Március 15. az ország szerencsésebb felén
Még mindig vannak, akik tegnap délután óta az autópályán ülnek a kocsijukban vagy a buszon, két baba született eddig a várakozás közben, és a veszteglőknek már jól tele lehet a hócipőjük a hóval meg a szervezettséggel is. (Gondolok itt arra, hogy reggel kezdődött csak a mentés, pedig tegnap délután kezdődött a gáz.) Arról nem is beszélve, hogy akik otthagyták a kocsijukat az úton, hogy elmehessenek melegedni, azoknak a kocsiját feltörik, szuper.
Én viszont vagyok olyan mázlista, hogy nem akartam elutazni a hosszú hétvégére, ezért nem kell két napot az autópályán töltenem a farkasordító hidegben. Amikor reggel felkeltem, úgy ültem le a géphez, hogy na, mostanra biztos jobb a helyzet, biztos már egy csomóan hazajutottak. Miután magamhoz tértem a döbbenetből, amit az okozott, hogy a helyzet konkrétan csak romlott azóta, hogy elmentem aludni, kinéztem az ablakon, és láttam, még szakad a hó itt is. Aztán amikor elállt a hóesés, döntöttem: idén nem voltam csúszkálni a Normafánál, pedig évente minimum egyszer ki kell oda menni, imádom. Miután mérlegeltem, hogy csinálni nem tudok semmit, mivel nem tudok odajutni sehová, gondoltam, nem töltöm itthon szomorkodással a napot, mert attól senkinek nem lesz jobb, így elmentem a Normafához. Csúszkáltam egy órát húsz-harminc másik emberrel együtt (síeltek, snowboardoztak, szánkóztak, volt ott minden), aztán ettem egy túrós rétest a büfében, majd hazajöttem. Azóta mondjuk megint kissé szégyellem magam, hogy én itthon ülök a melegben, de azért megmutatom, hogy nézett ki a Normafa ma délután:
Én viszont vagyok olyan mázlista, hogy nem akartam elutazni a hosszú hétvégére, ezért nem kell két napot az autópályán töltenem a farkasordító hidegben. Amikor reggel felkeltem, úgy ültem le a géphez, hogy na, mostanra biztos jobb a helyzet, biztos már egy csomóan hazajutottak. Miután magamhoz tértem a döbbenetből, amit az okozott, hogy a helyzet konkrétan csak romlott azóta, hogy elmentem aludni, kinéztem az ablakon, és láttam, még szakad a hó itt is. Aztán amikor elállt a hóesés, döntöttem: idén nem voltam csúszkálni a Normafánál, pedig évente minimum egyszer ki kell oda menni, imádom. Miután mérlegeltem, hogy csinálni nem tudok semmit, mivel nem tudok odajutni sehová, gondoltam, nem töltöm itthon szomorkodással a napot, mert attól senkinek nem lesz jobb, így elmentem a Normafához. Csúszkáltam egy órát húsz-harminc másik emberrel együtt (síeltek, snowboardoztak, szánkóztak, volt ott minden), aztán ettem egy túrós rétest a büfében, majd hazajöttem. Azóta mondjuk megint kissé szégyellem magam, hogy én itthon ülök a melegben, de azért megmutatom, hogy nézett ki a Normafa ma délután:
Ha nem lenne a balhé, azt mondanám, a mai egyik legjobb március 15. volt eddigi életemben.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése