Barátság
Kicsit sokat látok magam körül furcsa barátságokat az utóbbi időben, ezért elgondolkodtam, mitől nem furcsa egy barátság.
Szerintem a barátok szomorúak, ha a másiknak rossz, és örülnek, ha a másik örül, és ennek jelét is adják. És nem irigykednek. Az irigykedés annyira fárasztó, jó eséllyel mindkét félnek, akkor már egyszerűbb inkább legyőzni magunkban, és nem hallgatni rá. Ráadásul bántó is. Még ha nem barát irigykedik, akkor is idegesítő, gondoljunk csak arra a nagyon régi ismerősömre, aki valamiért igényli, hogy pár naponta beszélgessünk a semmiről, és aki féltékenységi rohamot kapott, amikor megtudta, hogy Horvátországban voltam nyaralni egy hetet. Teljesen kiakasztott, mert 1. úgy érzem, tanultam és dolgozom annyit, hogy ne számítson luxusnak évente egy hetet a szomszédos ország gyönyörűséges tengerpartján eltölteni (pedig még inkább luxus, mint természetes, és ez igazságtalan), 2. irigykedni én is tudok rá, fel is soroltam, mire (fizetett szabadság, betegszabadság, családi ház, kert), csak nem teszem, mert baromság, semmi értelme, nem visz közelebb ahhoz, hogy ezek a dolgok nekem is legyenek, valamint én szeretem a saját életemet úgy is, hogy nincs fizetett szabadságom, betegszabadságom, és a harmadikon lakom a belváros közepén egy forgalmas út mentén.
Az irigység rossz. Olyan jó lenne, ha le tudnánk győzni magunkban, és a barátainkkal úgy tudnánk viselkedni, ahogy kell.
Szerintem a barátok szomorúak, ha a másiknak rossz, és örülnek, ha a másik örül, és ennek jelét is adják. És nem irigykednek. Az irigykedés annyira fárasztó, jó eséllyel mindkét félnek, akkor már egyszerűbb inkább legyőzni magunkban, és nem hallgatni rá. Ráadásul bántó is. Még ha nem barát irigykedik, akkor is idegesítő, gondoljunk csak arra a nagyon régi ismerősömre, aki valamiért igényli, hogy pár naponta beszélgessünk a semmiről, és aki féltékenységi rohamot kapott, amikor megtudta, hogy Horvátországban voltam nyaralni egy hetet. Teljesen kiakasztott, mert 1. úgy érzem, tanultam és dolgozom annyit, hogy ne számítson luxusnak évente egy hetet a szomszédos ország gyönyörűséges tengerpartján eltölteni (pedig még inkább luxus, mint természetes, és ez igazságtalan), 2. irigykedni én is tudok rá, fel is soroltam, mire (fizetett szabadság, betegszabadság, családi ház, kert), csak nem teszem, mert baromság, semmi értelme, nem visz közelebb ahhoz, hogy ezek a dolgok nekem is legyenek, valamint én szeretem a saját életemet úgy is, hogy nincs fizetett szabadságom, betegszabadságom, és a harmadikon lakom a belváros közepén egy forgalmas út mentén.
Az irigység rossz. Olyan jó lenne, ha le tudnánk győzni magunkban, és a barátainkkal úgy tudnánk viselkedni, ahogy kell.
az igazi barátok nem irigyek a sikereidre.
VálaszTörlésnekem is volt egy ilyen "nagy barátnőm", aki mindenre húzta a száját, ami pozitív történés volt az életemben (akár egy szép ruháról, egy sulis sikerről vagy egy normális párkapcsolatról beszélünk).
sokáig azt hittem, hogy ez normális. aztán lett pár olyan barátom, aki nem erőlteti magára a vigyort, ha valami jó történik velem. de ez ritka sajnos. a legtöbb ember annyira bele van nyomorodva az önsajnálatba, hogy mások sikere-boldogsága csak a saját nyomorára emlékezteti, és ezért örülni sem tud.. :(
Tényleg szomorú :( Annyira jó lenne, ha inkább segítene a nyomorán az, hogy körülötte valakivel jó dolog történt. Vannak ilyen barátaim bőven, azért is látom, mekkora a különbség a két hozzáállás között. (És nem elsősorban saját barátokra gondoltam az irigykedésnél, csak tényleg rengeteg ilyen látok mostanában, és egészen elszomorított.)
VálaszTörlés