Ez meg az
Na, hát a teljesen kiütött állapot hét (!) óra alvást hozott. Mivel 11-kor kezdtem, 6-kor már véget is ért, és hiába fetrengtem még fél 7-ig, sehogyan nem sikerült visszanyomni magam. Ezzel nincs is semmi baj, hacsak azt nem tekintjük bajnak, hogy este fél 11-ig fog tartani a napom, és közben elég intenzív lesz. De majd csak kibírom valahogy. Meg azért a hét óra mégsem négy, sőt már majdnem nyolc. Meg az vigasztal, hogy csak akkor beszélünk alvásmegvonásról, ha huzamosabb ideig beszélhetünk 5 óránál kevesebb alvásról per éjszaka, és a mindenféle mentális betegségek kialakulásának is csak akkor van kockázata. (Mondjuk a mentális betegségek kialakulásától nem félek, de ez volt odaírva a szövegbe, amikor rákerestem arra, hogy sleep deprivation.) Meg azon is eltöprengtem, hogy vajon ha már nem egyedül fogok aludni, akkor majd tudok-e ennél hosszabb pihenést produkálni, vagy örökre elromlottam.
Nekem nagyon rossz érzés látni, amikor egy gazda úgy fegyelmezi a kutyáját, hogy egy k. nagyot belerúg. A kutya amúgy semmi rosszat nem csinált, csak félreértette a gazdi jelzését, és elindult, miközben a gazdi szerette volna, ha még áll egy kicsit, de nem igazán ért rá ezt intelligens módon jelezni, mert a fülére volt tapadva a telefon, és az annyira fontos volt, hogy csak lerúgni lehetett a nyomorult állatot. De hát nyilván nem szóltam egy szót sem, nehogy ez az agresszív állat engem is lerúgjon, inkább csak azzal biztattam magam, hogy Marci mennyivel jobb helyen van, mint ez a szerencsétlen másik, aki egyébként olyan sebzett tekintettel nézett a gazdira, hogy duplán elfacsarodott a szívem. Ilyenkor elgondolkodom, hogy mégis valami vizsgához meg engedélyhez kellene kötni a kutyatartást, és bizonyos intelligenciaszint alatti és agressziószint feletti emberek egyszerűen nem kaphatnának kutyát. Sokkal boldogabb lenne a világ.
Aztán azt is nagyon rossz érzés látni, hogyha valaki az utca közepén fuldokolva zokog. Szerettem volna megkérdezni, segíthetek-e, de nem volt egyedül a lány, aki olyan keservesen sírt, hanem egy fiú nyugtatgatta, és úgy döntöttem, mégsem kell nekem ebbe beleütni az orromat. De azért még fél órával később is a fülemben csengett a sírása. Mi történhetett vele, amitől ennyire el tudott keseredni nyilvánosan, a nagykörúton, egy csomó ember szeme láttára? Szörnyű volt.
Lehet, hogy tegnap azért érintettek ilyen érzékenyen dolgok, mert kicsit kevés volt a pihenés. Jó, hogy én nem sírtam el magam egyik esetnél sem, pedig a kutya lerúgásakor azért erősen elszorult a torkom. (Marci meg felhúzott füllel, érdeklődve figyelte az eseményeket, mint mindig, ha a szeme láttára bántanak egy másik kutyát. Sajnos túl gyakran látunk ilyet, mert sajnos túl sok gazda nem jött még rá, hogy a kutya nevelésére nem a bántalmazás a megfelelő módszer. Kevés Victoria Stilwellt meg Cesar Millant olvasnak meg néznek, pedig.)
Valahogy így festek én is.
Nekem nagyon rossz érzés látni, amikor egy gazda úgy fegyelmezi a kutyáját, hogy egy k. nagyot belerúg. A kutya amúgy semmi rosszat nem csinált, csak félreértette a gazdi jelzését, és elindult, miközben a gazdi szerette volna, ha még áll egy kicsit, de nem igazán ért rá ezt intelligens módon jelezni, mert a fülére volt tapadva a telefon, és az annyira fontos volt, hogy csak lerúgni lehetett a nyomorult állatot. De hát nyilván nem szóltam egy szót sem, nehogy ez az agresszív állat engem is lerúgjon, inkább csak azzal biztattam magam, hogy Marci mennyivel jobb helyen van, mint ez a szerencsétlen másik, aki egyébként olyan sebzett tekintettel nézett a gazdira, hogy duplán elfacsarodott a szívem. Ilyenkor elgondolkodom, hogy mégis valami vizsgához meg engedélyhez kellene kötni a kutyatartást, és bizonyos intelligenciaszint alatti és agressziószint feletti emberek egyszerűen nem kaphatnának kutyát. Sokkal boldogabb lenne a világ.
Aztán azt is nagyon rossz érzés látni, hogyha valaki az utca közepén fuldokolva zokog. Szerettem volna megkérdezni, segíthetek-e, de nem volt egyedül a lány, aki olyan keservesen sírt, hanem egy fiú nyugtatgatta, és úgy döntöttem, mégsem kell nekem ebbe beleütni az orromat. De azért még fél órával később is a fülemben csengett a sírása. Mi történhetett vele, amitől ennyire el tudott keseredni nyilvánosan, a nagykörúton, egy csomó ember szeme láttára? Szörnyű volt.
Lehet, hogy tegnap azért érintettek ilyen érzékenyen dolgok, mert kicsit kevés volt a pihenés. Jó, hogy én nem sírtam el magam egyik esetnél sem, pedig a kutya lerúgásakor azért erősen elszorult a torkom. (Marci meg felhúzott füllel, érdeklődve figyelte az eseményeket, mint mindig, ha a szeme láttára bántanak egy másik kutyát. Sajnos túl gyakran látunk ilyet, mert sajnos túl sok gazda nem jött még rá, hogy a kutya nevelésére nem a bántalmazás a megfelelő módszer. Kevés Victoria Stilwellt meg Cesar Millant olvasnak meg néznek, pedig.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése