Na, ilyen egy igazán hosszú nap
Eredetileg fél 9-kor akartam kelni, de 9-kor bírtam csak kivakarni magam az ágyból. Ebből egyenesen következett, hogy nem értem oda 10-re Lillához, aki a kozmetikusom. Odaérhettem volna, ha a) nem alszom el, b) nem megy el az orrom előtt az 5 percenként járó metró. Mindegy, végül is 6 perc késéssel azért csak beestem hozzá, és nem haragudott, mert úgyis még az előző vendéggel beszélgetett.
Tőle 3/4 11-re értem haza, miután betértem a Cserpesbe némi elemózsiáért. Ugyanis arra jöttem rá, hogy nem fogok tudni enni egész nap. Itt van ugyan a rakott kel a hűtőben, de a mai napi összesen negyed óra szünetem nem lett volna elég arra, hogy megmelegítsem, aztán normális tempóban, nem rohanva megegyem, zabálni meg nem szeretek, és most pláne nem volt kedvem hozzá, mert iszonyúan fáj a torkom - még mindig. Szóval vettem Cserpeséknél egy körözöttes szendvicset, egy pogácsát meg egy Trudit. Jellemző módon később meggyőződésem volt, hogy túrós táskát vettem, jól rá is készültem, aztán csak néztem, hogy miért van a zacskóban pogácsa. De nem ők hibáztak, én vagyok ennyire szétesve. Szóval a vásárlás után hazarohantam, felkaptam a cuccomat (három tanítás, edzés), és nekivágtam a városnak.
Először helyettesítettem a saját csoportomnál a partnertanár óráját (ketten tanítjuk őket), és nagyon aranyosak voltak, aztán rohantam a másik csoporthoz a város másik végébe, majd a koreai kislányokhoz, végül edzésre. Tulajdonképpen fél 10-kor indultam el itthonról, és este fél 11-re értem haza. Kicsit féltem reggel, hogy fogom ezt kibírni, pláne úgy, hogy nagyon fáj a torkom, gondoltam is rá, hogy a három óra közül a középsőt lemondom, és hazajövök aludni, de aztán az első órán nagyon felpörögtem, és akkor már éreztem, hogy fog ez menni. Rendszert azért nem szeretnék ebből csinálni, mert tudom, hogy a szervezetem előbb-utóbb bosszút áll, és azt nagyon utálnám. Szóval biztatom magam azzal, hogy ezek a napok csak átmenetileg vannak jelen az életemben, és majd hamarosan valahogy visszaszorítom őket. A hogyan és a miként még nem világos, de valamit ki fogok találni. Mondjuk a csoportomnál feltehetőleg nem sűrűn kell majd helyettesíteni, szeptember óta ez volt az első eset, és így akkor csak délután kezdődik a pörgés és koncentrálás. Mert ha ez nincs, akkor is van korrep délelőtt meg Andi néni kora délután, de ezek egyike sem okoz olyan stresszt, mint a csoport, ahol sokkal jobban ott kell lenni fejben, mint a másik két program bármelyikén. A koreai kislányok egyébként még mindig cukik. Most először fordult elő, hogy úgy kellett őket együtt tanítani, hogy a nagynak volt egy tonna házija, a kicsinek meg egy oldal, amit már megcsinált, és csak át kellett futni. Ez annyira nem volt szerencsés helyzet, érdekes élmény volt ketté szakadni, és mindegyikkel folyamatosan foglalkozni, miközben két tök különböző órát tartottam. A naggyal töriztünk egyébként, a rómaiakat tanulják, és sokkal jobb módszerrel, mint ahogy mi tanultunk. (Bár örök életemben szeretettel és jó érzéssel fogok visszagondolni a törire, ami az egyik kedvenc tárgyam volt, és a töritanárra, aki meg az egyik kedvenc tanárom.) Kapott egy kb. 15 oldalas feladatlapot. Ennek első részében források vannak, majd a forrásokhoz ravasz kérdések kapcsolódnak. Ezek segítségével a gyerek felfedezi magának a római közegészség témáját, saját véleményt formál róla. A második részben négy emberről van E/1-ben egy-egy bazi hosszú szöveg azzal kapcsolatban, milyen nekik Rómában élni az I. században, majd ki kell tölteni egy táblázatot arról, hogy melyik ember miért szeretett avagy utált Rómában élni. A trükk az, hogy egyik sem mondja egy szóval sem, hogy neki jó vagy rossz Rómában, a szövegből kell kitalálni, tehát hardcore szövegértési feladattal állunk szemben. Ez attól jobb, mint amikor a mi tanárunk mesélt-mesélt, mi meg jegyzeteltünk, hogy csak úgy füstölt a papír, hogy a gyerek sokkal gyorsabban megtanul kritikusan gondolkodni, mint ahogy nekünk sikerült, és jó eséllyel sokkal otthonosabban fog mozogni a történelemben, mint a másik módszerrel oktatott átlagember. Hiába, a brit iskola másik világ.
Most meg már egy óra elmúlt, és én még mindig nem alszom, ugyanis fél 11 óta dolgozatokat javítottam holnapra, aztán nyomtattam anyagokat holnapra, majd bevásárlólistát írtam holnapra. Most meg majd lezuhanyzom, aztán elteszem magam holnapra.
Szóval ez volt a napom. K. edzésen belengette, hogy kedden nőnap alkalmából felköszönt minket, mivel csütörtökön nem lesz óra - ezek után muszáj meggyógyulnom addigra, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül mehessek ugrálni, mert nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogyan képzeli el a nőnapi köszöntést. (A lányok javasolták neki, hogy süssön palacsintát - így jár az, aki egyszer önszorgalomból palacsintát hoz Mikulásra.)
Tőle 3/4 11-re értem haza, miután betértem a Cserpesbe némi elemózsiáért. Ugyanis arra jöttem rá, hogy nem fogok tudni enni egész nap. Itt van ugyan a rakott kel a hűtőben, de a mai napi összesen negyed óra szünetem nem lett volna elég arra, hogy megmelegítsem, aztán normális tempóban, nem rohanva megegyem, zabálni meg nem szeretek, és most pláne nem volt kedvem hozzá, mert iszonyúan fáj a torkom - még mindig. Szóval vettem Cserpeséknél egy körözöttes szendvicset, egy pogácsát meg egy Trudit. Jellemző módon később meggyőződésem volt, hogy túrós táskát vettem, jól rá is készültem, aztán csak néztem, hogy miért van a zacskóban pogácsa. De nem ők hibáztak, én vagyok ennyire szétesve. Szóval a vásárlás után hazarohantam, felkaptam a cuccomat (három tanítás, edzés), és nekivágtam a városnak.
Először helyettesítettem a saját csoportomnál a partnertanár óráját (ketten tanítjuk őket), és nagyon aranyosak voltak, aztán rohantam a másik csoporthoz a város másik végébe, majd a koreai kislányokhoz, végül edzésre. Tulajdonképpen fél 10-kor indultam el itthonról, és este fél 11-re értem haza. Kicsit féltem reggel, hogy fogom ezt kibírni, pláne úgy, hogy nagyon fáj a torkom, gondoltam is rá, hogy a három óra közül a középsőt lemondom, és hazajövök aludni, de aztán az első órán nagyon felpörögtem, és akkor már éreztem, hogy fog ez menni. Rendszert azért nem szeretnék ebből csinálni, mert tudom, hogy a szervezetem előbb-utóbb bosszút áll, és azt nagyon utálnám. Szóval biztatom magam azzal, hogy ezek a napok csak átmenetileg vannak jelen az életemben, és majd hamarosan valahogy visszaszorítom őket. A hogyan és a miként még nem világos, de valamit ki fogok találni. Mondjuk a csoportomnál feltehetőleg nem sűrűn kell majd helyettesíteni, szeptember óta ez volt az első eset, és így akkor csak délután kezdődik a pörgés és koncentrálás. Mert ha ez nincs, akkor is van korrep délelőtt meg Andi néni kora délután, de ezek egyike sem okoz olyan stresszt, mint a csoport, ahol sokkal jobban ott kell lenni fejben, mint a másik két program bármelyikén. A koreai kislányok egyébként még mindig cukik. Most először fordult elő, hogy úgy kellett őket együtt tanítani, hogy a nagynak volt egy tonna házija, a kicsinek meg egy oldal, amit már megcsinált, és csak át kellett futni. Ez annyira nem volt szerencsés helyzet, érdekes élmény volt ketté szakadni, és mindegyikkel folyamatosan foglalkozni, miközben két tök különböző órát tartottam. A naggyal töriztünk egyébként, a rómaiakat tanulják, és sokkal jobb módszerrel, mint ahogy mi tanultunk. (Bár örök életemben szeretettel és jó érzéssel fogok visszagondolni a törire, ami az egyik kedvenc tárgyam volt, és a töritanárra, aki meg az egyik kedvenc tanárom.) Kapott egy kb. 15 oldalas feladatlapot. Ennek első részében források vannak, majd a forrásokhoz ravasz kérdések kapcsolódnak. Ezek segítségével a gyerek felfedezi magának a római közegészség témáját, saját véleményt formál róla. A második részben négy emberről van E/1-ben egy-egy bazi hosszú szöveg azzal kapcsolatban, milyen nekik Rómában élni az I. században, majd ki kell tölteni egy táblázatot arról, hogy melyik ember miért szeretett avagy utált Rómában élni. A trükk az, hogy egyik sem mondja egy szóval sem, hogy neki jó vagy rossz Rómában, a szövegből kell kitalálni, tehát hardcore szövegértési feladattal állunk szemben. Ez attól jobb, mint amikor a mi tanárunk mesélt-mesélt, mi meg jegyzeteltünk, hogy csak úgy füstölt a papír, hogy a gyerek sokkal gyorsabban megtanul kritikusan gondolkodni, mint ahogy nekünk sikerült, és jó eséllyel sokkal otthonosabban fog mozogni a történelemben, mint a másik módszerrel oktatott átlagember. Hiába, a brit iskola másik világ.
Most meg már egy óra elmúlt, és én még mindig nem alszom, ugyanis fél 11 óta dolgozatokat javítottam holnapra, aztán nyomtattam anyagokat holnapra, majd bevásárlólistát írtam holnapra. Most meg majd lezuhanyzom, aztán elteszem magam holnapra.
Szóval ez volt a napom. K. edzésen belengette, hogy kedden nőnap alkalmából felköszönt minket, mivel csütörtökön nem lesz óra - ezek után muszáj meggyógyulnom addigra, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül mehessek ugrálni, mert nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogyan képzeli el a nőnapi köszöntést. (A lányok javasolták neki, hogy süssön palacsintát - így jár az, aki egyszer önszorgalomból palacsintát hoz Mikulásra.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése