Felszabadult idő
Hétfőn, amikor a céges órámról éppen indultam volna a koreai kislányokhoz, jött egy sms az anyukájuktól, hogy a lányok nincsenek jól, ne menjek. Erre egy diszkrét "Yesss!" felkiáltással reagáltam, majd a mellettem álló tanítványom arcát látva gyorsan hozzátettem, hogy annak nyilván nem örülök, hogy betegek a kicsik, de az nagyon jólesik a délelőtti utolsó órás stressz után, hogy most hazamehetek. Fél óra múlva, amikor már a villamoson zötyögtünk hazafelé, a következő beszélgetés zajlott le:
Sz.: És mit tervezel így, hogy ennyi plusz időd lett estére?
Én: Nem is tudom. Iszom egy kakaót. Aztán nem csinálok semmit. És ettől nagyon boldog leszek.
És így is tettem. A kakaó kivételesen házi készítésű volt, mert most már annyira rendbe jöttem, hogy bármit tudok enni-inni.
Ma meg odasiettem K. órájára, tökre örültem, hogy ugrálhatok egy jót, attól is megnyugszom majd egy kicsit (tényleg állandó jelleggel zaklatott vagyok, de már nem a diákok, hanem más miatt, amiről most nem mesélek, de annyit elárulhatok, hogy objektíven nézve semmi baj nincs), erre ott áll két lány a terem előtt, és mondják, hogy K. ma nincs, meg helyettesítés sincs. Akkor hazasétáltam, majd írtam a teremnek facebookon privát üzenetet, hogy jó lenne, ha az óraelmaradásokat kiírnák a falukra, mert ha időben szólnak, akkor esetleg mehettem volna az eggyel korábbi órára, vagy dönthettem volna úgy, hogy el sem indulok, így meg, ugye, maradt az így járás. Azért igyekeztem nagyon kedves lenni, véletlenül se érezzék úgy, hogy be akarok szólni nekik, de bosszant a dolog. Gondolkodtam, mit kezdjek akkor ezzel a szabadidővel, és eddig úgy gondoltam, nem nagyon fogok csinálni semmit, de most már azt hiszem, benyomom valamelyik tornás videót, és edzek itthon. Muszáj valamit mozognom, mert már megint lufinak érzem magam. (Ez amúgy attól van, hogy megint tudok enni, és hogy iszonyú meleg volt ma. Ha meleg van, akkor lufinak érzem magam, így megy ez.)
Sz.: És mit tervezel így, hogy ennyi plusz időd lett estére?
Én: Nem is tudom. Iszom egy kakaót. Aztán nem csinálok semmit. És ettől nagyon boldog leszek.
És így is tettem. A kakaó kivételesen házi készítésű volt, mert most már annyira rendbe jöttem, hogy bármit tudok enni-inni.
Ma meg odasiettem K. órájára, tökre örültem, hogy ugrálhatok egy jót, attól is megnyugszom majd egy kicsit (tényleg állandó jelleggel zaklatott vagyok, de már nem a diákok, hanem más miatt, amiről most nem mesélek, de annyit elárulhatok, hogy objektíven nézve semmi baj nincs), erre ott áll két lány a terem előtt, és mondják, hogy K. ma nincs, meg helyettesítés sincs. Akkor hazasétáltam, majd írtam a teremnek facebookon privát üzenetet, hogy jó lenne, ha az óraelmaradásokat kiírnák a falukra, mert ha időben szólnak, akkor esetleg mehettem volna az eggyel korábbi órára, vagy dönthettem volna úgy, hogy el sem indulok, így meg, ugye, maradt az így járás. Azért igyekeztem nagyon kedves lenni, véletlenül se érezzék úgy, hogy be akarok szólni nekik, de bosszant a dolog. Gondolkodtam, mit kezdjek akkor ezzel a szabadidővel, és eddig úgy gondoltam, nem nagyon fogok csinálni semmit, de most már azt hiszem, benyomom valamelyik tornás videót, és edzek itthon. Muszáj valamit mozognom, mert már megint lufinak érzem magam. (Ez amúgy attól van, hogy megint tudok enni, és hogy iszonyú meleg volt ma. Ha meleg van, akkor lufinak érzem magam, így megy ez.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése