkel várakozott, a másik kettőhöz meg egyedül nem vagyok elég bátor. De ha eljönne velem egyszer valamelyik barátnőm, vagy esetleg az egyelőre még nem létező pasim, aki bátrabb nálam, és meggyőzne, hogy ezekre jó lenne felülni, akkor nagyon szívesen mennék.
Végül még megnéztem a Vurstli Fesztivált, de az egy kicsit csalódás volt: a tíz bódéból kb. három volt nyitva, ott sem kínáltak semmi különösebben érdekeset vagy izgalmasat. Lehet, hogy majd a program további napjain fognak, de hogy ma ez nem hozott lázba, az is biztos.
Másfél, egy és háromnegyed órát voltam bent, aztán elindultam hazafelé. Mivel nagyon szép volt az idő, és nagyon jó volt a kedvem, úgy döntöttem, a Hősök teréig sétálok, és csak ott szállok majd metróra. (Eredetileg végig akartam menni az Andrássyn az Oktogonig, és ott villamosra szállni, csak a vidámparkozás végén valamibe sikerült belerúgni a sarkammal, amin gyakorlatilag nincs bőr, ezért nagyon fájt a lábam.) A Városliget is nagyon szép, és örültem, hogy tele van emberrel. Sokan voltak, mindenki a füvön heverészett, de egyáltalán nem éreztem úgy, hogy elviselhetetlen lenne a tömeg. Itt is fényképeztem még néhányat.
*Nem érdekel az új helyesírási szabályzat, akkor is 1-jén, és nem 1-én, punktum.
** 9990 Ft-ért árulták márciusban a szezonbérletet, ami azt jelenti, hogy a nyitás napjától a zárás napjáig annyiszor lehet belépni vele, ahányszor kedvem tartja, akár minden nap. Tekintve, hogy egy jegy 4900 Ft-ba kerül, úgy voltam vele, hülye lennék nem megvenni a bérletet. Remélhetőleg jó sokszor megyek még idén, hogy legalább ezt az utolsó, bezárás előtti évet maximálisan kiélvezzem. (És továbbra is azt mondom, hogy nagyon mélyen szégyellje magát mindenki, aki hozzájárult a döntéshez, hogy bezárjon a Vidámpark.)
Tulajdonképpen a Facebook döntött helyettem, pontosabban a Cirkusz adatlapja. Tudni kell rólam, hogy két olyan hely van, amit gyerekkoromban nem szerettem, de így 26 éves koromra beleszerettem, ezek a Vidámpark és a Cirkusz. Szóval a Cirkusz oldalán közzétették tegnap, hogy ma fél 1-kor kiviszik sétálni a Ligetbe a két elefántjukat, akik fellépnek az idei előadásban, amelynek címe Circus Maximus - Itália cirkuszcsodái. Az előadást még nem láttam, de nem fogom kihagyni, akár egyedül is elmegyek rá, viszont még sosem sétáltam elefánttal, ezért úgy döntöttem, odamegyek délre, kiállíttatom a Vidámparkba szóló bérletemet**, fél 1-re átmegyek a Cirkusz elé elefántot csodálni, aztán 1-kor bemegyek a Vidámparkba, hogy még éppen elérjem a májusfaállítást, aztán végignézzem a Vurstli Fesztivált, és felüljek pár játékra.
11-kor akartam indulni itthonról, de fél 12 lett belőle, mert fél órán át túrtam a különböző e-mail fiókjaimat és kuponos oldalakat, hogy megtaláljam a bérletes kupont. Végül azért csak összejött, úgyhogy már csak igazolványképet kellett szereznem a bérlet kiállításához. Megjegyzem, március eleje óta minden nap oda lehetett volna menni bérletet csináltatni, és bármikor elmehettem volna fényképészhez normális igazolványképet csináltatni, de az nem én lettem volna. Az utolsó pillanatra hagytam ezt is - ez vagyok én. A Ferenc körúti metrónál ültem be egy ilyen bódéba, és megdöbbentem, mennyivel kulturáltabb és profibb az egész, mint 3 éve, amikor utoljára jártam ott. Látod, milyen képet lő rólad a kamera, mindent elmond egy kellemes férfi hang, mindent egyértelműen jelölnek, és ha nem tetszik elsőre a fénykép, akkor még kétszer próbálkozhatsz. Én mondjuk elfogadtam az elsőt, mert nem akartam sokat tökölni, nehogy lemaradjak az elefántokról, meg aztán alapigazság, hogy rólam normális fényképet nagyon nehéz csinálni, úgyhogy egy nagyjából normálissal is megelégedtem.
A földalattin kicsit megijedtem, mert akkora volt a tömeg, hogy nem lehetett levegőt kapni, és attól tartottam, nem fogom tudni jól érezni magam, ha ez a rengeteg ember mind a Ligetbe, netán a Vidámparkba fog betódulni. De aztán megnyugtattam magam azzal, hogy elég nagy az a Liget, szépen el fogja nyelni ezt a tömeget, és kizárt, hogy mindenki a Vidámparkba akarjon menni, amikor ott van az Állatkert, nem is beszélve a mindenféle pártok mindenféle programját, amiket én egyébként elvből elkerülök, mert én ünnepnapon tudni sem akarok róla, hogy politika egyáltalán létezik. Igazam lett. Eleve nagyon sokan leszálltak már a Hősök terénél, de az a csődület, ami meg tényleg a Széchenyi fürdőig jött, pillanatok alatt eltűnt.
Elsétáltam a Vidámparkig, kb. negyed óra alatt meg is lett a bérletem, aztán megvettem az év első jégkrémjét. (Az első fagyin már hónapokkal ezelőtt túlestem, de a jégkrém mégis jégkrém.) Mire az elfogyott, elő is vezették a két elefántot, Karlát és Ranyt. Amikor megláttam őket, ez volt az első gondolatom: "Úristen, de gyönyörűek vagytok!" A következő meg az, hogy azért nem hittem volna, hogy egy elefánt ilyen gyorsan sétál. Alig bírtam tartani velük a lépést. Viszonylag kevesen tudtak egyébként a sétáról, kb. húszan-harmincan vártuk őket a Cirkusz előtt, de gyorsan feltűnt a Ligetben sétáló embereknek a két elefánt, úgyhogy nagyon gyorsan több százan lettünk. Járt az állatok mellé néhány dekoratív lány, több bohóc, egy elefánthajcsár, egy gólyalábas, és a cirkuszigazgató, mégpedig teljes életnagyságban. Nem vitték messzire a két állatot, nyilván, de bemutattak velük néhány érdekesebb skillt. Mind az elefántok, mind a gondozók végig nagyon feszültek voltak. Egyiken sem csodálkoztam. Az elefántokat nyilván frusztrálta, hogy a nyakukba lihegett több száz ember, mert hiába üvöltött folyamatosan a biztonsági őr, hogy hátrább az elefántoktól, elég sokan tojtak rá. Ráadásul nemcsak sokan voltunk, de nagyon furcsán is viselkedtek sokan: ki ordított, kinek kidurrant a lufija az elefánttól pár méterre, ki meg hadonászott, mint valami hülye. Hol az egyik, hol a másik elefánt közölte a gondozóval, hogy akkor neki ebből ennyi elég volt, többször elindultak a tömeg felé, trombitáltak, nyöszörögtek. Sajnáltam őket, mert nekik ebben semmi élvezet nem volt. Sokan megijedtek tőlük, amikor dühöngtek, de én nem éreztem veszélyben magamat, mert elég sok ember fogta őket, nagyon kicsi volt az esélye, hogy elszabaduljanak. Nem is értettem a nénit, aki odament egy babakocsis párhoz, és kiosztotta őket, hogy milyen felelőtlenek, hogy kicsi gyerekkel idejönnek az elefánt közelébe, de hát minden tömegbe kell egy ilyen néni. A gondozók meg nyilván feszültek voltak: nagy blamázs lett volna a Cirkusznak, ha valamelyik állat megvadul, és megsérül valaki. Összességében megállapítottam, hogy az elefántok gyönyörűek, tündériek, okosak, viszont akkor is vadállatok, és ezt nem szabad elfelejteni.
Sétára indulnak. Gyönyörűek, nem?
Már itt sem annyira örülnek
Röviddel ezután mondta először ez az elefánt, hogy neki ennyi elég is volt, és ezt nyomatékosítandó le is dobta a férfit a hátáról, de azért elég ügyesek voltak mindketten, így a férfi nem sérült meg, csak kiakadt.
Végig ott álltam, ahol a biztonságis szerint már lehetett, vagy még hátrébb.
Fél pillanat múlva elindult az elefánt, és egy másodperc alatt ennyire közel jött. Ez azért kicsit ijesztő volt, és ez is azt mutatja, hogy az elefánt nem egy lomha állat.
Ez egy elég rossz kép lett, de az a férfi ott, világos nadrágban és ingben, na, ő a Cirkusz jelenlegi igazgatója.
Ja, és volt gólyalábas is, de hát őszintén, kit érdekel a gólyalábas, amikor két gyönyörű elefánt sétál a Ligetben?
Ez valami kunszt akart lenni szerintem, de nem jött össze. Vagy csak nem értettem, mi történik.
Hazafelé tartanak az elefántok. Ez volt az egyetlen eset, amikor némi örömet véltem felfedezni rajtuk :)
Még egy óra előtt véget ért a séta, úgyhogy egykor már bent voltam a Vidámparkban. A májusfáról vagy lemaradtam, vagy elmaradt, mindenesetre nem sokat töprengtem ezen, inkább belevetettem magam a forgatagba. Sokan voltak, de nem volt tömeg, úgyhogy semelyik játékra nem kellett szörnyen sokat várni, és nem botlottam lépten-nyomon emberekbe, szuper volt. Először bejártam a Park területét, és feltérképeztem, mi az, ami leginkább érdekel. A Hullámvasútnál kezdtem. Egyszerűen imádom, de nem volt képem visszaállni a sorba, miután leszálltam róla, meg ugye úgyis bérletem van, annyiszor jövök, ahányszor akarok.
Hullámvasút ❤
Később még kipróbáltam a Spinning Coastert és a Tükörútvesztőt is.
Na, hát ez vagyok én, meg a koszos tükrök a Tükörútvesztőben. Felhívnám a figyelmet a cirkuszos pólómra, ami ugyan egy (vagy két?) év alatt menthetetlenül kinyúlt, mégis felvettem az elefántos séta tiszteletére.
Nagy vágyam a Mesecsónak, a Torony és a Top Spin, de ezekre nem ültem fel. A Mesecsónakhoz nem volt képem meg bátorságom beállni egyedül, miközben mindenki néhány gyerekkel várakozott, a másik kettőhöz meg egyedül nem vagyok elég bátor. De ha eljönne velem egyszer valamelyik barátnőm, vagy esetleg az egyelőre még nem létező pasim, aki bátrabb nálam, és meggyőzne, hogy ezekre jó lenne felülni, akkor nagyon szívesen mennék.
Végül még megnéztem a Vurstli Fesztivált, de az egy kicsit csalódás volt: a tíz bódéból kb. három volt nyitva, ott sem kínáltak semmi különösebben érdekeset vagy izgalmasat. Lehet, hogy majd a program további napjain fognak, de hogy ma ez nem hozott lázba, az is biztos.
Másfél, egy és háromnegyed órát voltam bent, aztán elindultam hazafelé. Mivel nagyon szép volt az idő, és nagyon jó volt a kedvem, úgy döntöttem, a Hősök teréig sétálok, és csak ott szállok majd metróra. (Eredetileg végig akartam menni az Andrássyn az Oktogonig, és ott villamosra szállni, csak a vidámparkozás végén valamibe sikerült belerúgni a sarkammal, amin gyakorlatilag nincs bőr, ezért nagyon fájt a lábam.) A Városliget is nagyon szép, és örültem, hogy tele van emberrel. Sokan voltak, mindenki a füvön heverészett, de egyáltalán nem éreztem úgy, hogy elviselhetetlen lenne a tömeg. Itt is fényképeztem még néhányat.
A városligeti tó
Ez is
Ezeken a téglaszerű izéken majd egyszer szeretnék végigsétálni, amíg valaki fogja a táskámat, hogy csobbanás esetén ne menjenek tönkre az értékeim.
Nyáriasított koripálya. (Ez kicsit azért hüpp, hiába szép.)
Úgyhogy én így töltöttem a május 1-jét, és nagyon jól éreztem magam. Nagyon örülök, hogy nem maradtam itthon, és nem tartott vissza a vidámparkozástól, hogy egyedül voltam, és néha furcsán néztek rám emiatt.
*Nem érdekel az új helyesírási szabályzat, akkor is 1-jén, és nem 1-én, punktum.
** 9990 Ft-ért árulták márciusban a szezonbérletet, ami azt jelenti, hogy a nyitás napjától a zárás napjáig annyiszor lehet belépni vele, ahányszor kedvem tartja, akár minden nap. Tekintve, hogy egy jegy 4900 Ft-ba kerül, úgy voltam vele, hülye lennék nem megvenni a bérletet. Remélhetőleg jó sokszor megyek még idén, hogy legalább ezt az utolsó, bezárás előtti évet maximálisan kiélvezzem. (És továbbra is azt mondom, hogy nagyon mélyen szégyellje magát mindenki, aki hozzájárult a döntéshez, hogy bezárjon a Vidámpark.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése