Örkény István: Tóték

Amikor a gimiben vettük, nem olvastam el a könyvet, mert jelenetről jelenetre, részletesen elemeztük a történetet, ezért pontosan tudtam, mi történik benne, és így nem volt kedvem elolvasni. Inkább kerestem olyan könyvet, amit még nem spoilerezett szét senki. Még a filmet is megnéztük, és nagyon jól szórakoztam rajta, de mostanra már nem sok maradt meg belőle.

De persze mindig tudtam, hogy ez alapmű, ezért egyszer majd el kell olvasni, ha nem akarom magam teljesen műveletlennek érezni. Ennek most jött el az ideje.

Nagyon érdekes, mennyire humorosan ábrázolja Örkény a borzalmakat, amiket a háború tesz egy katonával, és hogy mit tesz egy bomlott elme a körülötte élőkkel. Tóték békés, vidéki házába megérkezik egyetlen fiuk őrnagya, és a család igyekszik mindenben a kedvére tenni, mert félnek, hogy ha megsértik az őrnagyot, annak a fiuk issza meg a levét. Ebből óriási feszültség keletkezik, mert az őrnagy idegrendszerét nagyon megviselte a fronton teljesített szolgálat, de elfojtanak minden ellenérzést, nehogy baj legyen. Így aztán lassacskán ők is becsavarodnak. Hiába nem vicces ez a történet, mégis végigröhögi az ember a könyvet. Ez benne a zseniális.

Amikor a végére értem, megnéztem a belőle készült filmet is: az őrnagyot Latinovits Zoltán, Tótot Sinkovits Imre, a feleségét Fónay Márta, a lányát Venczel Vera alakította. Teljesen véletlenül március 10-én sikerült megnéznek a filmet, Venczel Vera 67. születésnapján. A film is nagyon jó, tetszett, de a könyv azért jobb. Sok minden kimaradt a feldolgozásból, ami humoros volt. A színészek nagyon profin játszottak, egyszerűen imádtam őket.